(Fotó: aktuality.sk)

Április 27-én ismét az utcára vonultak az emberek Pozsonyban, hogy Robert Fico volt kormányfő és Robert Kaliňák volt belügyminiszter távozása, illetőleg Tibor Gašpar országos rendőrkapitány bejelentett távozása után, az előrehozott választásokért tüntessenek. Ezt a tiltakozó akciót az előzőektől eltérően nem a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szervezte, hanem más polgári kezdeményezések, amelyek egyúttal aláírásgyűjtést is indítottak az előrehozott választásokért.

A 17 órás kezdés után pár perccel még csak néhány százan gyűltek össze a Szlovák Nemzeti Felkelés terén, a tömeg azonban fokozatosan növekedett, és a becslések alapján elérte az 5000 főt.

A tiltakozó akción a szervezők egyike azt kifogásolta, hogy két hónappal Ján Kuciak meggyilkolása után sem változott semmi Szlovákiában. „A mai tiltakozó akció felhívás az emberek számára, hogy csatlakozzanak hozzánk, és lássák, hogy nem elég kijönni csak a terekre, hanem további lépéseket is meg kell tenni. Kérjük, hogy az aláírásukkal csatlakozzanak az előrehozott választásokért indított petícióhoz” – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Matej Hložník, a tüntetést szervező egyik kezdeményezés képviselője.

A meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyjának üzenetét Anna Šišková színművész olvasta fel. Zlatica Kušnírová több olyan negatív levelet kapott az eltelt két hónap alatt, amelyekben az emberek elítélik őt, és megpróbálták lebeszélni a további polgári kezdeményezéseken való részvételről. „Én nem vagyok Teréz anya, én is azt szeretném, ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét két hónappal, amikor még senki sem tudott rólam. Ebbe a küzdelembe nem akaratomon kívül rángattak bele, én a gyerekeimért harcolok, a haláluk felderítéséért” – üzente.

A szervező kezdeményezések képviselőin kívül Nikita Slovák rendező is felszólalt a tüntetésen. „Szeretem Kelet-Szlovákiát, és könnyekre fakasztott az ottani mezőgazdászok esete. Számukra a föld szent dolog, ami nekik az életet jelenti. És ettől fosztották meg őket a helyi hatalmasok. Mi lennénk Európa közepe? Egy civilizált állam? Vagy inkább egyfajta ötven évvel ezelőtti Kolumbia?” – tette fel kérdéseit az ismert szlovák rendező, aki szerint van a megoldásnak civilizált módja, mégpedig, hogy megfosszák ezeket az embereket a mandátumaiktól.

Andrej Kovarik környezetvédő pedig azt a kérdést tette fel a tömegnek, mikor kellene a viszonyoknak megváltozniuk Szlovákiában, ha nem éppen most. Kovarík szerint a környezetvédelmi minisztérium is csak papíron védi nálunk a környezetet. „A nemzeti parkokban elvesznek a szemünk elől az erdők. És még nem ez a legrosszabb.  Fico kormánya populista módon megtiltotta a víz exportját.  Miközben az egyik legnagyobb vízforrásunk szennyezett. Az emberek Szlovákiában mérgezett ivóvizet isznak” – mondta.

A tömeg mindeközben többször is azt skandálta, hogy „előrehozott választásokat”.

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés azzal indokolta, hogy nem ők szervezték a pénteki tiltakozó akciót, hogy egy össz-szlovákiai rendezvényt készítenek elő. Továbbá pénzhiányra hivatkoztak, no meg arra, hogy szükségük volt egy kis időre, mely alatt továbbgondolják az elkövetkező lépéseiket.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)