Arany János szobrának leleplezése (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Az Arany Napok Királyhelmecen programsorozat keretében, a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás és a társszervezők, az MKP Királyhelmeci Helyi Szervezete és a Csemadok Területi Választmánya szervezésében március 9-én szoboravató ünnepség keretében leleplezték Arany János szobrát a királyhelmeci Bodrogközi Magyar Közösségi Házban.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Pásztor István, a Lorántffy Zsuzsanna BFT elnöke. Kiemelte, hogy a Lorántffy Zsuzsanna BFT a múlt évben bekapcsolódott az Arany-emlékév programjába, „melynek része az is, hogy Bodrogközben Arany Jánosnak méltó emléket állítsunk, ezt egy mellszoborral kívántuk megvalósítani. Abból indultunk ki, hogy Petőfi Sándornak Királyhelmecen már évek óta van szobra, és mint ismeretes, a két irodalmi óriás mély barátságot ápolt”. Ez példaértékű, az ő egymás iránti szeretetük és tiszteletük kimagasló értékkel bír az itteni emberek számára, „hogy mi is kölcsönösen megbecsüljük a létrehozott értékeket, ezzel is gazdagítva a közösségünket” – fogalmazott Pásztor.

Borsi Antal sárospataki szobrászművész alkotása a BMKH udvarán (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Petőfi és Arany barátsága megbonthatatlan volt, s ennek köszönhetően nagyon sokat tudtak adni a magyarságnak az írásaikon keresztül. Ugyanúgy a királyhelmeciek és bodrogköziek csak akkor tudnak gyarapodni, felemelkedni, ha elfogadják az egymás által létrehozott értékeket, s ha tisztelik és örülnek egymás sikereinek. Amennyiben erre képesek vagyunk, akkor van a bodrogközi magyarságnak jövője – hangsúlyozta az előadó.

Szoboravató beszédében Döbrentei Kornél költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja szintén párhuzamot vont a két irodalmi óriás munkássága és alkotásai között, kiemelve, hogy ez a barátság milyen termékenyítőleg hatott a munkásságukra. „Egymást döbbenetes képességekkel egészítették ki. Mintha megtervezett volna, noha nem az. Ezzel nem járt zokszó, irigykedés, féltékenykedés. Ellenben mély megértés, együttérzés, nem riválisok voltak, hanem szövetségesek” – mondta az előadó.

A szobrot, Borsi Antal sárospataki szobrászművész alkotását ezután Döbrentei Kornél és Petrás Mária leplezte le, majd az emlékezők elhelyezték a kegyelet koszorúit Arany János szobránál.

A Királyhelmeci Művészeti Iskola énekkara (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

A megemlékezés a BMKH rendezvénytermében a Királyhelmeci Művészeti Iskola ünnepi műsorával folytatódott, a közönség megcsodálhatta Dubík Antoinette Szonja előadását, majd Szabó Éva szaxofonjátékát, akit zongorán kísért Tomori Mária. Ezt követően Bimba Mónika vezetésével a Királyhelmeci Művészeti Iskola növendékeiből alakult énekkar szerzett felejthetetlen pillanatokat a szép számban összegyűlt közönségnek.

A megemlékezés második részében a Királyhelmeci Gimnázium Diákszínpada Pekárovics Marianna rendezésében „Mi hát a költészet, mesterek közt mester” címmel Arany János és magyar kortárs költők műveiből adott elő részleteket. A Sycorax diákszínpad tagjai modern értelmezésben tolmácsolták Arany János műveit. A műsorban fellépett: Bári Fatima, Blanár Panna, Bálint Stefánia, Hajdók Fruzsina, Loksa Melinda, Oltman Vivien, Müller István, Porubsky Szofi, Laczkó Tamara, Janáček Szandi, Bodnár Bogi, Bodnár Nikoletta, Dudás Lili, Körmöndi Krisztián, Rinkács Viktor és Németh Olivér. Zeneileg közreműködtek: Németh Olivér, Oltman Vivien és Szimko Dániel.

Az ünnepi műsor keretében sor került az Arany-emlékérmek átadására, melynek keretében a régió jeles közéleti személyiségei vehették át az értékes és megtisztelő alkotásokat. Emlékérmet kapott: Bari Fatima, a királyhelmeci gimnázium diákja, Bodnár Éva pedagógus, költő, Bogoly Zoltán informatikus, Illésné Popália Irén pedagógus, a Bodrogközi Színjátszók vezetője, Lackó Péter pedagógus, a Bodrogközi Színjátszók tagja, Leczo Kornélia pedagógus, Nagy Gabriella pedagógus, Papp Ferdinánd pedagógus, a Bodrogközi Színjátszók tagja, Pekárovics Marianna pedagógus, Szegedy László bölcsész, a Felvidék.ma tudósítója, Tomojka Tünde szerkesztő-riporter, Tökölyi Angéla pedagógus, a Felvidék.ma tudósítója. Amint azt Pásztor István beszédében megfogalmazta. „Ők mindannyian az értékes gondolkodást, a nemzet megmaradását szolgálják”.

A színvonalas ünnepi megemlékezést Petrás Mária, Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes előadása zárta.