Mindenek előtt leszögezném, hogy kampány ide, vagy oda, én az anyanyelven való iskolázás híve vagyok még akkor is, ha az aktuális államigazgatás minden elképzelhető és elképzelhetetlen praktikát bevet egy nem államnyelven működő iskola ellen.
Természetesen az állításom hátterében meghúzódik az az általam megtapasztalt összes disznóság, amit a korábbi Csehszlovákia, majd azt követően a szlovák államigazgatás az ilyen-olyan demokráciának nevezett állami sovinizmus ideológiájától áthatottan elkövetett az iskolarendszerben eltöltött közel 60 évem alatt.
A nevezett kampánnyal és az Felvidék.ma hírportálon megjelent cikkel kapcsolatban azonban van némi fenntartásom: reáltudományi ismereteim szerint, egy állítás csak akkor igaz, ha azt bizonyítani is tudja az, aki az állítást megfogalmazta. Ha így közelítem meg a dolgot, akkor törvényszerűen felmerülnek bizonyos értelmezési problémák. Elsőként megkérdezném a nálam alapfogalmak tekintetében jártasabbaktól, hogy mit is jelent az, hogy valaminek értelme van? Utána meg azt, hogy a beíratási kampány lehetséges következményei közül nevezzen meg párat az értelmesek közül, majd ugyanúgy párat az értelmetlenek közül. Mindezeket követően már csak az az aprócska feladat marad, hogy bizonyítani kellene: ezek a következmények a kampány következményei, tehát ad abszurdum hihetővé kéne tenni, hogy kampány nélkül ezek egyike sem következett volna be.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy senki semmiféle kutatást nem végzett arról, hogy a gyermekét április folyamán iskolába beírató szülők mi alapján döntöttek a magyar tanítási nyelvű iskola mellett, azt meg pláne nem kutatja senki, hogy a gyermekét szlovák tanítási nyelvű iskolába beírató szülő miért döntött így! Tehát az okok az egyik döntés hátterében ugyanúgy, mint a másik esetben is többnyire vélt okok, vagyis valaki, vagy valakik ezeket az okokat feltételezik.
Ha megpróbálom ezt a kérdést feltenni más rendszeresen elkövetett cselekedeteinkkel kapcsolatban, akkor rögtön kiderül, hogy nagyon sokszor különösebb megfontolás nélkül választjuk a lehetséges utak közül azt, amelyiken elindulunk. Például nekünk Búcsról Komáromba elég gyakran kell döntenünk, hogy a szokványos útvonalak közül melyiken indulunk el, Dunamocs felé, vagy Bátorkeszi felé. Természetesen el lehet jutni Búcsról Komáromba úgy is, hogy a további szomszédos falvak közül választjuk az indulásunk irányát, de ha feltételezzük az indulási irány fenntartását az egész út során, akkor például a köbölkúti vagy a muzslai irányt választók törvényszerűen pár ezer kilométer után szembesülnének azzal a problémával, hogy a szárazföldi közlekedési eszközüket egy vízi közlekedési eszközre kell váltaniuk, ha a kezdeti irányt változatlanul tartani kívánják.
Nem ragozom tovább az állítás értelmezési fonákságait, de talán nem ártana már egyszer végre tiszta vizet önteni a pohárba és megbízható módon hiteles vizsgálati eszközökkel kideríteni, hogy az ötezer valahány szülő közül melyik miért választotta a magyar iskolát, illetve talán ideje volna annak is utánajárni – ugyanilyen módon, hogy az a magyar szülő, aki szlovák iskolába íratta gyermekét, miért választotta ezt a megoldást?
Nem tudom politikai pártjainknak miért nem volt elég az a pár év, vagy évtized, amikor ezt a felmérést megtehették volna? Vagy ha mégis tettek ilyet, akkor hol lehet utánanézni annak ki, mikor, hogyan és milyen eredményre jutott ezzel a vizsgálattal?
