Hatalmas, több mint négyméteres vaskereszt emlékeztet vasárnaptól a II. világháború utáni Csehszlovákia egyik legnagyobb tragédiájára, az 1945 júniusában a közép-morvaországi Přerov melletti Švédské šance (Svéd sáncok) nevű dombon kegyetlenül legyilkolt 267 kárpáti németre, szlovákra és magyarra.
A jelképesen golyók szaggatta vaskeresztet a rajta lévő töviskoszorúval Jiří Jurda mesterkovács, képzőművész készítette. Az emlékművet június 17-én vasárnap délután közös imával avatták és szentelték meg.
Ahogy a cseh ČTK hírügynökség is megjegyezte: a csehszlovák hadsereg katonái által elkövetett přerovi mészárlás „a II. világháború utáni Csehszlovákiában a német lakosság ellen elkövetett legkegyetlenebb bosszú volt”. A megemlékezésen több mint száz környékbeli lakos és a szlovákiai Kárpáti Németek Szövetségének képviselői vettek részt.
„Nagyon örülök, hogy végre áll ez a kereszt” – nyilatkozta Fratišek Hýbl helytörténész és a přerovi Komensky Múzeum volt igazgatója az újságíróknak. A történész már hosszú ideje foglalkozik ezekkel az eseményekkel. Szerinte az emlékhely kialakításának gondolata már a múlt század kilencvenes éveiben felmerült.
A puskagolyóktól átlyuggatott kereszt azt a hihetetlen kegyetlenséget jelképezi, amely ezen a helyen történt, és amelyet soha nem szabad elfelejteni – jelentette ki a megemlékezésen Petr Měřínský, Přerov polgármester-helyettese.
A Svéd sáncokon emelt kereszt az áldozatok és leszármazottaik iránti tisztelet kifejezése – vélekedett Ondrej Pöss, a Kárpáti Németek Szövetségének elnöke, aki köszönetet mondott a helyieknek az emlékhely kialakításáért és az emlékműért.
A tragédia kivizsgálása a háború után ugyan elkezdődött, bírósági ítélet is született, de az 1948-as kommunista hatalomátvétel után végül eltussolták. A szörnyű eseményről évtizedekig szinte nem beszéltek, nem írtak, vagy félremagyarázták, s tényszerűen, objektív módon csak 1989 után szerezhetett tudomást róla a szélesebb közvélemény.
Az első nagyobb nyilvános megemlékezésre a Svéd sáncokon kívül 2017 júniusában annál az tömegsírnál került sor, ahová egy hónappal korábban, május végén több mint 200 áldozat földi maradványait is elhelyezték. A tragédia helyszínét 2015-ben emléktáblával jelölték. 2017-ben az olmützi temetőben megtalálták majdnem kétszáz nő és gyermek földi maradványait is. Ezeket is kihantolták, majd a legyilkolt férfiak mellé helyezték őket a přerovi temetőben. „Bár az igazság csak későn derült ki, tiszteletben kell tartanunkˮ – jelentette ki Vladimír Puchalský, a város akkori polgármestere a tavalyi kegyeleti aktuson. A megemlékezésen a szlovákiai Dobšina falu képviselői is megjelentek. Az áldozatok mintegy fele ugyanis Dobšináról származott.
„Falunk lakosai szerint ez egy nagy tragédia volt, amely ráadásul akkor történt, amikor már vége volt a háborúnak. Úgy vélem, jó megemlékezni ezekről a szomorú dolgokról is, hogy figyelmeztetésként szolgáljanak a mai fiatal generációnak, hogy ehhez hasonló már soha ne történhessen megˮ – nyilatkozta tavaly Anna Klausmanová, Dobšina polgármestere.
A dobšinaiak a tragédiáról a rendszerváltás óta minden évben megemlékeznek a helyi templomban, ahol egy tábla is őrzi az áldozatok emlékét. „A meggyilkoltak többsége német nemzetiségű volt, de több szlovák és magyar is volt köztükˮ – mondta korábban Tibor Harmata, a szlovákiai Kárpáti Németek Szövetségének akkori elnöke. Emlékeztetett: a II. világháború után a csehszlovák hatóságok hamisan azt terjesztették, miszerint Přerov mellett fasiszta német katonákat és a hírhedt SS különítmény tagjait végezték ki. „Ilyen megfontolás alapján maradtak a helyszínen kiásott gödörben csak a férfiak holttestei, míg a nőket és a gyermekeket Olmützben a temetőben hantoltál el titokbanˮ – fejtette ki Harmata. Az áldozatok leszármazottai, rokonai ma is élnek Dobšinában – tette hozzá.
