Megnyitó (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A külhoni magyar családok három napon át tartó fesztiváljának záróprogramját, a családi napot a FEMIT szervezésében a nádszegi Vadásztanyán tartották június 24-én.

A nap kezdetén Győri Margit, a FEMIT elnöke és a rendezvény megálmodója köszöntötte a vendégeket. Majd Nádszeg polgármestere, Deák László ismertette a falu történelmét.

Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesület elnöke megosztotta elhatározását a jelenlévő családokkal, mely június 22-én, Alsóbodokon, a programsorozat első napján, az Esterházy-emléknapon fogalmazódott meg benne: „Először Pásztor Csabától, a MÁNCSE elnökétől hallottunk Esterházy Jánosról. Molnár Imrének köszönhetően pedig, aki már tartott Délvidéken előadássorozatot a felvidéki mártírról, még nagyobb tisztelettel fordultunk felé. Most viszont látva, milyen nagy szeretettel és megbecsüléssel tekintenek Esterházy Jánosra a felvidékiek, milyen csodálatos zarándokközpontot építettek a megbecsülésének hirdetésére, elhatároztam, hogy még inkább erősíteni fogjuk kultuszát a Délvidéken is.”
Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke a család értékére hívta fel a figyelmet köszöntőjében.

Győri Margit, a FEMIT elnöke a Felvidék.ma kérdésére elmondta: „Szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a családi nap a KCSSZ-hez és a Családlánchoz csatlakozott felvidéki szervezetek összefogásával valósult meg. Közel tíz szervezet tette hozzá a maga részét a sikerhez.

Vállaltak kézművességet, koncertfelajánlást, sportfoglalkozást, métabajnokságot. Emellett több vállalkozó segített például a programsátor és a színpad felállításánál. Ám a jó hangulatot, a közösség érzését, az összetartozást a családok adták hozzá, akik nevetésükkel, énekeikkel, hálás szavaikkal tették teljessé a programokat.”

Vasárnap lévén nagyon fontos volt a családok számára, hogy Elek László esperesplébános szabadtéri szentmisét mutatott be, és Rácz Jolán marcelházai lelkész áldást mondott a református felekezetű családok részére.

A kora esti órákban a CRUX zenekar koncertjével és a Himnusz közös éneklésével zárult a program.