Fotó: benu.hu

Az egészségügyi intézmények a látogatási időt az ünnepekhez igazítják. Azok a betegek, akiknek az egészségi állapota megengedi, az ünnepeket otthon tölthetik.

A kórházakban hagyományos vacsora kerül kiosztásra, s nem feledkeznek meg a diétás étrendről sem, ezért könnyű alternatíváról is gondoskodnak a betegek részére. A beteg gyermekek részére pedig a szponzoroknak köszönhetően még ajándékok is kerülnek a fenyőfa alá.

A pozsonyi kórházak és intézetek szenteste ünnepi menüt készítenek a betegek részére. A hagyományos vacsora mellett a gyermekek ajándékot is kapnak. „Krumplisalátát, halat, süteményt, gyümölcsöt és gyümölcslevet tálalunk fel. Az ebéd része lesz a káposztaleves” – közölte Dana Kamenická, a pozsonyi gyermekkórház szóvivője.

A gyermekkórház az ünnepek alatt a látogatási időt is úgy szervezi meg, hogy a gyerekek minél több időt tölthessenek a családjukkal.

„Például az onkológiai részlegen a kis betegek a karácsonyt a családjuk körében tölthetik, azt szeretnénk, hogy így legalább részben érezzék magukat otthon” – mondta Kamenická. Tavaly az ünnepek alatt 90 gyermek töltötte náluk a karácsonyt, hasonló létszámú betegre számítanak az idén is.

„A mi betegeinket káposztaleves, rántott hal, krumplisaláta és sütemény várja. A diétára utaltak részére savanyú krumplilevest, sült halat és krumplipürét készítünk. Ugyanakkor minden beteg gyümölcsöt és mézes ostyát is kap” – közölte Martina Šoltésová, a pozsonyi Nemzeti Onkológiai Intézet szóvivője. Az elkövetkező ünnepek alatt nem fog hiányozni az asztalokról a sült csirke, a rántott hús, vagy a hazai sütemények. Az intézményben az ünnepekhez igazítják a látogatási időt, mintegy 80 beteg fogja az intézményben tölteni az karácsonyt.

A Gyermekkardiológiai Központban már megkapták a kis betegek az ajándékcsomagjaikat, melyekből nem hiányzott az édesség vagy a játék. Itt is ünnepi menüvel lepik majd meg a gyerekeket.

A Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetében is ünnepi a hangulat. „Nálunk is mézes ostyát, gyümölcsöt és süteményeket tartalmazó csomagot kapnak a betegek” – mondta Dobroslava Krajačičová-Lauková, az intézet szóvivője.

A pozsonyi Egyetemi Kórházban a látogatási idő azonos lesz, mint a hétvégéken. A diétára utalt betegek krumplipürét, párolt halat és rizst, valamint céklát kapnak. „A többieket a hagyományos ünnepi menü várja” – közölte Eva Kliská, az intézmény szóvivője.

Az idén december 26-án is zárva lesznek a boltok

A Munkatörvénykönyv júniustól hatályos módosítása alapján december 26-án is zárva lesznek az üzletek.  Korábban csak december 24-én délelőttől december 25-ig pihenhettek meg az eladók, vagyis mindössze másfél napra zártak be az üzletek az ünnepek idejére.

December 24-én minden évben már délelőtt 11 órakor, vagy legkésőbb 11:30 órakor zárnak a boltok. December 27-től tartanak ismét nyitva, majd 2018. január 1-jén és 6-án ismét zárt boltokra számíthatunk.

A jogszabály értelmében az ünnepi zárvatartás alól kivételt képeznek azok a törvényben említett értékesítőhelyek, amelyek elengedhetetlenül szükséges szolgáltatást nyújtanak a lakosságnak, mint például a benzinkutak, a repülőtereken és az állomásokon található értékesítőhelyek, vagy gyógyszertárak. Ugyanakkor a zárvatartás az értékesítőhelyekre ugyan vonatkozik, a szolgáltatásokra azonban nem, vagyis például a fodrászatok, kölcsönzők ezeken a napokon is működhetnek.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)