Noha Donald Trump óta szeretjük azt hinni, hogy befellegzett a politikai korrektségnek és a kulturális marxizmus diktatúrájának, azért nem okvetlenül kötöttek volna biztosítást arra a megjegyzésre, amit a felvidéki ifjúsági szervezet, a Via Nova ICS elnöke ejtett meg egyik Facebook-bejegyzésében még a múlt év végén. Gubík László az autópályák körüli telekmutyikról szóló, Denník N-ben megjelent leleplező cikkre reagálva ragadtatta magát a következő sorokra.
Ha egyszer sokan olvassák majd ezeket a kedves kis történeteket, akkor egy napon a somorjai kastélyban ünnepélyesen végrehajtott defenesztrációval, vagy egy R7 mellett álló vén diófán, bordán fellógatva érhet véget a legnagyobb felvidéki „betyár” története. Régen ez volt a szokás…
Azóta Bugár Béla mintha csak altatókkal tudná átvészelni a hosszú téli éjszakákat: egyetlen valamirevaló megszólalásából, interjújából sem maradhatott ki a szélsőségesség veszedelmére való figyelmeztetés (konkrétan említve Gubík megszólalását is), amely elleni orvosság gyanánt ajánlja magát és pártját.
Régi és új szokásokról faggattuk a Via Nova elnökét, Gubík Lászlót.
Kender, vagy húskampó? Mire akasszuk fel a királyokat?
Tetszik a petőfis utalás, de az összkép korántsem költői. Az említett szakaszt úgy folytattam, hogy nem szeretném, ha Bugár Béla Jánošík sorsára jutna. Szóval nem tudom, a humorérzéke vagy a szövegértelmezési képessége hagyta-e cserben. A másik oldalon, azt hiszem, mindketten jól jártunk. Ő terelhetett a sajtóban a földmutyikról, az én véleményem a témáról pedig nagyobb nyilvánosságot nyert.
Felteszem, nemhogy a Via Nova, de a lévai anonim alkoholisták elnöke sem lehetnél, ha nem lennél tökéletesen tisztában a szavak súlyával és nem látnád tisztán azok várható következményét. Azt kaptad, amire számítottál?
A jó érdekében néha ki kell verni a biztosítékot. Figyelemgazdaságban élünk. Aki a figyelmet uralja, mindent ural.
Nem orwelli ez egy kicsit…?
Határozottan az! Na de miért csodálkozunk ezen a facebook-szelfik, a youtube-videók és a google-keresők korában? Egyébként én lennék a legboldogabb, ha nem kéne keményebb eszközökhöz folyamodni üzeneteink térnyeréséhez, de kiegyensúlyozottan tájékoztató országos sajtó híján ez a fegyver marad. Először még csak arról beszélnek, mit is mondtál. Aztán már arról, miért is mondtad. Végül az üzeneteid is eljuttathatod oda, ahol legfeljebb fizetett hirdetésként közölnék őket. Vannak tehát az egyenes beszédnek előnyei, ha sokaknak fájnak is.
A Most-Híd elnöke a Pravdától a Pátriáig lényegében az egész szlovákiai sajtót telerettegte azzal, hogy a Via Nova elnöke – azaz az MKP partnere – a felkötését emlegette. És a végkövetkeztetés mindig ugyanaz: ezért kellett a Hídnak belépnie a „furcsa-koalícióba”, hogy gátat szabjon az extrémizmus terjedésének. Innen nézve, nem volt ez túl magas labda? Ahol sárkányt kiáltanak, hamar megjelennek a Szent-Györgyök is…
Bármennyire is szeretné úgy láttatni, itt nem ő az áldozat.
Hanem?
Az általa palira vett polgár. Vicc, ahogy a komplett médiaarzenálját arra használja, hogy elterelje a témát a valódi problémákról. Az embereknek az fáj, ha a politikusok megrövidítik őket. Nem az, ha ezt valaki szóvá teszi. Aki olvasta a Denník N oknyomozó riportját, és látta Bugár handabandázását a parlament folyosóján, annak világos a képlet.
És aki nem látta-olvasta egyiket sem, csak Gubík László kötözős kiszólását, mondjuk a magyar nyelven megjelenő szlovákiai lap tálalásában?
Elég, ha használja az eszét. Ha az előbbieket megfűszerezzük azzal, hogyan kerülhetett a Híd-pápa vitathatatlan bűbájjal, ám vitatható képességekkel rendelkező, leghűségesebb érseke a közlekedési tárca élére, még tisztább a történet. Szépen csengő cél az extrémizmus elleni harc, csak telekmutyikkal nem vezet eredményre. Minden egyes R7-es, vagy ahhoz hasonló ügy futószalagon hozza a százalékokat Kotlebáéknak.
Nézzük a dolog gyakorlati oldalát. Messziről úgy látszik, mintha alakulna valamiféle párbeszéd magyar és magyar között a Felvidéken. De lehet párbeszédet folytatni egymás torkát szorongatva?
Ez megint csak terelés. Én az R7-ről írtam, nem a párbeszédről. De ha már itt tartunk, Bugár mindenhol azzal vádol, hogy az összefogás útjában állok. Az igazság ezzel szemben az, hogy ő még nem kötött partneri szerződést az MKP-val, én a Most–Híddal már igen. És láttam már olyat is, ahogy járásomban ő bírál felül és hiúsít meg választási együttműködést a lévai hidasok akarata ellenében. Lehet-e bízni olyan politikusban, aki pillanatnyi érdekei mentén bármikor megváltoztatja döntéseit vagy választási ígéreteit?
Erre mondják, hogy ez a lövészárok-rendszer még az űrből is látható… Hogy lesz ebből valódi, érdemi párbeszéd, pláne összefogás?
Egy párbeszéd nem lehet öncélú. Meg kell szabni, milyen célokért, mi mentén és minek érdekében tárgyalunk. Ezért volt jó az oktatásügy tárgyában megtartott dunaszerdahelyi fórum, melyet több témában is folytatni kell. De egy összefogás csak akkor működik, ha világossá tesszük egymás előtt szándékainkat. A puszta politikai túlélés nem lehet szempont. A közösség jövője már igen.
Három bukott parlamenti választással nem úgy tűnik, mintha Bugárék taposnának a puszta politikai túlélésért…
Pedig úgy tűnik, hogy Bugár karakterének a szlovák tábora előtt befellegzett. Ezt hozta a furcsa koalíció. Ha Kiska valóban rászánja magát a pártalapításra, ahogyan azt sokan jövendölik, Bugár pillanatok alatt szlovák választók nélkül marad. A százalékok világában így hirtelen ugyanott találja magát, ahol az a párt, melyet elhagyni tudott, végleg legyőzni nem. Ezért vált fontossá a közeledés, és ezért fájnak annyira a leleplező kritikák is.
A politikai korrektség alkonyával indítottam. Erről jut eszembe: Donald Trump nem sokak által várt, még kevesebbek által jó előre üdvözölt megválasztásának van köze ehhez a „megbátorodáshoz”. Eljött az idő itt is?
Aki bátor, az minden körülmények között bátor. A bátrak kitartása pedig a tömegek rokonszenvét, megbátorodását, majd győzelmét eredményezi, hogy aztán egy bizonyos idő elteltével új bátrak jöjjenek új gondolatokkal. Erről szól a történelem. Nekem Trump stílusa és a Trump-jelenség már sok, de az vitathatatlan, hogy az ő bátorsága, arca és bankszámlája kellett ahhoz, hogy a nyugati világot uraló establishment (ahogy odaát nevezik) egy hatalmas pofont kapjon. Nem bánnám, ha a folyamat Nyugat-Európában folytatódna.
Vársz is valami érdemit a világ új urától, vagy ideje lehűteni a túlfűtött vágyakat, várakozásokat és elégedjünk meg azzal, hogy az atomrakéták körül nem egy labilis idegzetű, kiszámíthatatlan tyúk sertepertél?
