Herdics György címzetes apát az ipolysági MyHont Café kávézóban tartott előadást (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Herdics György címzetes apát a szeretetszolgálat feladatáról és küldetéséről tartott előadást Ipolyságon. Az április 26-ai eseményen a központi téma mellett a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola berkein belüli képzésekről is szólt.

Az Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány által szervezett eseményen a címzetes apát elsőként a szeretetszolgálat történelmi aspektusait ismertette. Mint hangsúlyozta, már a kora keresztényeknél, Szent Pálnál megjelenik a szociális gondoskodás. Az egyház a mai napig fontosnak tartja a szeretetszolgálat gyakorlását. A társadalom perifériájára szorítottakról gondoskodtak az egyházi személyek, lelkiatyák. „Az irgalmas szamaritánusok önzetlenül segítettek a rászorulóknak. A karitász alapja az önzetlen segítség” – emelte ki előadásában.

Bendík Béla mutatta be az apátot (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A középkorban a test és a lélek egységére törekedve a testi egészség mellett a lelki egészségre is ügyeltek. Erre reflektálva példaként emelte ki Szent Tamás tevékenységét. Mint mondta, a katolikus egyház legfelsőbb szintjein csupán a huszadik század elején került előtérbe a szociális gondoskodás kérdése. XIII. Leó volt az első pápa, aki enciklikát adott ki a magukra maradottak megsegítéséről.

Az ember belsejéből fakad a segítés, anyagi helyzettől és társadalmi hovatartozástól függetlenül – véli az apát. Az anyagi támogatás mellett egy kedves szó is segíthet a rászorulónak. A szeretet apró megnyilvánulásai is sokat jelentenek számukra. „Ahol akad egy jó szó, ott egy tányér leves is van. Ha jó szóból nincs hiány, akkor az anyagiakból sincs” – hangzott el a MyHont Café kávézó emeletén.  Az előadása második felében kitért a szeretetszolgálat válságára. Mint elmondta, társadalmunk fokozatosan bezárkózik, egyre önzőbbek vagyunk. Ebből kiutat kell találnunk.

Kérdésekre válaszolva felmerült a migránshelyzet is, mellyel kapcsolatban a következőket mondta: „Emberi, keresztényi kötelességünk gondoskodni az ideérkezett menekültekről, de számukra idegen az európai kultúra.”

Az előadás központi témája a szeretetszolgálat volt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskolával kapcsolatban kifejtette, keresztény lelkületű egyetemként nagy hangsúlyt fektetnek a szeretetszolgálat gyakorlására. A főiskola hallgatóit ezért bevonják a szeretetszolgálati feladatok végzésébe. Az itt uralkodó szellemiség befolyásolja a hallgatókat, jobb emberekké válnak. Végezetül szólt az iskolában folyó képzésekről is. Jelezte, a meglévő szakok mellett a felvidéki magyar nyelvű újságíróképzés felkarolásán dolgoznak. A lengyel Warsaw Management University Dunaszerdahelyi Konzultációs Központja szeptembertől indít menedzsment szakon újságírói szakirányú képzést magyar nyelven.

A jelentkezésről és a képzésről bővebben ITT.