Megérett az idő arra, hogy a lövészárokból előbújva mi is megfogalmazzuk a felvidéki magyar közoktatás jövőképét. Vessük végre papírra elképzeléseinket és fogalmazzuk meg az odavezető utat.
Napilapunk egyik régebbi számában olvastam a következő viccet:
A nagy csata előtt az őrmester parancsba adja, hogy mindenki fogjon ásót és ásson egy mély gödröt magának. Az egyik katona megkérdezi:
– Uram, miért kell nekünk most itt még gödröt is ásnunk?
– Azért fiam, mert ha támad az ellenség, akkor így fedezékben maradva tudunk védekezni.
– Jobb ötletem van: inkább mi támadjuk meg őket, és ássanak ők gödröt…
Úgy gondolom, megérett az idő arra, hogy a lövészárokból előbújva mi is megfogalmazzuk a felvidéki magyar közoktatás jövőképét. Vessük végre papírra elképzeléseinket és fogalmazzuk meg az odavezető utat. Védekezzenek ők (az illetékesek)!
„A lift leért a földszintre, innentől kezdve mást kell csinálnunk” – mondta a DVTK edzője a sikertelen bajnoki idény végén. Ne csak a lábunk elé nézzünk. Nézzünk egy kicsit előbbre is. A jelenlegi problémát (pl. a kislétszámú iskolák finanszírozását) természetesen kezelni kell, de gondoljunk arra is, hogy mi lesz, mi legyen iskoláinkkal, iskolahálózatunkkal 5-10 év múlva.
A jelenlegi helyzet konzerválása, tehát a status quo megőrzése számunkra nem lehet cél. Fejlődnünk, gyarapodnunk kell, mert a szlovák iskolák „elhúznak” mellettünk. Ennek már most több jelét tapasztaljuk, pl. a hazai (Tesztelés 5, Tesztelés 9) és nemzetközi (PISA) felmérések eredményeit elemezve. Nekünk sikeres és vonzó iskolákra van szükségünk, különben a szülő más iskolát választ gyereke számára. Tudatosítanunk kell, hogy a magyar iskolák többsége nincs igazi versenyhelyzetben. Több iskola ugyanis abból indul ki, hogy a magyar szülő meggyőződésből, vagy „kötelességből” úgyis magyar iskolába íratja gyerekét, tehát nem kell értük „megküzdeni”.
Csakhogy ez nem így van. Először is a felvidéki magyarok körében sokkal nagyobb a fogyás, mint a szlovák társadalom körében, másodszor pedig egyre erősödik a szlovák iskolák konkurenciája (a magyar gyerekek csaknem egynegyede már most sem jár magyar iskolába). Ezért ne csodálkozzunk, hogy évről-évre iskolabezárásokról számolnak be a médiák.
Csáky Pál is úgy fogalmaz a Bizonytalan idők című könyvében, hogy „a statikus, bezárkózásra építő, védekező filozófiát fel kell váltani egy aktív, öntudatra nevelő, a modernizációs kihívásokra válaszokat adni képes modellel”.
A felvidéki magyarság részéről már nagyon régen megfogalmazódott az igény az oktatási stratégia kidolgozására, annak az útnak a kijelölésére, amelyen haladnunk kell, hogy elérjük céljainkat és teljesítsük küldetésünket. A stratégia kidolgozása előtt viszont helyzetelemzést kell végeznünk. Iskolahálózatunk, iskoláink helyzetének és értékeinek ismerete, valamint jövőképének megfogalmazása nélkül ugyanis nem lehet reális tervet készíteni.
