Megújult külsővel, kibővült terjedelemben (plusz két oldal) immár 3 700 példányszámban jut el a füleki háztartásokba a Füleki Hírlap idei harmadik száma.

„Három évvel ezelőtt 1 500-ról 3 500-ra növeltük a példányszámot, 2017 júliusától pedig már 3 700 példányszámban jelenik meg a lap” – írja bevezetőjében Illésné Kósik Andrea főszerkesztő. Az új lapszám bőséges terjedelemben számol be a februári és márciusi eseményekről, így megtudhatjuk, hogy a pedagógusnap alkalmából méltatták a pedagógusok munkáját, s az idén két pedagógus, Varga Lia és Tóth Ágnes vehette át a Comenius Emlékplakettet.

„A gyerek nem a pedagógus tanítását követi, hanem a példáját” – összegzi több évtizedes munkáját Varga Lia, a Mocsáry Lajos Alapiskola tanára, aki a Rakonca élén sok ezer diákkal kedveltette meg a néptáncot is. A lengyelországi Ustrzyki városában járt a fülekiek küldöttsége, s valószínűleg új testvérvárossal gazdagodik a település, mivel a Kerekes László alpolgármester által vezetett küldöttség nagyon elégedetten tért haza.

Nemsokára új attrakció, térgrafika stílusában készült, művészileg kivitelezett új kapu köszönti a füleki vár látogatóit. Etikai kódexet fogadott el a városi képviselő-testület, az elmúlt évben megduplázódott a kamerák száma. Nógrádi Regionális Termékregionális védjegyet hoznak létre – ezek is az elmúlt hetek füleki újdonságai, de beszámolnak a Városi Könyvtárban megrendezett Andersen Éjszakája akcióról. Bemutatkozik az Apropó és a Zsibongó Kisszínpad, névadójára emlékezett a II. Koháry István Alapiskola. Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Nefelejcs Idősek Otthona, míg a füleki sakkszakosztály a második liga legelőkelőbb helyezéseit célozta meg – tudjuk meg a lapból, amely az FTC tavaszi idénykezdéséről is beszámol.