Alkotás közben (Fotó: Müller Péter)

Március 10-én a lévai Reviczky Társulás székházában Bemutatkozás címmel nyílt meg Simon M. Veronika, művésznevén SIMONE, Cserhát-Munkácsy és Holló László-díjas Kunst Meister festőművész kiállítása.

A művésznő nem első ízben mutatja be munkásságát a Felvidéken, művei a közelmúltban Ipolyságon voltak megtekinthetőek, ám a lévai közönség most először csodálhatja meg festményeit.

Simon M. Veronika Csétényen született, egyetemi tanulmányait a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. 1997-től a Szőnyi István Művészeti Akadémia festő szakán tanult Zebegényben, majd 1999-től az A.A.W. amerikai grafikai kurzus hallgatója volt Budapesten. 2009-ben Salzburgban, a Leonardo Művész Akadémián végzett Kunst Meister szakon.

Bemutatkozás (Fotó: Müller Péter)

2000 óta az SMV 2000 Festőtanodát vezeti, amelyben 30 technikát és 15 témát oktat a kurzus résztvevőinek. Aktívan foglalkozik régi mesterségek kutatásával, illetve publikálással, kiadványok illusztrálásával.

Több mint 500 festménye van közintézetekben

Alkotásainak témája széles spektrumot ölel fel. Munkásságának egyik fő motívumát híres személyiségek portréi adják, de életképek, csendéletek festésével is foglalkozik, rendszerint képsorozatokban gondolkodik, jelenleg is húsz fejlesztés alatt álló képsorozaton dolgozik. A Kárpát-medencében tíz főoltárkép fűződik SIMONE nevéhez.

Olajjal, pasztellel, homokkővel, tussal, szénnel és akrillal dolgozik legfőképpen. Tizenöt ország közintézményeiben több mint 500 festmény ad tanúbizonyságot a művésznő munkásságáról. Szlovákiában az alábbi településeken találhatók meg festményei: Pozsony, Galánta, Dunaszerdahely, Vágsellye, Nyitra, Marcelháza, Nána, Szécsénykovácsi, Dobóruszka, Jászó és immáron Léván is.

A művész alkotásáról mesél (Fotó: Müller Péter)

A művésznő számtalan településen mutatta be és mutatja be festményeit, eddig közel 700 egyéni kiállítása volt, ezzel magyar rekorder. 2017 húsvétján Ipolyságon az Irgalmas Jézus oltárképe kerül felszentelésre.

Egy alkotás születése

A lévai kiállítás megnyitóján a Reviczky Társulás kiállításokért felelős projektmenedzsere, Péter József köszöntötte a művésznőt, majd Enyedi Béla Beöthy-díjas szépíró nyitotta meg a tárlatot, és megzenésített verseket adott elő – többek között Sajó Sándortól. Művei előadásával közreműködtek továbbá: Stancsics Erzsébet, a Táncsics család leszármazottja, Krúdy-díjas költő és Szántai Sándor író, a Magyar Kultúra Lovagja.

Simon M. Veronika ezután ecsetet ragadott a kezébe és a közönség legnagyobb örömére a helyszínen megfestett egy téli tájképet, melyet azonnal aukcióba is bocsátott. A legmagasabb licitet a Reviczky Társulás elnöke, Wirth Jenő tette meg, így immáron a lévai Reviczky Házban is látható lesz a művésznő egyik alkotása.

A helyben elkészült festmény (Fotó: Müller Péter)

Simon M. Veronika a Móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend nagyköveteként is tevékenykedik, így a Reviczky Társulásnak egy palack kiváló Móri Ezerjó zászlósbort ajándékozott, melyet a kiállítás résztvevői a tárlat megnyitását követően megkóstolhattak.

A kulturális esten Simon. M. Veronika több, mint 20 könyvet ajándékozott a Reviczky Társulásnak, melyekben a művésznő illusztrációi vannak. A tárlat április 8-ig tekinthető meg a Reviczky Házban, minden hétfőn és szerdán 14 és 17 óra között, valamint a rendezvények alkalmával.