Ha azt nézzük, hogy Melania Trump kétségkívül kellemesebb látványként szolgál a képernyők előtt, mint a Clinton házaspár, vagy hogy Bugár Béla több ízben is egyértelmű Hillary rajongóként szólalt meg, nos máris van két nyomós okunk az örömre.
Az élet apró örömei…
Komolyra fordítva a szót, nem vagyok benne biztos, hogy Trump már a megoldás. Sokkal valószínűbb, hogy ő még csak az ellenkező irányba kilengő inga. A történelem végét közel sem hozó liberális világrend mára annyira eltávolodott az emberektől, a természettől, a hétköznapi nyelvtől és az általa zászlóra tűzött eszméktől, hogy önmaga paródiájába fulladt. És Trump a világ színpadán egyelőre a legnagyobb parodista. Hogy ennél több lesz-e, az hamarosan kiderül. A kezdet mindenesetre biztató. Kíváncsian várjuk a folytatást.
A magyar miniszterelnök már akkor látványosan kiállt a most már hivatalba lépett új elnök mellett, amikor a többiek még a „ki tud jobban elhatárolódni” vetélkedő selejtezőit játszották. Mit gondolsz, leesik ebből nekünk, magyaroknak valami?
A magyar miniszterelnök többek között ösztönös politikai tudásának köszönhetően emelkedik ki hazai porondon, és válik a nemzetközi mezőny meghatározó politikusává. A Trump melletti kiállás ennek egyértelmű bizonyítéka. Nem tudom, mit hoz ez a két ország viszonyában, de az már látható, hogy világviszonylatban a szürke egér technokrata politikusok után az erős kezű vezetők időszaka következik a világban. Ebben a versenyben jól áll Magyarország. Kívánatos, hogy visszatérjen a férfiasság a politikába.
Európában két „komolyabb” választás elé nézünk az idén, Francia- és Németországban. Mit vársz, ragadós az amerikai példa, vagy tovább folytatódik az európai öngyilkos álom?
Madáchtól tudjuk, hogy egyszer minden világmegváltó eszme elpusztítja önmagát. Éppen ez történik most a liberalizmussal, ami Európa nyugati felében a legszembeötlőbb. A nyugalom és jólét elérése után beköszönt a céltalanság és az önmegtagadás állapota, ami védtelenné tette az öreg kontinenst. A megszokott életszínvonal csökkenése, a társadalmi olló szétnyílása és a biztonságérzet megingása nyomot hagyott az emberekben. Ezekre a kihívásokra kell most megfelelő választ adni az Európát otthonuknak, nem pedig gazdatestnek tekintő politikai erőknek, amíg nem késő.
Kiktől remélhetjük ezeket a megfelelő válaszokat?
A ’45 utáni világrend szétesőben, új törésvonalak alakulnak a világban, a liberális extrém pedig újra életre hívta a radikális extrémet, szóval bürokraták helyett államférfiakra lesz szükség. Olyanokra, akik tudják, hol van Európa helye és mi az értéke a világban. Én elsősorban nekik és csapatuknak szorítok majd, induljanak bármely párt színeiben.
Visszatérve Európa, illetve a világ közepébe. Nemsokára első születésnapját ünnepli az „új” kormánykoalíció Szlovákiában. Kihúzzák a négy évet? Procházka hamar kidőlt, miután elvesztette arculatát. Bugár Béla tábora ennél – mondjuk úgy – megbocsátóbb?
A koalíció addig kitart, amíg Danko nem nő Fico fejére. Elnézve a nemzetiek kapitánykodását, ez ebben a ciklusban nagy valószínűséggel még nem fog bekövetkezni. Bugárról meg tudjuk, hogy ő inkább az a pártból kilépős fajta, nem a kormányból kilépős… Most is csak politikai túlélésre játszik. Kezünkben a mentőöv, kérdés, miként bánunk vele.
