(Fotó: sikloshirek.hu)

Tegnap az Európai Unió Törvényszéke ítéletet hirdetett a Minority Safepack Kezdeményezés ügyében, amelyben kimondta, hogy az Európai Bizottság 2013-ban jogellenesen utasította el a kezdeményezés bejegyzését – áll a Magyar Közösség Pártjának portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában, amelyből kiderül, hogy a hírt az MKP örömmel fogadta.

Az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderális Uniója (FUEN) által kidolgozott és benyújtott kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió szintjén jogszabályi keret szülessen a nemzeti, nyelvi kisebbségek uniós szintű védelme érdekében. A kezdeményezés elsősorban a kisebbségi vagy regionális nyelvek, az oktatás, a kultúra, a regionális politika, a média és a támogatáspolitika területeit érinti.

Az Európai Bizottság azonban csak akkor köteles e témákban a jogalkotási folyamatot elindítani, ha az említett bejegyzéssel úgy dönt, hogy a témák uniós hatáskörbe tartoznak, illetve, ha ezt követően a kezdeményezők egymillió támogató aláírást gyűjtenek össze az EU legalább hét tagállamából.

A bírósági eljárás során Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia az Európai Bizottság oldalán lépett fel, a tárgyalást 2016. szeptember 16-án tartották. A bíróság mai ítélete alapján az Európai Bizottságnak érdemben kell foglalkoznia a kezdeményezéssel.

A Magyar Közösség Pártja a FUEN egyetlen szlovákiai tagszervezete. Menyhárt József, az MKP elnöke gratulált Vincze Lorántnak, a FUEN elnökének a többéves bírósági huzavonát követő sikerhez.