(Fotó: TASR)

Ria Feik Achbergerová szerint az Európai Bizottság magasra értékelte az Oktatásügyi Minisztérium új vezetésének munkáját. A Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma elhatárolódik a Legfelső Ellenőrzési Hivatal (NKÚ) azon állításától, hogy a tárcának ismételten gondjai vannak az Európai Uniós pénzalapok felhasználásával.

“Ugyancsak határozottan elutasítjuk azokat a sajtóhíreszteléseket, hogy a Legfelső Ellenőrzési Hivatal büntetőjogi feljelentést tett volna a tárca ellen” – adta írásban álláspontját Ria Feik Achbergerová, a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumából.

“A Legfelső Ellenőrzési Hivatal állításai helytelenek, igazságtalanok, félrevezetőek és azt sejtetik, hogy új tények kerültek felszínre. A Legfelső Ellenőrzési Hivatal sajtóközleménye a 2017-es év végén lezajlott vizsgálatok eredményeire alapoz, és nem pedig az újakra. Végső soron pedig cáfoljuk, hogy büntetőjogi feljelentést tettek volna a tárca ellen”- mondta.

Feik Achbergerová megemlítette, hogy az Európai Bizottság a 10. számú vizsgálatában, amely a tudományos kísérletek és újítások programjának eredményeit ellenőrizte 2018.3.9-én kiemelten magasra értékelte az Oktatási Minisztérium és a Tudományos Kutatás Ügynökségének munkáját. “Ismételten bizalmukat fejezték ki a program céljainak teljesítésével kapcsolatosan, ezért a tárca 2018. márciusában már megkezdi az új felhívások közzétételét – jelentette be Feik Achbergerová.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az Oktatási Minisztérium a Tudományos Kutatás Ügynökségével karöltve az utóbbi félévben intenzíven dolgozott a tudományos kutatás és fejlesztés rendszerének teljeskörű megújításán, hogy valamennyi új felhívás és folyamat transzparens legyen és a jövőben a gyakorlatban példával szolgáljon. Ebben az értelemben az új szabályokból kiindulva számos intézkedést foganatosítottak, amelyeket a Legfelső Ellenőrzési Hivatal is elfogadott – tette hozzá Feik Achbergerová.

A Legfelső Ellenőrzési Hivatal elismerte, hogy a médiában pontatlan információk láttak napvilágot a pénteki, március 16-i sajtóközleményre alapozva.

“A múlt év őszén a hivatal ellenőrzést végzett az Európai Uniós alapok felhasználásáról, amelyeket a rizikós operációs programok előkészítésére szántak. Elsőként a Tudományos Kutatás Ügynökségét ellenőrizték, amely a kutatási és fejlesztési operációs program közvetítője” – mondta Daniela Bolech Dobáková, a Legfelső Ellenőrzési Hivatal szóvivője.

A hivatal ellenőrzése alapján Karol Mitrík, a hivatal elnöke tájékoztatta Martina Lubyová, új oktatási miniszter asszonyt, aki hivatali kötelességének megfelelően azonnal tárgyalásokat kezdett az ügynökséggel, figyelmeztetve őket, hogy intézkedéseik legyenek objektívek, tárgyilagosak, a vissza nem térítendő támogatások transzparensek, az azokról szóló szabályok pedig egyértelműen világosak.

Az ellenőrzések eredményeiről a bűnüldöző szervek is érdeklődtek, ezért a Legfelső Ellenőrzési Hivatal a múlt év végén a vizsgálatok okmányait átadta a rendőrségnek. A Legfelső Ellenőrzési Hivatal az idén a Tudományos Kutatási Ügynökségnél és az oktatásügyi tárcánál széleskörű elenőrzést tervez, hogy tiszta képet kapjanak a bevezetett intézkedések megvalósításáról és az Európai Uniós alapokból származó pénzösszegek felhasználásáról – jelezte Daniela Bolech Dobáková.

(TASR/Felvidék.ma)