Telek Kornél a Fülek–Kálnó mérkőzésen (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Talán még sosem fordult elő, hogy bár véget ért az évad a közép-szlovákiai labdarúgó bajnokságokban, senki nem tud semmit. Teljesen kaotikus a helyzet, s még senki nem tudja, mi lesz a vége – mondja érdeklődésünkre az egyik klub vezetője. Csak annyi a bizonyos, hogy elhangzott az utolsó sípszó, így a többi a zöld asztal mellett dől el…

A hétvégén úgy álltak rajthoz a csapatok, hogy senki sem tudott semmi biztosat. Füleken 800 néző biztatta az FTC – Kosztics–Telek, Zsivics, Borowski, Hattori (58. Lazsík)–Urbancsok, Lipták, Vujosevics, Juhász–Botos (87. Bari), Ogaraku – csapatát, amelynek égetően szüksége lett volna a három bajnoki pontra, de hogy ez mire lett (volna) elég, azt senki sem merte megjósolni, így a helyi műsorközlő sem.

A hazai keménymag mindenesetre kitett magáért, műanyagszalagok, kék-sárga füstbomba, s egetverő zaj – szóval mindent megtettek a tizenkettedik játékos szerepében. A mérkőzésen búcsúztatták a hazaiak 37 éves csapatkapitányát, aki jövőre már alacsonyabb osztályban folytatja. Mellesleg, a szünetben átadták a szurkolói ankéton legjobb helyezést elért játékosoknak járó díjakat is, az első helyen Telek Kornél végzett megelőzve Juhász Róbertet és Miladin Vujosevicset.

A játékvezetőt viszont nem hatotta meg mindez, s már a 12. percben sárga lappal jutalmazta az ünnepeltet, mégpedig tiltakozás miatt. Az első félidő ugyancsak egyhangúra sikeredett, hiszen a hazaiak támadtak-támadgattak, s végül a 34. percben a felszabadítani képtelen vendégek kapuját Chibueze vette be. A második félidőre a vendégek megtáltosodtak, s az addig védekező kálnóiak (Kalinovo) több támadást is indítottak a hazaiak kapujára, aminek eredményeként az 55. percben Hronec fejesével szemben Kosztics már tehetetlen volt. A mérkőzés hátralévő részében a tizenegyeseké volt a főszerep, előbb Urbancsok révén a hazaiak újfent vezetést szereztek, de a végső szó a vendégeké volt, a 87. percben Hronec, ha tizenegyesből is, de duplázott, így a múlt héten odahaza a vágtapolcaiak ellen váratlanul megbotló kálnóiak elvitték az egyik pontot Fülekről.

Fülek–Kálnó mérkőzésen (Fotó: Juhász Dósa János)

Az utolsó mérkőzésen a szponzorok is kitettek magukért, a szünetben számos ajándéktárgy akadt gazdára, de a kiskapuba senki sem talált be, így a 400 eurós nyeremény a szponzornál maradt. A nézők között összefutottunk a fülekiek egykori játékosával, Köböl Mátéval is, aki az idei évadot az NB3-as salgótarjáni STC-ben húzta le. Mint elárulta, jelenleg az NB1-es mezőkövesdieknél (ahol Radványi Miklós a vezetőedző) van próbajátékon.

A losonciak – Bajzík–Vilhan, Szücs (53. Kováč), Cseri, Visics–Husaník, Püšpöky, Best, Kovanič–Oláh (79. Kamendy), Pál – Zsarnócára látogattak, ahol az első félidőben Husaník révén a vezetést is megszerezték, sőt a második félidőben fölénybe is kerültek. De mivel képtelenek voltak betalálni, eljött az ő végzetük is, a 81. percben a hazai Krivjančin kiegyenlítette az állást.

A losonciak a hetedik helyen zártak, míg a fülekiek a 12. helyen (rosszabb gólaránnyal a liptóselmeciek mögött). Érdekesség, hogy a bajnokságot utcahosszal megnyerő liptóújváriak már bejelentették, hogy nem indulnak el a II. ligában.