Igen, pontosan ez a kérdés…
Jobb lett közösségünk helyzete a Híd megalakulása után? Nem lett. Minden felelősen gondolkodó felvidéki magyar egységes és hatékony magyar érdekképviseletet akar. Csakhogy az egység nem lehet üres, technikai jellegű, öncélú és nélkülöznie kell bizonyos politikai magatartásformákat, úgy mint az önérdek és csoportérdek közösségi érdek elé helyezése. Magánvélemény következik: Az elmúlt évek tapasztalatai nyomán én nem tudok elképzelni egy Bugár Béla vezette magyar összefogást.
És egy poszt-bugári korszakban? El tudod képzelni az együttműködést, ad absurdum az újraegyesülést a jelenlegi Most-Híddal? Vagy ennél azért komplikáltabb a helyzet?
Ha megengeded, hogy lecsupaszítsam a helyzetet, akkor azt felelem, hogy Bugár visszavonulásával a felvidéki politikai egység, nevezzük azt bárhogyan, másodpercek kérdése marad.
Ehhez viszont mozdulni is illene néha, nem? A telekmutyizás miatt például a Transparency International perlekedik a közlekedési minisztériummal, nem az MKP. A párt kifogástalan sajtóközleményekben reagál a történésekre – azok megtörténte után. Mikor várható a kezdeményezés átvétele?
Menyhárt József az első felvidéki pártelnök, aki nem a rendszerváltás előtt vagy annak fergetegében kezdte a szakmát, ezért mentes bizonyos terhes örökségektől, ahogy az 1990-es és 2000-es évek politikai csatározásainak sebeit sem hordja magán. Ő még lehet egy egységes politikai képződmény vezetője a jövőben. Ehhez értékmentő munkára, friss nyelvezetre, bátor témavállalásokra és emberbarát arcának megőrzésére lesz szüksége. A Via Nova és jómagam támogatására is számíthat ebben a küzdelemben.
A támogatás mindig jól jön, különösen, ha olyan „erőteljes” a hátország, mint most például Gútán. Mit gondoljunk az MKP vezetésének tekintélyéről, iskolaügyünkben, mint létünket érintő alapvető kérdésben képviselt tetterejéről a gútai események tükrében?
Nem egyszerű a helyzet, de úgy gondolom, a vétóval bölcs döntést hozott a polgármester úr. Mindazonáltal, ha a hálószobában esnénk egymásnak a tanácstermek helyett, akkor intézményeink jövője felől sem kéne aggódnunk.
Sokakat érdekel, mi történt az MKP autonómiakoncepciójával. Arra gondolok, amelyben az épp haldokló politikai korrektség jegyében egyszer sem szerepel a kényes szócska, s egy ideje úgymond társadalmi vita tárgya. Sikerült megvitatni?
A tartalom a lényeg, nem a forma. A tervezetet kidolgozó csapat vezetője ma a párt második embere, a Pro Civis és a Via Nova kidolgozta az autonómiát gyakorlati példák által bemutató infografikát, melyet a párt frissen megválasztott önkormányzati alelnöke el is vitt az ENSZ genfi Kisebbségügyi Fóruma elé. A téma tehát napirenden van. Ha elszántak, meggyőzőek és gyakorlatiasak leszünk a tervezet bemutatásakor, akkor érteni és követni fogják az emberek. Nincs hova hátrálnunk.
Ismét aktuálissá vált egy klasszikus: az angyalok is esznek babot. A vianovások kebabot?
Biztosan többen szeretik a kebabot, mint ahányan az ostobaság ellen harcolnának vele. Mi is így vagyunk ezzel. A különbség csak annyi, hogy mi beérjük az ízével és tíznél többen vagyunk…
Nem létezik, hogy a végén, mint bennfentestől ne kérdezzem meg: tudsz valamit Kövér László bajuszáról?
Bár a házelnök úr varázsereje korántsem a bajszában rejlik, ha továbbra is ennyire foglalkoztatja a közvéleményt, lehetséges, hogy a megfelelő pillanatban elárulja, mi lett a sorsa. Eggyel több ok, hogy kilátogassunk az idei MartFesztre.
