Kép: kosickespravy.sk

Az élethű szobroknak új tulajdonosuk van, s a két évig tartó elzártság után ismét kiállítják az alkotásokat. Ezentúl Gölnicbányán találkozhatnak az érdeklődők Kassa hírességeivel.

Vonzó turistalátványosság

A kassai Orbán-toronyban lévő viaszszobor-múzeum darabjait évente több mint 12 ezer érdeklődő – elsősorban magyarországi látogatók – csodálta meg. A figurákat budapesti művészek készítették, akik a viasztechnika fortélyait Madame Tussaud londoni panoptikumában sajátították el. A kiállításra ruhatervezők öltöztették a város egyéniségeinek másait és törődtek épségükkel. Az egyes darabok becsült értéke meghaladja a 7 ezer eurót. A 23 egyedi arc sok éven át Kassa szívében volt látható. Valamennyiük történelmi és kulturális szálon, vagy jelentős politikai, művészeti tevékenységük által kötődik a városhoz és a régió népszerűsítését szolgálta élete során. A viaszszobrok a korszakokra osztott torony öt emeletén kápráztatták el a turistákat.

Megörökített arcok

A viaszfigurák Kassa és a környék történelméhez fűződő egyéniségeket „személyesítenek meg”. Az egyikük Rudolf Schuster, a város egykori polgármestere és országunk volt köztársasági elnöke. Az alkotások között megtalálható Türingiai (Árpád-házi) Szent Erzsébet, a város védelmezője, Evlija Cselebi török világutazó, aki a 17. században útirajzaiban Kassát a legszebb városként emlegeti és Mátyás király, aki jóváhagyta a település saját pénzverdéjének létrehozását. Ott található még Luxemburgi Zsigmond, aki elsőként ennek az európai városnak adományozott címert, Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin, akiknek esküvője a kassai Lőcsei Házban volt, valamint Bocatius János költő is. Viaszbábuként szembesülhetünk II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel, Szabó András első kassai püspökkel, Jonáš Záborský kritikussal, Abebe Bikilával, az 1961-es kassai maratonfutás győztesével, Štefan B. Roman ,,uránkirállyal”. A zene-, előadó- és képzőművészet egyéniségei közül Janko Borodáč színész és rendező, a Kassai Állami Színház egykori igazgatója, Jakoby Gyula festő, Janka Guzová-Becková népdalénekes, valamint Andy Warhol hasonmása is megtalálható a gyűjteményben.

Rudolf Schuster és a többiek sorsa

Tizenkét év után a viaszszobrokat 2014. október 26-án Kassa egyik strandjára telepítették. Egy ideig a helyi étterem raktárhelyiségeiben tárolták a művészi alkotásokat. A vendéglátóipari létesítménybe betérők néhány hónapig a híres személyiségekkel ebédelhettek. Helyszűke miatt azonban nem lehetett az összes darabot kiállítani, a „szerencsésebbeket” ingyen megcsodálhatták a vendégek. A 2016-os év végén Rudolf Schustert és társait egy régi ismerős, Struk gölnicbányai vállalkozó vásárolta meg Alfonz Lukačintól. Az új tulajdonos jelenleg külföldön tartózkodik, de egyik munkatársa elmondta, hogy folyamatban vannak a kiállítás megnyitásának előkészületei. Az egykori köztársasági elnök mása és a többi viaszszobor új otthona a szepességi város főterén álló épületek egyikében lesz.