Fülek–Kálnó mérkőzésen (Fotó: Juhász Dósa János)

A füleki mérkőzésen ezúttal is jelen volt Agócs Attila polgármester, aki így értékelte a mögöttünk hagyott szezont:

„A tavalyi feljutást követően nagyon nehezen kezdődött az idényünk a 3. ligában. Több stabil játékos korábbi ígéretei ellenére elhagyta a csapatot. Az edzőcsere után megnőtt az idegen játékosok aránya, amit a helyi szurkolók egy része eleinte bizalmatlanul fogadott. Az FTC nigériai, japán, kanadai és szerb játékosait azonban a fülekiek fokozatosan megkedvelték. A csapat a szezon végére összeszokott és viszonylag egyenletesen teljesített, ami viszont csak részben tudta korrigálni az őszi gyengébb kezdést. A liga tizenhatos mezőnyében a feljutást követően a nehezebb bajnokságban a tizenkettedik helyen végezni szerintem nem rossz teljesítmény, azonban a Szlovák Labdarúgó Szövetségben zajló átszervezések miatt még mindig bizonytalan a bentmaradásunk. Ebben az átláthatatlan helyzetben csak remélni tudom, hogy kedvezően alakul a helyzet, és a volt második ligás csapatokkal felerősített eddigi mezőnyben folytathatjuk a versenyzést”.

A III. liga végeredménye:

1. L. Hrádok (Liptóújvár) 28 24 2 2 87:17 74
2. Podbrezová B (Zólyombrézó) 28 15 4 9 60:45 49
3. Kremnička (Körmöcke) 28 15 4 9 47:28 49
4. Žarnovica (Zsarnóca) 28 14 5 9 52:43 47
5. Kalinovo (Kálnó) 28 14 5 9 46:36 47
6. Námestovo (Námesztó)  28 14 4 10 42:29 46
7. ŠK Novohrad (Losonc csapata) 28 12 6 10 43:46 42
8. Teplička n. V. (Vágtapolca) 28 11 4 13 48:47 37
9. Čadca (Csadca)  28 12 1 15 40:50 37
10. Krásno (Kraszna) 28 11 2 15 39:40 35
11. L. Štiavnica (Liptóselmec) 28 9 5 14 43:61 32
12. Fiľakovo (Fülek) 28 9 5 14 39:49 32
13. Nová Baňa (Újbánya) 28 8 6 14 35:59 30
14. Detva (Gyetva) 28 4 9 15 35:71 21
15. Makov (Makó) 28 6 2 20 35:70 20
16. Stráža (Nemesőr) visszalépett

***

A IV. liga zárófordulójára nem sok izgalmas kérdés maradt, a bajnoki címet már hetekkel ezelőtt begyűjtötte a Šalková csapata. A második helyen álló tornaljaiak a Medzibrod csapatához utaztak azzal az eltökélt szándékkal, hogy megtartják a második helyet, amelyre még a tótgyarmatiak pályáztak. Végül nem sokon múlt, de ha egyazon pontszámmal is, a tótgyarmatiaknak sikerült helyet cserélniük, így az újonc tornaljaiaknak be kellett érniük a harmadik hellyel.

Fülek–Kálnó mérkőzésen (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A tornaljaiak – Juhász R.– Duczman D., Molnár, Duczman T., Pipíška–Balog (55. Miglavic), Betík, Drnaj (76. Zsíros), Kováč–Juhász Cs., Farkas (65. Nyíri) – repülőrajtot vettek a mezőközieknél, ugyanis Duczman Tamás már a második percben vezetéshez juttatta a hazaiakat. A 33. percben a hazaiak egyenlíteni tudtak, sőt Haviar révén a 47. percben a vezetést is megszerezték. Az örömük azonban nem sokáig tartott, mert az 55. percben Juhász Csaba egyenlített. Hat perccel később viszont Vančo újfent vezetéshez juttatta a hazaiakat, amelyre a tornaljaiaknak már nem volt válaszuk. Mindez azonban még így is elég lett volna a második helyhez, ha a tótgyarmatiak játékosa, Lukács Imre a 85. percben nem egyenlít a Badín otthonában, így az ott megszerzett egy pont elég volt arra, hogy a két csapat helyet cseréljen a táblázaton.

