A Színházi Lábjegyzet, a Komáromi Jókai Színház internetes műsora 2012 szeptemberében indult útjára. Célja – változatlanul -, hogy a nézők mélyebb betekintést nyerhessenek a színház kulisszái mögé.

Majorfalvi Bálint kezdetben Tar Renátával készítette a műsort, majd később – alkalmanként – más-más kollégák segítségével. Az eddigi ötven adás alatt közel százharminc alkotóval több, mint kétszázhúsz riport készült, valamint több tucat néző is kifejthette véleményét az éppen látott produkció kapcsán a műsor kamerája előtt.

Egy-egy bemutató alkalmával készült összeállítás, vagy jelentős színházi esemény került megörökítésre az elmúlt négy és fél évben, de volt például pár szórakoztató “álriport” is amerikai filmsztárokkal, szórakoztató jelleggel. Számos színházi “téma felvetés” is helyet kapott az aktuális bemutatók mellett, úgy, mint: járnak-e színházba a helyi nézők, ha igen, mire? Hány előadást képes megélni egy produkció a Komáromi Jókai Színházban, illetve milyen műfajú produkcióra van elsősorban igény, mikor a színháznak éppen tájelőadást van alkalma tartani? Témaként merült fel, hogy mennyiben befolyásolhatja egy kritika az adott produkció sorsát, illetve mennyire adnak a színházi emberek a kritikára. Készült továbbá rövid összeállítás a POSZT-on való fellépésről is (2013-ban), illetve közönségtalálkozóról egy futó produkció kapcsán.

A Lábjegyzet-sorozat eddigi valamennyi része számos kulturális weboldalon megtalálható, valamint a színház honlapján – www.jokai.sk – összegyűjtött formában is tartalmi leírásokkal. Az ötvenedik részben a színház háttérdolgozói közül szólalnak meg néhányan, akik – bár nélkülözhetetlen részei a színházi gépezetnek – eddig kevésbé kerültek reflektorfénybe.

A műsor a jövőben is megy tovább, az ötvenegyedik adásban a készülő új bemutató, a Rómeó és Júlia kerül terítékre.

A videót Majorfalvi Bálint készítette: