Fotó: TASR

A Losonci járásban fekvő Vámosfalván (Mýtna) 40 új munkahelyet hoz létre a Swietelsky osztrák társaság, tudatta a TASR hírügynökséggel Pavel Greksa a település polgármestere. Az új beruházó egyben az 1200 lakosú község legnagyobb munkaadója lesz.

„A beruházó az ipari zónánkban kialakított üzemében aszfaltkeveréket fog előállítani” – nyilatkozta Greksa. Hozzátette, hogy az osztrák beruházó több települést is felkeresett Nógrádban és Gömörben, mégis Vámosfalva mellett döntöttek, mert tetszett neki a község vállalkozóbarát hozzáállása és a felkínált feltételek.

Az önkormányzat a beruházóval fél évig egyeztetett. „Igyekeztünk minél többet segíteni, jelenleg a gázcsatlakozás megoldásán dolgozunk, mivel a gyártás rendkívül energiaigényes”- magyarázta a polgármester. Hozzátette, hogy a terület előkészítésén és a közművek kiépítése során lehetőleg helyi munkaerőt fognak alkalmazni.

A falu első embere örömmel nyugtázta, hogy Vámosfalva új munkaadóval gazdagodik, hiszen a régiójuk iránt mostanáig nem nagyon érdeklődtek a beruházók. „Úgy gondolom, ezt a beruházást már feltétlenül összehozzuk, az osztrák tulajdonos is rábólintott, jelenleg a szerződéseken és a szükséges dokumentáción dolgozunk” – jelezte Greksa.

Ha nem jön közbe semmi rendkívüli esemény, az év végén már elindulhat a gyártás Vámosfalva új üzemében.

(TASR/Felvidék.ma)