Szent László ma is jelenvaló és inspirál – hangsúlyozta Rimaszombatban tartott előadásában Gál Péter zamárdi művelődésszervező, Szent László-kutató.
A Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodájának a közbenjárásával Rimaszombatban két Szent László-kiállítás volt megtekinthető a Tompa Mihály Református Gimnáziumban. A közönség megismerhette a Szent László életét és az őt ábrázoló freskókat bemutató képeket. A Roviga Polgári Társulás és a TMRG Szülői Szövetségének a szervezésében létrejött kiállítást október 9-én Gál Péter nyitotta meg, majd előadást tartott a diákoknak.
Mint mondta, előadásával az volt a célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését Szent László személyisége iránt, érzékeltetve azt, hogy napjaink emberére miként tud hatni és erőt adni.
„Kívánom, hogy a rimaszombati diákok is megleljék és használják ezt az erőt” – mondta Gál Péter. Kifejtette, a magyar nép mondákkal, mítoszokkal hagyományoz, s a lényeget szinte egy maggá tömörítve adjuk át nemzedékről nemzedékre, amire szükségünk van a lelki világunk újjáteremtéséhez. Ezekben a magokban őrizzük a legfontosabb tudást, s a harcainkhoz égi pártfogóra is szükségünk van.
Legújabb könyve, melyen most dolgozik, az 1999-ben megjelent kiadványának az átdolgozott változata, mely a Szent László – Magyarország édes oltalma címet kapja, ebben Moldvától Zaláig és Felvidékig bemutatja a Szent László-néphagyományokat. A kötet előreláthatólag a karácsonyi piacon jelenik meg a Kairosz kiadónál.„Úgy gondolom, pontosan olyan időket élünk, amikor kellenek eszmény- és mintaképek, égi pártfogók, mint amilyen Szent László volt” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.
„Amikor bementek a vitézek egy-egy templomba, s meglátták a falképet, rögvest tudták, hogy mi a feladatuk, küldetésük, összességében képszerűen hatott rájuk, s kérték Szent László segítségét. Ahogyan haladunk az évszázadok során a mai korhoz, egyre inkább lelki síkra terelődik ez a hagyomány, hogy az emberek a lelki világukat miként tudják újrateremteni. Elmesélik a Szent László-legendákat, melyek önazonosságot erősítenek, azt a tudatot, hogy mi Szent László népe vagyunk, és ez a Trianon utáni elnyomásban is erőt ad. Ehhez rendelkeznünk kell megerősítéssel, tudással és a beavatottsággal” – magyarázta.
A dobócai oltárkép összefoglalja Szent László egész küldetését: „Megtestesíti a magyar királyi eszményt, fején a koronával. Hátul zajlik a küzdelem, a magyar zászlós keresztény magyarok és a lófarkas pogányok között. A jobbjánál pedig ott van a szikla, amelyből folyik az általa fakasztott víz. Ez a szikla sokszor a mi szívünk-lelkünk keménysége, melyből ki kell szabadítani a hitet. S ebben a hit erejét Szent László király adja meg a magyarok számára. Neki magának olyan mély hite volt, hogy számos csoda fűződik a nevéhez, ami máig hat” – foglalta össze.
A kutató a felvidéki emlékhelyek közül többször bejárta a Zoborvidéket, Szádellő környékét, Rimabányát, Karaszkót. Hozzáfűzte, ma több mint tíz Szent László nevét viselő szlovák plébánia van, ahol a helyi búcsúkat megtartják, de a saját identitásukat nem segíti a magyarsághoz való visszanyitásban, hogy a közös múltat újra felfedezzék.
„Érdekes, hogy ezeknek a Szent Lászlóhoz kötődő felvidéki településeknek a címerében nem ábrázolják őt lovagkirályként. Ennek az is oka lehet, hogy a szlávok nem vettek részt a határőrharcokban. Akik itt gyepüvédők voltak, a tatárjárás idején felmorzsolódhattak. S mivel a szlávság jobbágyság volt, ezek a Szent László nevét viselő községek úgy alakultak ki, hogy a magyar főurak ajánlották őt védőszentnek” – fejtette ki.
Az idei Szent László-évben a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság által készített tablókat a tervek szerint elkészítenénk szlovák nyelven is. „Ez is fontos, hiszen közös örökségről van szó, s magukat szegényítik a szlovákok, ha ezt nem tartják lényegesnek. Még mindig sok görcs van bennük, s egy legutóbbi felmérés is kimutatta, hogy a szlovákoknak a legfontosabb a nemzeti függetlenségük, amit a keresztény hitük elé sorolnak, vagyis ők még mindig másokkal szemben határozzák meg önmagukat” – világított rá Gál Péter.