A „přerovi mészárláskéntˮ ismert eseményekre néhány héttel a II. világháború lezárulása után, 1945. június 18-áról 19-re virradó éjszaka került sor. A přerovi vasútállomáson akkor véletlenül két vonat találkozott: egy civil és egy katonai. Az 1944-ben a szudétanémet vidékre kitelepített és ott dolgozó kárpáti németek hazaigyekvő családjait szállító szerelvény a rendelkezésre álló források szerint június 18-án dél körül érkezett meg a přerovi vasútállomásra, ahol leállították, előnyt adva más, fontosabb szerelvényeknek, ahogy az a háború utáni helyzetben mindenütt normális volt. Nem messze ettől a szerelvénytől vesztegelt egy korábban érkezett katonavonat is, amely a Ligetfaluban állomásozó 17. csehszlovák gyalogezred katonáit szállította vissza Szlovákiába Prágából, ahol állítólag egy díszszemlén vettek részt. Néhány Dobšináról, illetve Szepessségből származó csehszlovák katona észrevette, hogy a civilekkel teli vonaton földijeik utaznak, így szóba elegyedtek velük, s ez a hír eljutott Karol Pazúrhoz, a gyalogezred parancsnokához is.
A kétes múltú Pazúr a helyzetet azonnal a maga számára aknázta ki. Azt állította, hogy a civil németek tulajdonképpen volt nácik, háborús bűnösök, s ezért meg kell őket büntetni. Cseh történészek szerint nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a nácista vádat a Dobšinából származó valamelyik csehszlovák katona, vagy pedig maga Pazúr találta ki. Az viszont tény, hogy az egész akciót Karol Pazúr vezényelte le Bedřich Smetana, a gyalogezred politikai tisztje hatékony közreműködésével.
A katonák éjjel a civileket a Svéd sáncok nevű dombhoz vitték, ahol mindenféle bírói ítélet nélkül tarkón lőtték őket, majd egy hatalmas, frissen ásott gödörben elhantolták. Cseh történészek kiderítették, hogy az áldozatok között 120 nő, 72 férfi és több mint 75 gyermek volt. Az áldozatok pontos nemzetiségi összetételét utólag nem sikerült teljes pontossággal megállapítani. Döntő többségük német volt, de volt néhány szlovák és magyar áldozat is. Mindezt a nevek írásmódja, másrészt pedig az érintett Dobšina és egy-két környékbeli falu lakosainak visszaemlékezései alapján állapították meg. A tragédiát csak néhány dobšinai élte túl, köszönve mindezt különböző véletleneknek. A csehszlovák katonák áldozataikat megfosztották értéktárgyaiktól, és a vonatot is kirabolták.
A tömegsírt a közeli Lověšice település férfiainak kellett kiásniuk. A holttesteket két év múlva, 1947-ben exhumálták. A férfiak holttestei a přerovi városi temetőbe kerültek, a nőkét és a gyemekekét az olmützi krematóriumba szállították, elégették, majd hamvaikat két nagy fémládában az olmützi temetőben helyezték el. Innen szállították át azután 2017-ben Přerovba, a férfiak sírjába.
Karol Pazúr bíróság elé került és hét és félévi börtönbüntetésre ítélték. Ezt a prágai legfelsőbb katonai bíróság 1949-ben húsz év szabadságvesztésre emelte. Nagyjából egy évet töltött börtönben, amikor Klement Gottwald akkori csehszlovák államfő amnesztiája alapján szabadlábra került. Írásos bizonyítékok ugyan nincsenek, de az üggyel foglalkozók szerint a szabadulás hátterében Pazúr jó kapcsolatai lehettek a korabeli befolyásos kommunista vezetőkkel.
Bedřich Smetana, aki Pazúrral együtt került bíróság elé, végül is kegyelmet kapott. Ezt követően sikerült Csehszlovákiából Magyarországra, onnan pedig Izraelbe szöknie, míg végül Új-Zélandon telepedett le, ahol haláláig élt – írta a Právo című cseh napilap.
František Hýbl přerovi történész, aki a tragédiával és annak hátterével már évek óta részletesen foglalkozik, kiderítette: Karol Pazúrt eredetileg Karel Kohnnak hívták, Bedřich Smetana eredeti neve pedig Friedrich Smitzer volt. Ez szintén azt jelzi, hogy a szörnyű přerovi események hátterében egyáltalán nem az állítólagos nácik megbüntetése állt, hanem aljas, személyes indítékok.
