Illusztráció (Fotó: tvkosice.sk)

Részegen randalírozó, utastársaikat, vagy a gépjármű vezetőjét molesztáló, „erejüket“, bosszúságaikat a tömegközlekedési eszközök üléseinek, berendezésének megrongálásával levezető vandálok.

Bizonyára mindenki találkozott már közülünk ilyen, vagy ehhez hasonló jelenséggel, amelyet egy átlagember nehezen tud kezelni, s az esetek egy jelentős részében nem is biztonságos közbeavatkozni. A Kassai Közlekedési Vállalat szóvivője, Michaela Karaffová szerint a járművezetők, az ellenőrök és az utasok a városi tömegközlekedési eszközökön egyre gyakrabban vannak kitéve agresszivitásnak és egyesek helytelen viselkedésének. A közlekedési vállalat ezért az eddigieknél intenzívebb együttműködést folytat az állami és a városi rendőrséggel.

„A közlekedési vállalat a korábbi tapasztalatok alapján választja ki azokat a járatokat és időpontokat, ahol és amikor az állami rendőrség járőrei civilben vagy egyenruhában ellenőrzik az adott járműveket“ – közölte Karaffová.

Ami a városi rendőrséggel folytatott együttműködést illeti, gyakrabban jelennek meg a problémás helyszíneken, a forgalmas közlekedési csomópontokon és járatokon és ugyancsak megelőző ellenőrzéseket végeznek az éjszakai járatokon.

„A közlekedési vállalat diszpécserszolgálata a tömegközlekedési járműben adódó, gyors beavatkozást igénylő rendkívüli helyzetben haladéktalanul kapcsolatba lép a 158-as segélyhívón keresztül a rendőrség operációs központjával, illetve a 159-es számon a városi rendőrséggel“, mondta Karaffová, hozzátéve, hogy eközben a gépjárművezető folytatja útját a legközelebbi megállóig, ahol már várja őket a rendőrjárőr.

„Rendkívüli esetekben azok a rendőrök, akik civilben utaznak a városi tömegközlekedési eszközön, ugyancsak közbeavatkoznak“ – tette még hozzá a szóvivő, majd elmondta, remélik, hogy mindezt az utasok megelégedéssel fogadják. „Ezektől az intézkedésektől nemcsak a biztonság megerősödését várjuk, hanem a tömegközlekedés színvonalának javulását és nem utolsósorban a tömegszállító eszközök védelmét is“ – egészítette ki mondandóját Karaffová.

(TASR/Felvidek.ma)