John Eibner, a CSI Közel-Kelet projektjének vezetője (Szalai Erika/ Felvidék.ma)

Üldözött keresztények a 21. században címmel tartott előadást a Christian Solidarity International (CSI), a Krisztusi Szolidaritás Nemzetközi Szervezet tegnap délután Komáromban.

A keresztény emberi jogi mozgalom képviseletében, amely a keresztények vallásszabadságért és az emberi méltóságért küzd a világ számos részén, John Eibner, a szervezet Szudán és Közel-Kelet projektjének vezetője tartott előadást.

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Pázmaneum Polgári Társulás közös szervezésében megvalósuló, a komáromi Csemadok-székházban tartott előadáson Viz Péter, a CSI magyarországi ügyvezető igazgatója röviden ismertette a szervezetet, melyet 1977-ben Hansjürg Stückelberg lelkész alapított azzal a céllal, hogy a hitükért üldözötteket védje a világban. A komáromi előadás témája a CSI két fő projektjének bemutatása volt. Elsőként a szudáni rabszolga-felszabadító projektről, majd a közel-keleti, főleg Irakra és Szíriára fókuszáló projektről számolt be annak felelőse, a magyar származású amerikai történész, John Eibner.

Az előadás során a közönség élénken érdeklődött a szíriai helyzet felől, főként az onnan menekülők miatt az Európára nehezedő migránsválság kiváltó okait szerették volna megtudni, illetve azt, milyen veszélyeket jelent ez számukra. John Eibner Viz-Poór Tünde tolmács segítségével igyekezett a legőszintébb válaszokat adni a felmerülő kérdésekre.

„Amíg az utolsó rabszolga fel nem szabadul”

A 42 milliós Szudánban a kilencvenes években a kartúmi rendszer, Omar el Basír elnöksége alatt dzsihádot indított a saját népe ellen: rabszolgaként hurcolták el a fekete-afrikai keresztényeket. A CSI szudáni projektjének vezetője úgy fogalmazott, ezt a tevékenységet nem a hadsereggel, hanem milicistákkal végeztették. A lovas csoportok a hajnalban megtámadott falvakban legyilkolták a férfiakat, az asszonyokat, gyermekeket pedig gyalogmenetben északra hajtották, ahol rabszolgának adták el őket.

Mint mondta, a CSI egyedüliként, a helyi közösségi vezetőkkel közösen segíti kiszabadítani ezeket a rabszolgákat immáron húsz éve. Egy-egy rabszolga kiszabadításáért ötvenezer szudáni dollárt (kb. 40 euró) fizetnek. Céljuk, hogy ezek az emberek a kiszabadításuk után visszakerüljenek a szülőföldjükre. A hazatérő felszabadított rabszolgák újrakezdéshez szükséges egységcsomagot kapnak, melynek tartalma többek között szúnyogháló, fazék, takaró, vizeskanna – hangzott el az előadáson.

A CSI közbenjárásának is köszönhető, hogy ma már nem rabolnak el újabb és újabb embereket – hangsúlyozta Eibner, hozzátéve, még mindig sokan élnek rabszolgaságban. Számításaik szerint a Dél-Szudánból északra elhurcolt keresztények száma több tízezer lehet.

„Addig, amíg az utolsó rabszolgát fel nem szabadítjuk, a CSI folytatja ezt a tevékenységet“ – fogalmazott Eibner, aki hangsúlyozta a keresztény szervezet hatékonyságát. Mint mondta, a CSI volt az, amely a nemzetközi közvéleménnyel ismertette a szudáni keresztények sorsát, így nemzetközi nyomásra lehetetlenné vált, hogy a kartúmi rendszer tovább folytassa a dél-szudániak elrablását.

Dzsihád, a szent háború

John Eibner figyelme az arab tavaszt követően Szudánról Közel-Keletre tolódott. A CSI Közel-Kelet projektjének vezetője előadásának további részében arról is beszámolt, hogy a Közel-Keleten dúló szent háború nem elszigetelt jelenség, mely napjainkban Nyugat-Európát is veszélyezteti. Kiemelte, a keresztények nem egyedüli, ám különleges célpontjai a dzsihádnak. A keresztények vallásszabadságáért és az emberi méltóságért küzdő szervezet két módon próbál segíteni – vázolta fel Eibner. Elsőként a helyszínen, gyakorlati segítséget nyújtva – de ez nem oldja meg a probléma gyökerét, állítja a szervezet munkatársa. „A CSI megpróbálja szembesíteni az üldöző hatalmakat a tetteikkel, valamint más nagyhatalmakkal is tudatni a kialakult helyzetet, és minél szélesebb körben elérni a nyilvánosságot” – fogalmazott.

