Sorban állás a lajtos víznél (Fotó: B. Vida Júlia)

A fenti kérdés december 15-e óta aktuális, akkortól tilos a csapvizet ivásra és főzésre használni Dercsikán, Csallóköznádasdon, Bakán és december 19-től pedig már Lúcson, Gellében és Sárosfán is. Az érintett települések lakói a karácsonyi és év végi ünnepeket is lajtos kocsikból nyert vagy pedig ballonos vízzel voltak kénytelenek végigélni.

Morvay György, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója portálunkat úgy tájékoztatta, hogy a csallóköznádasdi kútnál a vízszűrő berendezést már felszerelték és a három érintett faluban napokon belül újra ihatóvá válhat a víz. Megtudtuk tőle azt is, az illetékesek keresik a szennyeződés forrását, de könnyen lehet, hogy nem új keletű dologról van szó, hiszen az atrazint 2004 óta tiltott szerként tartják számon nálunk.

Nádasdon a vízművek még a kutak vizét is ellenőrzi

Szavait megerősítette Bóna Zsuzsanna, Csallóköznádasd polgármestere, aki elmondta azt is, hogy a vízművek saját költségén mintákat vett a faluban nemcsak a vezetékes vízből, de a magánkutakból is. Mindezt azért, mert Lúcson nagyon rossz eredményeket mutattak ki a kútvíz minőségét illetően.

„A jövő héten ismét vesznek mintát a kutakból és a vezetékes vízből. A pumpát is üzembe helyezték, nagyjából másfél nap szükséges ahhoz, hogy ezzel átnyomják a vizet a vezetékben. Hétfőn leveszik a mintát, az eredményt eljuttatják a higiénikusoknak, és ha ők mindent rendben találnak, akkor kiadják a végzést arról, hogy a víz minősége megfelelő. Nagy valószínűséggel a jövő héten kedden újra iható lesz a vizünk” – nyilatkozta portálunknak, hozzátéve, hogy ezzel Dercsikán és Bakán is megoldódik a vízhelyzet, hiszen a nádasdi központi kútból kapják a vizet ezek a falvak is.

Bóna Zsuzsanna elmondta azt is, ha nem jöttek volna közbe az ünnepek, valószínűleg már iható lenne a víz.

„Külön köszönetet szeretnénk mondani a Nyugat-szlovákiai Vízművek dunaszerdahelyi részlege igazgatójának, Sebő László mérnök úrnak, aki pozitívan és szakértő módon állt a problémához. Megállás nélkül dolgozott, tárgyalt, intézkedett, hogy mielőbb rendeződjön a helyzet és a lakosság számára az ivóvíz biztosítva legyen. Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a szennyeződést nem a vízművek okozta, s éppen ezért a jövőben a mi felelősségünk is, hogy miként fogunk viszonyulni a természethez” – fűzte hozzá, rámutatva a csatornahálózat kiépítésének égető szükségességére és a mezőgazdaságban használatos vegyszerek használatának szigorítására, szabályozására.

Gellébe is megérkezett a szűrőberendezés

Vajas Imre, Gelle polgármestere portálunkat úgy tájékoztatta, hogy az ünnepek alatt ballonokból látták el a lakosságot ivóvízzel, de nem mindenki vitt haza magának vizet.

„Most vannak itt a szerelők, akik a vízszűrő-berendezést rakják fel a vízforráshoz, hogy aztán mikor léptetik működésbe és mennyi ideig tart, míg kitisztul a víz, arról nincsenek információim” – mondta.

Tiszta vizet a kannába! (Fotó: B. Vida Júlia)

Gelle községben – sajnálatos módon – csak a lakosság 30 százaléka van rákapcsolva a központi, vagyis vezetékes vízre, ami 218 házat jelent a 700-ból. A polgármester úgy véli, hogy elsősorban a víz ára az, amely miatt sokan inkább még mindig a saját kútjaikon keresztül biztosítják maguknak a vizet, de voltak olyanok is, akik azért nem csatlakoztak, mert nem akarták széttúrni a rendezett udvaraikat. Bár ők ballonos vizet nem kaptak, mert a vízművek csak azoknak köteles azt biztosítani, akik a vezetékén keresztül kapják a vizet, a lajtos kocsiból ők is vihetnek.

„Ez iránt sem mutatkozik túl nagy érdeklődés, naponta 30-40 ember mutatkozik a ciszternás autónál, pedig Gellének több mint 2000 lakosa van”– tudjuk meg Vajas Imrétől.

A gellei polgármester elmondta továbbá, hogy községükben a szennyvizet mostantól központi tartályokba gyűjtik össze, nem kerülhet ki a földekre, mert annak ellenére, hogy van náluk csatornahálózat, a háztartások nagy része erre sem kapcsolódott rá.

Hétfőre, január 8-a kora estére Csallóköznádasdra lakossági főrumot hívtak össze, amelyen szakértőktől lehet kérdezni a kialakult helyzetről és egyúttal lehetőség kínálkozik arra is, hogy előtérbe kerüljön a környezetvédelem témája, a természetvédelem ugyanis a tiszta ivóvíz záloga. A fórumról portálunk is beszámol majd.