Fiala Ilona és Molnár Judit (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Megjelent Fiala Ilona harmadik kötete, melyet olvasói már nagyon vártak. Írásaiban megjelenik a humor, a felvidéki emberek mindennapjai és nem utolsósorban elragadó az öniróniája.

A Mindennap című könyvet olvasva az embernek az az érzése, ezek a történetek bárkivel megeshetnek, s meg is tudtuk a szerzőtől a könyvbemutatón, hogy valóban megélt történeteket ír le. Saját életéből is merít, de nyitott szemmel és füllel jár, mások elbeszéléseiből is inspirálódik. Sokszor megesik, hogy egy fél mondatból születik meg a novella, amelynek nagy részét a fantázia színezi ki.

A Magyar Közösség Pártja székházában megtartott könyvbemutatón Menyhárt József, az MKP elnöke virágcsokorral gratulált Fiala Ilonának. Menyhárt elmondta: köszöni, hogy elolvashatta a Mindennap című könyvet, amely a felvidéki emberek mindennapjairól szól, hiszen ezek a novellák tulajdonképpen rólunk íródtak.

Menyhárt József (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A könyvbemutató házigazdája Molnár Judit újságíró volt, ő faggatta a szerzőt. A beszélgetést színesítette, hogy Bárdos Ágnes és Molnár László előadott a novellákból. Molnár Judit bevezetőjében kitért arra, nem ez az első alkalom, hogy így, ebben a körben beszélgetnek.

A Néhány szelet és az Ólomsúly után megjelent a harmadik kötet, mely más, mint az előző kettő, ami azt bizonyítja, hogy Fiala Ilona képes a megújulásra. A két regény, melyek néhány éve láttak napvilágot, elnyerték a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Pegazus-díját. Duba Gyula, a Pegazus-díj prózakategóriájának védnöke az első könyv bemutatóján azt mondta, végre van írónőnk, aki a férfiak lelkébe is belelát.

Fiala Ilona saját bevallása szerint könnyen ír, a novellákat végiggondolja, leül a számítógéphez és megírja. A regények és a hosszabb elbeszélések esetében jegyzeteket készít. Késztetést érez az írásra, ha sok a dolga, de úgy érzi, le kell írnia a gondolatait, akkor odaül a számítógéphez és ír. Ha jól sikerül a novella, elbeszélés, akkor jó érzéssel áll fel a géptől, abban bízva, hogy az olvasónak is örömet szerez vele. Fontos számára, hogy elképzelje, tetszik-e majd az új mű az olvasóknak.

A szerző eddig megjelent kötetei (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A Mindennap című kötet magánkiadásban látott napvilágot, és három részből áll, novellák, egy kisregény és tárcák követik egymást. Ez utóbbiak közéleti kérdésekkel foglalkoznak, de nyelvhelyességi értekezést is olvashatunk. Fiala Ilona ugyanis úgy véli, nem elég arról beszélnünk, hogy meg kell óvnunk anyanyelvünket, a nyelvhelyességre is oda kell figyelni.

A Mindennapban leírt történetek olvastatják magukat, tükrözik a hagyományok iránti tiszteletet, de mindez ötvöződik a modernizmussal, megjelenik a női és férfi lélek ábrázolása is. Jól átgondolt írások jelentek meg ebben a kötetben, amelyek a könyv hasábjain éppen annyit árulnak el, hogy befejezettek legyenek, de az olvasó fantáziáját is beindítsák.

A Mindennap című könyvben az író nem minden novelláját adja közre, egy válogatást kínál.
Sokan voltunk kíváncsiak arra, min dolgozik most az író. A fiókban már ott lapul egy regény, melynek alaptörténetét már a Mindennapban is olvashatjuk, és amelyen már csak egy kicsit kell dolgozni – mondta Fiala Ilona a bemutatón.

A közönség egy része (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Az örökség című novella eseményeit boncolgatja a regényben a szerző, ez szintén olyan eseményeket tár fel, melyek szinte minden családban megesnek, az utódok nem becsülik meg a családi örökséget, nem ragaszkodnak a régi tárgyakhoz, miközben az néhány családtagnak szinte az életét szimbolizálta. Kedves Lona, kíváncsian várjuk az új kötetet.