A Reviczky Házban járt Farkas Bertalan űrhajós

2017. február 14-én az „Akire büszkék vagyunk” című sorozat keretein belül Farkas Bertalan, az első s egyetlen magyar űrhajós látogatott el a lévai Reviczky Házba. E sorozattal olyan neves magyar személyiségek bemutatása a Reviczky Társulás célja, akik érdemeikkel, pályafutásukkal, elért eredményeikkel példát mutathatnak a fiataloknak és a lévai magyarságnak.

Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornokot a társulás titkára, Ivkovič Péter köszöntötte s röviden ismertette az űrhajós életútját, majd az est főszereplője ragadta magához a szót s a nagy számban egybegyűlt lévai közönség figyelmét.

Gyermekkorában a labdarúgás és a sportok vonzották, majd középiskolai tanulmányai során ismerkedett meg a sportrepüléssel. Innen már egyenes út vezetett a Repülőműszaki Főiskolára Szolnokon, majd a Szovjetunióban folytatta tanulmányait. A magyar légierő tisztjeként 1972 és 1978 között tevékenykedett, arany fokozatú első osztályú vadászpilóta lett.

A magyar űrhajós előadása teltházas rendezvény volt.

1978-ban önként jelentkezett űrhajósnak, lévén szerette volna próbára tenni magát. Elmondása szerint saját maga sem hitte, hogy sikerülhet, izgalmas próbatételként tekintett a válogatásra, de az idő előrehaladtával egyre közelebb került a kitűzött célhoz. A Szovjetunióban felépített Csillagvárosban zajlott a kiképzés, melynek végeztével a magyar jelentkezők közül Farkas Bertalanra esett a választás, így az Interkozmosz űrprogram keretén belül a történelem 94. űrhajósaként ő képviselhette először Magyarországot.

Az űrrepülésre 1980. május 26. és 1980. június 3. között került sor a Szojuz 36 és Szojuz 35 űrhajók, valamint a Szaljut 6 űrállomás fedélzetén. A sikeres űrrepülést követően Farkas Bertalant többek között a Szovjetunió Hőse és a Magyar Népköztársaság Hőse címmel jutalmazták. Később alapító tagja lett az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének.

Wirth Jenő, a Reviczky Társulás elnöke és Farkas Bertalan

Előadásában Farkas Bertalan visszaemlékezett gyermekkorára, tanulmányaira, s természetesen részletesen elmesélte az űrhajóssá válás útján, valamint az űrrepülés során szerzett élményeit, tapasztalatait. Beszédében kitérőt tett az egyetemes űrkutatás történetébe, végezetül pedig válaszolt a közönség soraiból érkezett kérdésekre. Wirth Jenő elnök záró szavait követően az űrhajós egy könyvet adományozott a Reviczky Házban működő könyvtár részére, majd a közönség rendelkezésére állt s hosszasan dedikált, fényképezkedett az érdeklődőkkel.

(Fotó: Müller Péter és Mészáros Lajos)