Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: Máthé Zoltán, MTI)

A magyar kormányfő már az április 8-i elsöprő választási győzelmét követően jelezte, hogy nem az elmúlt négy év folytatása lesz a következő, hanem új kormánnyal indul neki a 2018-2022 közötti ciklusnak, mégpedig kétharmados parlamenti támogatással a háta mögött. A miniszterelnök ma megnevezte új kormányának tagjait is.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke jelentette be, hogy véglegessé vált Orbán Viktor negyedik kormányának névsora, miután az államfő kérésére az elmúlt napokban lefolytatta a konzultációt a kormányalakításról. Az új kormány az Országgyűlés alakuló ülését (május 8.) követő hetekben áll fel, várhatóan május végéig.

Új vezetője lesz Magyarország legnagyobb tárcájának, az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A tárcát eddig hat éven át irányító Balog Zoltán helyét Kásler Miklós professzor veszi át. Kásler Miklós Széchenyi-díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, műkedvelő történész. 1986-ban lett az az orvostudomány kandidátusa. 1992-ben lett az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. 1994-től egyetemi tanár, 1998-tól tanszékvezető. Kérdéses egyelőre, hogy a tárcán belül kik irányítják majd az egyes szakterületeket, így például az egészségügyet (Ónody-Szűcs Zoltán távozik posztjáról, az oktatási államtitkári szék várományosáról is egyelőre csak találgatások vannak).

A Földművelésügyi Minisztérium élén Fazekas Sándort hamarosan Nagy István váltja, aki 2006 és 2010 között Mosonmagyaróvár alpolgármestere volt, majd 2010-ben a város polgármesterévé választották, és országgyűlési mandátumot is szerzett. Dolgozott a Számvevőszéki és költségvetési Bizottságban, és tagja volt a szocialista kormányok intézkedéseit vizsgáló albizottságnak is, s 2013-tól tagja lett a mezőgazdasági bizottságnak. A 2014-es választásokon szintén parlamenti mandátumot szerzett.

Megszűnik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, helyette a feladatokért a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter fog majd felelni, Bártfai-Manger Andrea személyében. Ő 2001-től előbb a Magyar Nemzeti Banknál, később a Gazdasági Versenyhivatalnál, 2010 után pedig a Magyar Közlönynél dolgozott, később az MNB Monetáris Tanács tagja lett, mielőtt átvette volna a kormánybiztosi pozíciót a nyugdíjazott Németh Lászlónétól. Férje, Bártfai Béla az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára volt, most a vagyonkezelő felügyelő bizottságát is ő vezeti.

Az eddig az egyik legmeghatározóbbnak tartott kormányzati politikus, Lázár János is befejezi az országos politizálást, helyette Gulyás Gergely veszi át a Miniszterelnökséget. Gulyás Gergely jogász, szakpolitikus. Először a Fidesz 2005 végén létrehozott ifjúsági tagozatába lépett be. 2006-tól a Fidesz országos választmányának tagja, 2010-től a Fidesz országgyűlési képviselője frakcióvezető-helyettese, majd 2017-től a Fidesz frakcióvezetője lett.

Palkovics László lesz a nemzeti innovációs és technológiai miniszter, ezzel is jelezve a terület kiemelt fontosságát az elkövetkező időszak kormányzati munkájában. Palkovics László 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára. 2016. február 6-tól az EMMI oktatásért felelős államtitkára. 2016. december 1-jétől a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos.

Simicskó Istvánt a honvédelmi tárca élén meglepetésre egy aktív hivatásos katona, mégpedig Benkő Tibor vezérezredes váltja – ilyenre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon. Benkő Tibor életrajza szerint a 90-es évek eleje óta magas beosztásban szolgál, végigjárta a katonai hierarchiát, 2010 óta ő a magyar honvédség vezérezredese, 2010. június 6-ától a Honvéd Vezérkar főnöke. Politikai tisztséget eddig nem töltött be.

A paksi erőmű bővítéséért Süli János felel majd tárcanélküli miniszterként.

És akik maradnak

Több eddigi miniszter azonban a helyén marad az új kormányban is. Így továbbra is Szijjártó Péter vezeti a magyar diplomáciát a Külgazdasági- és Külügyminisztérium élén, Pintér Sándor marad a belügyminiszter, Varga Mihály a pénzügyminiszter, Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Trócsányi László pedig az igazságügyi miniszter. Semjén Zsolt pedig az egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes lesz.

(MTI/Felvidék.ma)