A Szent Mór Bencés Perjelség rendházában megkezdődtek a munkálatok (Fotó: samorin.sk)

Portálunk tavaly már beszámolt arról, hogy a 2018-as év a nagy beruházások éve lesz Somorján. Az egyik legjobban várt és legkomolyabb összeget igénylő beruházás a volt paulánus kolostor épületének, vagy ahogy a somorjaiak ismerik, a Koronának a felújítása lesz.

A felújítás a „Modern kolostorok” program keretén belül valósul meg, melyre a város több mint egymillió eurót kapott az Európai Uniótól. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium épületében 2018. február 28-án tartották ennek a projektnek a nyitókonferenciáját, mellyel hivatalosan is kezdetét vette a Modern kolostorok elnevezésű, SKHU/1601/1.1/030 megjelölésű nemzetközi projekt, melynek a volt paulánus kolostor felújítása is részét képezi.

A konferenciát a győri perjel, Sárai-Szabó Kelemen nyitotta meg, aki elmondta, hogy a győri Szent Mór Bencés Perjelség és a somorjai Korona felújítására irányuló projekt megvalósítása során mindkét helyszínen olyan épületek kerülnek felújításra, amelyek azért készültek, hogy befogadjanak és életterei legyenek egy közösségnek. Ezután hozzátette, mivel nem öncélúak voltak ezek az épületek, nem öncélú a felújításuk sem, hanem közösségeknek, érdeklődő, kereső embereknek készülnek; olyan embereknek, akik tanulni akarnak.

A Somorja városa nevében jelen lévő Bárdos Gábor polgármester szerint egy közösség álmai válnak valóra a Korona épületének helyreállításával, amely a város közösségi és kulturális élete számára is új lehetőségeket, új színteret teremt.

A konferencián Simon Balázs államtitkár, országgyűlési képviselő is megjelent, aki beszédében kiemelte a magyar-magyar kapcsolatok erősítésének fontosságát, és megemlítette azokat az eddigi támogatásokat is, melyekben a győri bencés perjelség részesült.

A somorjai küldöttség Győrben (Fotó: samorin.sk)

A projekt megnyitására rendezett konferencián Somorja önkormányzatát Fašanga Lea és Szerda Tamás projektmenedzserek képviselték, akik felvázolták a projekt közös tevékenységi köreit, valamint a somorjai paulánus kolostor felújításának hozadékait, előnyeit. Most Balázs, a Szent Mór Bencés Perjelség projektmenedzsere pedig a rendház múzeumpatikájának és szerzetesi ebédlőjének restaurálási folyamatát ismertette. A nyitókonferencia után a somorjai küldöttség bejárta a kivitelezés győri helyszíneit.

A Modern kolostorok projekt 2019. október 31-ével zárul. A volt paulánus kolostor felújítására fordítandó pénzösszeg meghaladja az egymillió eurót. Ennek köszönhetően pedig Somorja központjában egy olyan reprezentatív központ jön létre, melynek tevékenysége remélhetőleg a művelődést, az idegenforgalmat és a szórakozást egyaránt szolgálja majd.

(samorin.sk/Felvidek.ma)