Az elmúlt hetekben gyengélkedő ipolynyékiek – Geregai–Ondrejkov, Libič, Zachar, Smiknya–Pobori, Mákrai (62. Szilágyi), Brezovský, Ondrík–Kiss, Hriň (55. Antal) – a kiesőjelölt nagyrőceieket fogadták, s nem sok esélyt hagytak a gyengécske vendégeknek. Libič büntetőből már az 5. percben vezetéshez juttatta Nemčok Attila csapatát, s a második félidőben további négy góllal (Makrai, Szilágyi, Ondrik -2) terhelték meg Smerek kapuját.

Az óváriak – Národa–Régi, Gemer (87. Boľoš), Karasy, Ľ. Matikovský–Golian, Slobodník, Dobra, Skabella (72. Matikovský)–Máč, Béreš (46. Miskei) – viszont lehet, hogy későn ébredtek, s az év végi viszonylag jó eredmények már kevésnek bizonyulnak a bennmaradáshoz. Golian és Máč góljával az óváriak az első félidőben kétgólos vezetéshez jutottak, s a nagykürtösiek az utolsó tíz percben tudtak egyenlíteni.

A IV. liga Dél csoport végeredménye:

1. Šalková (Garamsálfalva) 26 17 7 2 62:18 58
2. S. Ďarmoty (Tótgyarmat) 26 12 9 5 44:27 45
3. Tornaľa (Tornalja) 26 14 3 9 47:32 45
4. Rakytovce (Rakitóc) 26 12 5 9 55:38 41
5. Vinica (Ipolynyék)  26 13 2 11 34:36 41
6. Pliešovce (Tótpelsőc) 26 10 7 9 34:34 37
7. Medzibrod (Mezőköz) 26 10 5 11 36:35 35
8. Podlavice 26 8 8 10 34:38 32
9. Hriňová (Herencsvölgy) 26 9 5 12 35:41 32
10. V. Krtíš (Nagykürtös) 25 7 9 9 23:29 30
11. Poltár (Poltár)  26 8 6 12 32:42 30
12. Revúca (Nagyrőce) 26 8 4 14 35:52 28
13. Olováry (Óvár) 25 6 7 12 37:57 25
14. Kováčová 26 5 7 14 31:60 22

***

Az V. ligában is rég eldőlt már az elsőség kérdése, a tiszolciak még azon a bizonyos ajnácskői botrányos meccsen biztosították a bajnoki címüket. S az is biztos volt, hogy a táblázat legalján a murányiak, a nagybalogiak és a divényiek végeznek. Utóbbi csapat a 24. fordulóban játszotta el hattyúdalát, se a nagybalogiak, se az ajnácskőiek ellen nem lépett pályára, így az ajnácskőiek játék nélkül biztosították be a második helyüket. A bajnok tiszolciak kiütötték a tavaszi szezonra teljesen szétesett ragyolciakat, míg a felediek 4:1 arányban győzték le a szintén a második helyre aspiráló csábiakat. Múčik, Kókai és Mihályi két gólja után Kovács Attila 87. percben lőtt gólja már csak a szépítéshez volt elegendő.

A nagybalogiak is hűek maradtak egész évi formájukhoz, s ezúttal Málnapatakon (Málinec) kaptak 16 gólt. S egyet se rúgtak.

Az V. liga D csoport végeredménye:

1. Tisovec (Tiszolc) 26 21 3 2 98:16 66
2. Hajnáčka (Ajnácskő) 26 17 3 6 79:29 54
3. Santrio Láza (Terbeléd) 26 16 4 6 81:32 52
4. Čebovce (Csáb) 26 16 2 8 66:42 50
5. Kokava (Rimakokava) 26 15 2 9 63:48 47
6. Radzovce (Ragyolc) 26 13 4 9 56:37 43
7. Málinec (Málnapatak) 26 12 3 11 71:42 39
8. Tomášovce (Losonctamási) 26 11 4 11 41:50 37
9. Jesenské (Feled) 26 11 3 12 63:62 36
10. Hnúšťa (Nyustya) 26 10 5 11 44:36 35
11. D. Strehová (Alsósztregova) 26 10 1 15 39:70 31
12. Tatran Muráň (Murány) 26 4 3 19 32:72 15
13. Veľký Blh (Nagybalog) 26 2 2 21 22:1119 11
14. Divín (Divény) 26 3 1 22 21:118 10