A Közel-Keleten népirtás folyik

Eibner előadásában hangot adott azon véleményének, hogy az amerikaiak által a szíriai erőkre kényszerített demokrácia vallási tisztogatáshoz és a keresztény kisebbség eltűnéséhez vezet.

„A CSI már 2011-ben figyelmeztette a világot, hogy népirtás folyik a Közel-Keleten. Az Obama-kormányzat utolsó periódusában ezt elismerték ugyan, azt azonban már elfelejtették hozzátenni, hogy nem csak az Iszlám Állam irtotta a keresztényeket. Szíriában a kormányellenes erők is vallási tisztogatást végeznek a területen“ – fogalmazott Eibner, hangsúlyozva, hogy éppen a nyugat által támogatott lázadók, felkelők üldözték el a keresztényeket, gyújtották fel templomaikat. „A saját szememmel láttam a pusztításuk nyomait és beszéltem az ott élőkkel Kelet-Aleppóban“ – számolt be Eibner a tapasztalatairól.

Az USA a keresztények támogatásának felvállalása tekintetében megbukott.
Elmondta, 2007-ben járt először Bagdadban és sokkolta, amit ott látott: üldözték a keresztényeket, kivégezték őket, a fiatal lányokat elrabolták. „A város keresztények által lakott területét az amerikai csapatok védték, ennek ellenére vallási tisztogatások folytak“ – jelentette ki. Ezeken az ősi keresztény területeken máig Jézus nyelvén, arámiul beszélnek az emberek, akik több évszázadon keresztül megőrizték keresztény identitásukat az üldöztetések ellenére is. A könyörtelen állapotokat jól tükrözik a számok: Irakban a Huszein-rezsim megdöntése után 1,5 millió keresztény élt, jelenleg pedig 200-250 ezer a keresztények száma.

„Mindez egy olyan országban történik, amelyet az Amerikai Egyesült Államok szabadított fel az elnyomó rezsim alól és ahol ma is jelen vannak az amerikai csapatok“ – tette hozzá kíméletlenül Eibner. Tisztázta: nem azt akarja sugallni, hogy az USA támogatja a keresztényüldözést, de a keresztények támogatásának felelősségvállalásában megbukott.

A törvényen kívüliek

A CSI szakembere ugyanakkor hangsúlyozta, nem csak a keresztényeket üldözik a Közel-Keleten. A jezidik, akik kurd nemzetiségű, a kereszténységet és az iszlámot megelőző monoteista vallási kisebbség, elmondása szerint sokkal többet szenvedtek, mint a keresztény közösség. Mivel az Iszlám Állam ideológiája szerint a jezidiket törvényen kívülieknek tekintik, azaz egyáltalán nem tekintik állampolgároknak, így őket semmilyen törvény nem védi. Ellenben a keresztények és a zsidók a Könyv (Biblia) emberei, ők védelem alatt állnak egészen addig, amíg alávetik magukat az iszlám törvényeknek és nem jelentenek veszélyt az iszlámra, valamint adót is fizetnek, így maradhatnak a területeken másodrendű polgárokként – magyarázta John Eibner. Nemcsak a jezidik az egyetlen ilyen közösség ebben a régióban. Szíriában például az alavitáknak van nagyobb közösségük, akik szintén törvényen kívüliek az iszlám szerint. Ebből a közösségből származik Basád-el Aszad, Szíria elnöke is – mutatott rá Eibner, aki szerint a szunnita muzulmánoknak ezért sem felel meg Aszad.

Nagyhatalmi érdekek, hidegháborús idők

A közönség kérdéseire is kendőzetlen válaszokat adott a CSI képviseletében Eibner, akiket leginkább az érdekelt, hogyan lehet megoldani a Közel-Kelet problémáját. Az amerikai történész szerint a probléma gyökere, hogy a viszonylagos békét fenntartó hatalom összeomlott. Véleménye szerint azonban, ha a nagyhatalmi érdekek úgy kívánnák, akkor meg tudnák állítani a háborút. „Ez a háború nem az iraki keresztények és a muszlimok között zajlik, és Szíriában sem a különböző felekezeti hovatartozású emberek között. Ez azoknak a nagyhatalmaknak a kontrollja alatt álló szervezetek érdeke, amelyek a régiót uralják“ – fogalmazta meg véleményét, kiemelve Oroszország, Kína és az Amerikai Egyesült Államok szerepét. „A Közel-Keleten hatalmas harc folyik a régiók ellenőrzéséért a nagyhatalmak között. Ha Washington és Moszkva meg tud egyezni, mint az első hidegháború idején tették, akkor nagyon gyorsan helyre tudnák állítani ebben a térségben a stabilitást“ – tette hozzá.

A migrációról: elsősorban azért menekülnek, mert bombázzák őket

A közönség részéről felmerültek a migrációval kapcsolatos kérdések is. John Eibner diplomatikus válaszában úgy fogalmazott, hogy a CSI-nak, mint szervezetnek nincs vezérelve a migrációval kapcsolatban. „Mi arra fókuszálunk, hogy megoldódjon az a helyzet, melyből az emberek menekülnek“ – mondta, hangsúlyozva, hogy a Szíriában élők fele belső menekült, és külföldre (a szomszédos országokba, vagy Európába) négymillió ember menekült. Tehát a menekültek jó része országon belül maradt: oda mentek, ahol a kormány van hatalmon, mert ott még van stabilitás. „Nemcsak keresztények menekülnek, hanem mindenki. Szeretik a hazájukat, nem akarják elhagyni, és elsősorban azért menekülnek, mert bombázzák és lövik őket. De lehetőség szerint az országon belül maradnának“.

John Eibner és tolmácsa, Viz-Poór Tünde (Fotó: Szalai Erika)
Amiről nem beszél Európa

Eibner szerint azonban a belső menekültek is elhagyják az országukat és ennek oka a szíriai gazdaság összeomlása. „Részben a háborús események, de leginkább a gazdasági szankciók miatt, amelyeket az EU és az USA is bevezettek Szíriával szemben“ – emelte ki. A CSI munkatársa szerint az embereket az kényszeríti menekülésre, hogy a gazdasági válság miatt megszűntek az üzletek, a legalapvetőbb igényeiket sem tudják kielégíteni, gyógyszerek pedig még a kórházakban sincsenek. „A nyugati társadalmak politikája kényszeríti rájuk, hogy a gazdaságuk összeomoljon ezekkel a szankciókkal. Ha a világ akarná, meg tudná teremteni a lehetőséget, hogy Szírián belül maradjanak ezek az emberek, és ott kapjanak támogatást, hiszen az ország jelentős részében egyáltalán nincs háború“ – emlékeztetett.

Az USA támogatása nélkül összeomlana az iszlám rendszer

A valódi humanitárius segítség véleménye szerint az lenne, ha a nyugati nagyhatalmak – melyek saját geopolitikai érdekeiktől vezérelve elkezdték támogatni a szélsőséges iszlamistákat a Közel-Keleten –abbahagynák azoknak az erőknek a támogatását, amelyek ezeket az embereket arra kényszerítik, hogy elhagyják az otthonaikat. Emellett persze elengedhetetlen a gazdasági szankciók megszüntetése is – foglalta össze Eibner. Nem felejtette el hozzátenni, hogy a 20. században geostratégiai szempontból egyre inkább hangsúlyos Közel-Keleten az arab nacionalizmust épp Nyugat-Európa táplálta, és hasonló okokból támogatja az Amerikai Egyesült Államok is a szélsőséges iszlám mozgalmat. „Ha az USA megszűnik támogatni, akkor szó szerint összeomlik az iszlám rendszer“ – mondta ki határozottan.

A gyökereit feladó Európa veszélyben van

A közönség kérdéseire válaszolva Eibner úgy fogalmazott, ha Európa hű maradt volna a zsidó-keresztény gyökereihez, akkor nem jelentene különösebb problémát a társadalomnak az iszlám migráció. „Amikor Európának nincs már saját önazonossága, és elkezdi feladni a saját értékeit a semmiért, ez valódi veszélyt jelent“ – mondta. Véleménye szerint, aki feladja ősei vallását, ateistává válik, az nyitottá válik mindenre, így nagyobb eséllyel iszlamizálódik. Arra a kérdésre, hogy mi a garancia arra, hogy a humanitárius segélyek a megfelelő helyre kerülnek a háború sújtotta övezetekben, őszintén úgy felelt, nincs rá garancia. Ha a segélycsomagokat szállító humanitárius csoportok számára nincs biztosítva a kellő védelem, akkor nem érnek célba – mondta. Kertelés nélkül megfogalmazta azonban a másik gondot is: a humanitárius segélyek osztása a korrupció melegágyává vált.

A CSI – Keresztény Szolidaritás szervezet által tartott előadás Komáromban Karaffa János atya közreműködésével, közös imával ért véget.