Ferencz László elismerő oklevelet kapott (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A kultúra határtalan. Túlmutat ország- és gondolkodásbeli határokon egyaránt. Sátoraljaújhelyben e nemes gondolat jegyében, a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepségsorozat programja ismételten kisugárzik a Felvidékre is.

A magyar kultúra napján tartott díszünnepségen Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában adományozott oklevelek közül Felvidékre is került egy elismerő oklevél. A rendezvénysorozat részeként, január 19-én felvidéki gitárművész lépett színpadra Sátoraljaújhelyben a „Tanulságos történetek” című önálló esttel.

A január 15-től 25-ig tartó sátoraljaújhelyi rendezvénysorozat központi rendezvényét január 22-én a magyar kultúra napján, este 17 órától tartották Széphalomban. A díszünnepséget megtisztelte jelenlétével Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is. Az államtitkárnak 2017 októberében, a város intézményeinek fejlődését szolgáló, valamint kapcsolatépítő tevékenységéért díszpolgári címet adományozott Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának képviselő-testülete, amelyet a díszünnepségen adtak át.

Soltész Miklós államtitkár átveszi a Díszpolgári Címet (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A rendezvény a Himnusz elhangzásával vette kezdetét, a városi Himnusz-mondó verseny győztesének előadásában. Köszöntőt Szamosvölgyi Péter polgármester mondott, aki Babits szavait idézte, és úgy fogalmazott, hogy a kultúra mindenek mellett tartást ad, és mindent jelent, ami körülöttünk van. Az ünnepi beszédet Mínya Károly intézetigazgató, főiskolai tanár tartotta a Nyíregyházi Egyetemről.

Az előadó Kölcsey Parainesis-éből vett intelmeket osztott meg a jelenlévőkkel. Kiemelte Széchenyi cselekvő hazafiságát, a hazaszeretet, a hazafiság, és a társaság fontosságát, a hazát, mint a legszentebb kapcsokkal egybefoglalt emberek társaságát. Kitért arra is, hogy teljes birtokában lenni a nyelvnek, ez az első s elengedhetetlen feltétel. „Igyekezned kell nemcsak arra, hogy a beszéd hibátlanul zengjen ajkaidról; hanem arra is, hogy kedves hajlékonysággal, gazdag változékonysággal, tisztán kinyomva, s szívre és lélekre erőben munkálva, okaidnak s érzelmeidnek akaratodtól függő tolmácsa lehessen” – hangzott az idézet.

A tartalmas gondolatokat követően került sor a Közművelődési Díj, valamint a város és a Városvédő és Szépítő Egyesület által adományozott elismerő oklevelek átadására. Az elismerő oklevelek egyikét Ferencz László felvidéki közművelődési szakember kapta.

Ferencz László az elismerő oklevél átvételét követően (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A nagykaposi Ferencz László 2006 óta a Kassa Megye Önkormányzatának fenntartása által multikulturális intézményként működő Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet munkatársa. Közművelődési szakemberként a hagyományok ápolása, a hagyományteremtő szándékkal életrehívott rendezvények éltetője, szervezője, és a határon átívelő kapcsolatok ápolásának szorgalmazója. A színvonalas díszünnepséget az idén 50 éves Hegyalja Népi Együttes fergeteges produkciója koronázta meg.

A magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat felvidéki vonatkozása az okleveles elismerésben nem merült ki, hiszen a a rendezvénysorozat részeként január 19-én, péntek este a Latabár Kávéházban Dóczi Henrietta a felvidéki Kiskövesden élő gitárművész adott koncertet. Dóczi Henrietta önálló estje több egy koncertnél.

A „Tanulságos történetek“ című zenés-irodalmi összeállítás során a színvonalas gitárjátéka mellett többek között Móra Ferenc, Janikovszky Éva és Örkény István műveit tolmácsolta az előadó. Kedvencei a dél-amerikai zeneszerzők.

Dóczi Henrietta gitárművész sátoraljaújhelyi önálló estje (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A gitárművész ismét bizonyította, hogy a klasszikus zene, és maga a klasszikus gitárzene igenis hallgatható, élvezhető műfaj. Fellépéseinek sorát a magyar kultúra napja alkalmából rendezett rendhagyó irodalomórán folytatta Szerencsen a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban.

Az emelkedett hangulatú díszünnepség, és a rendezvénysorozat ismételten a kultúra határokon átívelő összetartó erejét közvetítette.