Ignác Varga Éva Semmelweis Ignácot ábrázoló alkotását a konferencia részeként avatták fel Komáromban (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma, archív)

Június kilencedikén Révkomáromban találkoztak újabb konferenciájukon a Kárpát-medence magyar orvosai és egészségvédelemmel foglalkozó szakemberei. A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság (SZMET) és a Selye János Egyetem (SJE) társszervezésében megvalósult rendezvény központi gondolata a 200 éve született Semmelweis Ignác munkássága iránti máig élő tisztelet továbbéltetése  volt. Örömmel állapítható meg, hogy az előadások színvonala és a tanácskozás hangulata méltó volt a kitűzött célhoz.

Az egyetem dísztermében elhangzott előadások témái: Kiss László orvostörténész az anyák megmentőjének felvidéki kötődéseivel ismertette meg a nemcsak szakemberekből, hanem laikusokból is verbuválódott közönséget; Kellermayer Miklós, a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) elnöke a Jézus által a világunkba hozott igazságot elemezte cselekedeteink tükrében; id. Hollósy Tamás szülész-nőgyógyász, az SZMET elnöke öt évtizedes gyakorlata tapasztalatairól szólt;  Bauer Ferenc, az érsekújvári klinika Perinatológiai Centrumának vezetője Újszülött gyógyászat és Semmelweis címmel tartotta meg értekezését.

Sok izgalmas ismeretet hozott Komáromba három szülész-nőgyógyász is: a zalaegerszegi Gárdos László A stressz jelentősége a gyermekgyógyászatban; Dékány Ágnes (budapesti Róbert Károly Magánkórház) Szülni jó, és a szintén budapesti Bálint Balázs A természetes szülészeti szemlélet helye és helyzete a XXI. században című előadásával.

Rosivall László, a Semmelweis Egyetem tanszékvezetője (Fotó: Szalai Erika/Felvidék-ma, archív)

Az utolsó programpont Monspart Sarolta volt tájfutó világbajnokunk előadása lett volna, de számára már csak néhány perc jutott, így remek érzékkel megtornáztatta a közönséget, hiszen ő a budapesti székhelyű Országos Egészségfejlesztési Intézet élvezetes humorral megáldott munkatársa.

A tanácskozás bevezető és záró programjában fellépett Gál Réka versmondó és a Concordia, sor került Arányi Lajos emléktáblájának megkoszorúzására, és Semmelweis Ignác Varga Éva alkotta mellszobrának felavatására a komáromi egészségközpont előtti térségben. Az egészségközpont egyúttal felvette a világ legkiválóbb tizenkét orvosa közé sorolt Semmelweis Ignác nevét.

Hollósy Tamás, a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma, archív)

A szobrot a budapesti székhelyű Semmelweis Emlékbizottság Kiss László orvostörténészünk közreműködésével ajándékozta a városnak. Az emlékbizottság elnökével, Rosivall László professzorral készített interjúnkat rövidesen közöljük. A komáromi nemzetközi konferencia a résztvevők szerint (is) nagyon hasznos volt. A sikerből a szervezők-rendezők: Hollósy Tamás elnök és felesége, valamint fiuk, ifj. Hollósy Tamás oroszlánrészt vállalt, és kijár a dicséret segítőiknek is. Elégedetten nyilatkozott a tanácskozás színvonaláról Kellermayer Miklós, a MET elnöke is, aki elmondta, hogy a huszonöt esztendeje Andrásovszky Barna által alapított szervezet ma is hűséges küldetéséhez: megmutatni, hogy a magyar nemzet (és a világ) gyógyításának kulcsa a lélek felemelése Krisztushoz. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Stubendek László, Komárom polgármestere is.

A SZMET hálásan köszöni a magyar kormány Külgazdasági és Külügyminisztériumának, valamint a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségének támogatását; Magyari Gyula tanácsos úr részvételét és felszólalását a konferencián. A nagykövetség eljuttatta a konferencia helyszínére a Semmelweis Ignác életét és pályafutását felvillantó leporellót, amely június végéig megtekinthető a Selye János Egyetem konferenciaterme bejáratánál.

Az SZMET köszöni a Selye János Egyetem és a Pro Selye Universitas Alapítvány, a Pepita Tours utazási iroda, a Concordia vegyes kar, és a Borostyán együttes támogatását!