Fotó: minv.sk

Jelenleg csupán a cégvezetők 44 százaléka  képes az internetes kommunikációra az állammal – derült ki a belügyminisztérium tájékoztatójából. Hetvenötezer ügyvezető még mindig nem rendelkezik elektronikus személyi igazolvánnyal, ennek ellenére a belügy sikeresnek minősítette tavaly novemberi kampányát, amikor is a decemberi meghosszabbított ügyfélfogadás alatt az ügyvezetők közül érezhetően többen igényelték az elektronikus személyi okmányt.

A minisztérium levélben szólította fel az ügyvezetőket, hogy ne halogassák tovább az igazolvány kiváltását. Mostanára 44 százalékuk aktiválta kész igazolványát, további 19 százalékuk pedig már kiváltotta, de még nem aktiválta. Mivel az ügyvezetők 37%-a még el sem indította az eljárást, ismét el kellett halasztani a cégek és az állam közötti elektronikus kommunikáció bevezetését. Peter Pellegrini beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára tolták ki a bevezetés határidejét 2017. január elsejéről július elsejére. Bár az új terminusig még bőven van idő, a belügy felhívja a figyelmet, hogy nemsokára itt az útlevelek intézésének időszaka, s ez hosszabb várakozási idővel jár az okmányirodákban. Ezért kérik az ügyvezetőket, hogy a szokásos nyitvatartási idő alatt mielőbb váltsák ki az elektronikus személyi igazolványukat.

Júliustól az állam és a jogi személyek ügyvezetői közötti kommunikációnak már elektronikus formában kellene zajlania. A csippel ellátott személyivel lehet majd bejelentkezni a www.slovensko.sk portálra, és a hivatalos leveleket is az elektronikus postafiókba kézbesítik majd.  A közigazgatási szervek és a vállalkozások közötti kommunikációra vonatkozó törvény már három éve megszületett, eredetileg 2016 júliusában indították volna, ha a cégvezetők megfelelően törvénytisztelők lennének. Ezt a határidőt tolták ki immár másodjára, 2017. július elsejére.

Pellegrini bejelentése szerint a bevezetést tovább már nem odázzák. Az elektronikus személyi igazolvány időben történő kiváltásával és aktiválásával viszont lehetőségük nyílik a cégeknek arra, hogy kipróbálják a rendszert, megfelelő gyakorlatot szerezzenek, illetve, hogy az ügyvezető eldöntse, melyik alkalmazottjának adja meg a jogot az állammal való kommunikációra.