Mi, felvidéki magyarok általában csak akkor kapjuk fel a fejünket egy-egy tehetséges magyar nemzettársunk teljesítménye hírének hallatán, amikor már a hazai, s esetleg az anyaországi média is beszámolt a befutott sztárról. Pedig, mint ahogy Hlivák Dalibor esetében is megírtuk, a tehetségek köztünk élnek. A somorjai ifj. Domsitz Márton 21 éves, a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatója, és versenyszerűen kosarazik a pozsonyi Inter felnőtt kosárlabdacsapatában. Szinte csecsemőkora óta ismerem őt, de sokáig szó sem esett arról, hogy kosarazni szeretne. Persze, ahogy teltek az évek, és Marci nőtt, egyre jobban része lett életének a kosárlabda. Mégis, hogyan kezdődött ez a dolog? Arról meséljen ő maga. Ifj. Domsitz Mártonnal beszélgettünk.
Mióta kosarazol?
Elég későn kezdtem kosarazni, komolyabb szinten harmadik éve, azelőtt egy évig csak „lazábban” játszogattam.
Próbálkoztál más sporttal is a kosáron kívül?
Gyerekként focizni szerettem, de klubszinten nem űztem semmilyen más sportot.
Mindig profi kosaras akartál lenni?
Nem voltak ilyen terveim, ez az egész profi kosárlabdázás csak úgy jött. Ahogy egyre jobban ment a játék, láttam, hogy ebből ki lehet hozni valami komolyabbat és most ezen dolgozom.
Hogy kerültél a pozsonyi Inter csapatához?
Az Interbe Dunaszerdahelyről kerültem, ahol egy amerikai edző, Rick Brooks fedezett fel, aki együtt dolgozott az Interrel, és beajánlott Pozsonyba.
Mennyit játszol az ifik és mennyit a felnőttek között?
Az ifik között egyáltalán nem játszom, mivel 18 éves kor felett már csak a felnőtt csapatban játszhatsz.
Mivel foglalkozol a kosarazáson kívül?
Túl sok szabadidőm nincs mivel főiskolára is járok, így a kevés szabadidőmet igyekszem a barátaimmal és a családommal tölteni.
A gimnáziumi évek alatt mennyire volt része az életednek a kosarazás?
A középiskolás tanulmányaim idején még nem kedveltem a kosarazást, de mégis ott kezdődött az egész. Testnevelő tanárunk, Pellérdi tanár úr beválasztott az iskolai csapatba, mivel magas voltam. Én meg mentem a versenyekre, mert így lehetett lógni a suliból. Akkor még csak ennyit jelentett számomra, most meg már el sem tudom képzelni a napjaimat kosárlabdázás nélkül.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Először is szeretném befejezni a sulit. A sport terén nincsenek konkrét terveim, azonkívül, hogy napról napra fejlődni akarok. És a lehetőségek aztán már jönnek maguktól…
Hányan vagytok magyarok a csapatban és hányan az első ligában összesen?
Daliboron és jómagamon kívül nem tudok senkiről sem, persze attól még lehetnek magyarok a ligában.
Hogy értékeled az eddigi karrieredet és a mostani formádat?
Nincs nagyon mit értékelni, mivel ez nem nevezhető még karriernek. Ami a formát illeti, rengeteget kell még fejlődnöm, főleg szellemileg. De már eddig is nagyon sok mindent sikerült tanulnom és pozitív visszajelzéseket kapok, szóval ennek örülök.
Idén mennyi játéklehetőséget kaptál az edződtől?
Lényegesen többet, mint tavaly, de még mindig nem annyit, amennyit elvárnék magamtól. De bízom benne, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét.
A csapattársakkal jól kijöttök?
Legfiatalabbként nem könnyű a csapatban, néha ezt éreztetik is velem, de összességében nem panaszkodhatok, az ilyen dolgok a sporttal járnak, ezen mindenki átesett, vagy át fog esni, kivétel nélkül.
Származott-e valaha hátrányod abból, hogy magyar vagy? Éreztetik-e veled a csapattársak?
Hátránynak nem mondanám, de persze éreztetik velem, igaz általában csak vicc formájában, semmi komoly sérelem nem ért.
Úgy tudom, hogy 2015 szeptemberében beléptél a Via Nova ICS somorjai alapszervezetébe, amely az MKP ifjúsági szervezete. Miért döntöttél így?
Azért léptem be a Via Novába, mivel ezt egy jó lehetőségnek tartom a szlovákiai magyarság támogatására és életben tartására. És azért, mert ez egy civil szervezet, és ahhoz, hogy tag legyél, nem kell belépni a pártba.
Mit üzennél azoknak, akik szintén szeretnének belekóstolni az élsport világába?
Hogy a kitartás a legfontosabb, és sosem szabad feladni. Nem egy könnyű világ ez, de ha valaki belekóstol, akkor nem tudja abbahagyni.
