Nem is olyan régen, 2006-ban történt, hogy a Fletó becenévre hallgató magyar miniszterelnök Őszödön, zártkörű rendezvényen párttársainak beszámolt arról, hogyan is gondolja mívelni a politikai kommunikációt miniszterelnökként.
Az ominózus mondat így hangzott: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél – két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz…” Ezt követően – a határon túliakat annyiszor a szívébe fogadó – Fletó lassú, de biztos politikai sírásásba kezdett. Nem kívánom további gondolatmenettel fárasztani a tisztelt olvasót, ezért nem részletezem, hogy a beszédet követően milyen társadalmi és politikai feszültséghullám söpört végig Magyarországon. Tudja ezt mindenki, aki nem felejt. Egy dolgot viszont ki kell emelni, mégpedig azt, hogy az újkori összmagyar politikában ez volt az első eset, amikor valakik egy teljes hazugságrendszerre építették politikájukat.
Történelmi léptékkel nézve röpke (az összmagyar politikai térben) tíz évig nem is találkoztunk ilyen, a megtévesztést mesterfokon művelő politikusi megnyilvánulással. Mígnem a 2016-os szlovákiai választási ígéreteket követően, hirtelen 180 fokos fordulatot vett a Sieť (Háló) és a Most-Híd irányultsága. Kényszerhelyzet szülte a kormánykoalíciót, vagy a választópolgárok tudatos megtévesztése zajlott a kampány során? A masszív médiapropaganda végig a kényszerhelyzettel próbálta tisztára mosdatni a „szerecsent”, pedig bizony egy „felvidéki kisöszödi” mondat már 2016-ban jelezte, hogy a kormánykoalíció vegyespártjának vezetője elszakadóban van a valóságtól, hiszen illésházi beszédében hangsúlyozta: „Sose hazudtam … mindig azt mondtuk, amit el akartunk mondani”.
Felvidéki őszödi mondatok, első felvonásban! Ekkor még néhányan hittek abban, hogy valami magasztos, a nagy ismeretlenbe burkolózó, láthatatlan, nemes dolog eredménye volt a kormánykoalíciós házasságkötés. Aki meg mást próbált jelezni a felvidéki összmagyar térfélen, az kapta a bélyegeket ezerrel, hogy milyen rosszakaratú ember. A margóra jegyzem meg, hogy az ominózus mondat gazdájának talán jól is jött ez, hiszen évek óta a bántott és sajnálatra méltó személy szerepkörében tetszelgett.
A felvidéki „őszödi beszéd” második felvonására a újságírói kettős gyilkosságot (2018. márciusa) követően került sor. „Felvidéki Fletónk” ismét nagyot alakított: a vegyespárt országos tanácsának döntését (azaz saját párttársait is) a sunyiba vágta, és mindenki képébe nyomta: újra csak azt mondjuk, amit akarunk, és nem azt, amit egy nappal előtte mondtunk! Igaz, ezt már nem egy zárt rendezvényen, hanem sajtótájékoztatón igyekezett az emberek gégéjén lenyomni. Hivatkozva valami apróbetűs mondatra a „határozatban”, pökhendi módon kioktatva az újságírókat – meg a saját párttársakat is, akik előzőleg a közösségi hálón arról írtak, hogy bizony nem ezt döntötték el egy nappal korábban. Igaz, gyorsan levetették velük az ominózus mondataikat, de azért sokan lementették ezt az utókornak. Hallgatva a sajtótájékoztatót a kormányban maradásról, óhatatlanul Fletó mondatai jutnak az ember eszébe: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél – két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz…”
Hogy lesz-e újabb felvonása a felvidéki Őszödnek, azt nem tudom. Viszont határozottan úgy fest, hogy a tisztelt nézők erősen unják a színdarabot. Igaz, a társulat várhatóan szakadozni fog, vagy megvárja a fizetését, esetleg az okosabbja előbb lelép, hiszen eszébe jut a mondás, hogy madarat tolláról… Lassan, de biztosan lehull majd a függöny. Hogy egy hónap, vagy két év múlva, az még bizonytalan. Addig viszont örömmel tudom jelezni, hogy aki a felvidéki magyar közösségért kíván a jövőben is ténykedni, az legyen bátor, legyen a kisebbségi magyar politika része! Megszabadulhat a saját béklyóitól és démonaitól is. Itt az idő, most, vagy soha…
(A szerző az MKP OT elnöke)
