A kategóriagyőztesek és a Champion díjas (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A bodrogközi Nagytárkányban a hét végén rendezték meg a hagyományos Nemzetközi Kisüsti Pálinkaversenyt. A Tisza-parti településen 2005 óta minden évben megvalósítják a határon túli területeken is egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő pálinkamustrát. Az idén ugyancsak voltak nevezők Szlovákia egész területéről, Magyarországról és Ukrajnából is.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bitay Levente, Magyarország Kassai Főkonzulátusának konzulja is.

Az idén tizennyolc termelő hatvannégy pálinkamintával nevezett be a nívós versenybe. A résztvevőknek a nevezéshez most is egy liter pálinkát kellett leadniuk legkésőbb a verseny reggelén. A pálinkamintákat nyolctagú nemzetközi szakmai zsűri bírálta el, a hagyományokhoz híven szilvapálinka, almapálinka, borpárlat és egyéb kategóriában.

A pálinkák kategóriánkénti arany-, ezüst- és bronzfokozatú minősítést kapnak, és  abszolút győztest (Champion) is hirdetnek.

A nagytárkányi pálinkaversenyen a 2017-es év legjobb, Champion-díjas pálinkája a bodrogközi Örös községből származó barackpálinka lett. A szilvapálinka kategóriában, csakúgy mint az almapálinka és egyéb kategóriában nagytárkányi versenyzők itókái lettek a kategóriagyőztesek. Az egyéb kategóriában a körtepálinka vitte el a pálmát.

Az évek óta zsűritagként tevékenykedő sátoraljaújhelyi Fehér József elmondta, hogy négy szempontot figyelembe véve pontozzák a pálinkamintákat. A pontozás során az íz, szín, aroma és az összhatás összesen húsz pontot eredményezhet. Ahhoz, hogy a pálinka legalább bronzsávos minősítést érjen el, legkevesebb tizennégy pontot kell kapnia. A leadott minták minőségéről tanúskodik, hogy az idén az összes benevezett pálinka elérte legalább a bronzsávos minősítést.

Elmondása szerint az egyéb kategóriában minden évben vannak különlegességek, amelyek közül most a körte mellett a szederpálinka emelkedett ki.

A község polgármestere és a szervezők szintén úgy nyilatkoztak, hogy észrevehető a minőségi javulás. Az egyéb kategóriában a szevezők számára is meglepetésnek számított a  sütőtökpálinka és a banánpálinka. A szervezők örömére az érdeklődés nem lankad, de a rekordot a 2010-es év jelentette, amikor 47 versenyző  által 103 főzetet neveztek be a versenybe.

A pálinkaverseny ideje alatt gasztronómiai bemutatók, kóstolók, kézművesek bemutatója is zajlott Nagytárkányban. A rendezvényen jó hangulatból, zenéből, humorból sem volt hiány. Vidám műsorával a magyarországi Rokker Zsolti a kellemes hangulatról, a jó zenéről pedig a kisgéresi citerazenekar és a bodrogközi  „Fortuna duo“  gondoskodott.

A pálinkaverseny hagyományának megteremtése nem volt véletlen Nagytárkányban, hiszen a Tisza-parti településen nagy múltja van a gyümölcstermesztésnek és a pálinkafőzésnek. A szomszédos Kistárkányban hivatalos főzde is működik. A rendezvény célja kezdettől fogva a gyümölcstermelés és a minőségi pálinka készítésének újjáélesztése ás ösztönzése volt a településen, amelyet az egykori Tiszakert újratelepítésével és új gyümölcsösök létrehozásával tudnának megvalósítani.

Tökölyi Angéla felvételei a rendezvényről. 

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1431012513587727