Szentségimádással zárult a rendezvény (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Harmadízben szervezte meg a Szőgyén Öröksége Társulás a nyitott templomok napját Szőgyénben. Dr. Farkas Zsolt esperesplébános, a rendezvény fővédnöke a megnyitóban elmondta, hogy Isten a művészeteken keresztül is megszólít bennünket, és mi a művészeteken keresztül dicsérjük a teremtőt.

A vers, a zene, a képzőművészet és a kultúra megannyi ága a maga módján közvetíti Isten szeretetét, kamatoztatva a tőle kapott talentumokat. A templom mindenkit vár, nemcsak a hívő közösséget, hanem azokat is, akik az épített és szakrális értékeket kívánják megcsodálni, vagy egy-egy fohászra, elcsendesedésre térnek be Isten házába.

Leboc Szabolcs, a társulás elnöke ismertette azokat a keresztény és nemzeti értékeket, melyek jegyében meghirdették a rendezvényt, emlékezve Szent István halálára, amikor 980 évvel ezelőtt a magyar nemzet és a történelmi Magyarország Szűz Mária országává lett, valamint Mátyás király születésének 575., és királlyá választásának 560. évfordulójára. A családok éve mellett a községben megteremtett szellemi örökség és értékek is középpontba kerültek ezen a napon.

Régi fényképek kiállítása (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Ezt követően kiállításmegnyitókkal köszöntötték a közönséget. A templomi szakrális kellékek és régi, kézzel hímzett miseruhák, valamint Bitter József helyi műgyűjtő szenteltvíztartó-gyűjteménye a Szent Sír-kápolnában, míg Molnárné Wirth Rozália „Szent Korona”című alkotása a szentélyben kapott helyet.

A régi fényképek kiállítása Laczkó Gábor gazdag gyűjteményéből készült „Felmenőink a hit fényében” címmel. A cserkészek kiállítása „Cserkész vagyok” címmel nyújtott betekintést a csapat életébe, amely 25 éve színesíti a község életét. Ugyancsak kiállítás emlékeztetett a 175 évvel ezelőtt született Csongrády Lajos kántortanítóra „Csongrády Lajos – a jóságos mester úr” címmel. A tanintézmények pályázati munkáinak kiállítása az első szent magyar királyra és Mátyás királyra, valamint a család fontosságára emlékeztette a szemlélődőket. Az ógyallai  Nagy János László fafaragó alkotásai Szent Istvánhoz és a Nagyboldogasszonyhoz kapcsolódva érkeztek az ünnepre a szőgyéni templomba.

Szentmise Farkas Zsolt atyával (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A szentmisét Farkas Zsolt esperesplébános és Siekel István köbölkúti plébános mutatta be. A helyi kántor mellett a szentmisén közreműködött még a testvérváros Tata Egressy Kórusa. Kunné Paulusz Györgyi szentendrei ikonfestő, a nyaranta megrendezett szőgyéni Nemzetközi Alkotótábor vezetője, az ünnepség kapcsán Szent István-ikont ajándékozott a templomnak, melyet Zsolt atya vett át és szentelt meg. Sík Sándor Az Andocsi Máriához című költeményét a Tatai Versbarátok vezetője, Gútay Jánosné tolmácsolta. A délelőtti program befejezéseként Szent István királyról tartott előadást Tompó László budapesti irodalomtörténész, római katolikus hitvédő.

A délutáni program a zene jegyében folytatódott, amikor a szentmisén már bemutatkozó, 55 éve működő tatai Egressy Kórus koncertje örvendeztette meg a közönséget karnagyuk, Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Szőgyén díszpolgára vezényletével.

A testvérvárosi tatai 55 éves Egressy Kórusának fellépése (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A családok éve alkalmából Lackfi János író, költő, a József Attila-díj és számos más irodalmi díj tulajdonosa tartott előadást. A hatgyermekes édesapa és háromszoros nagypapa a „Vízen járni tilos! című előadásával avatta be hallgatóságát családja „titkos” történetébe. Hitvallásával emberi, keresztény és családcentrikus értékek tárultak fel, melyek napjainkban már eltűnni látszanak. Az életigenlő, humoros és a nehézségek ellenére is boldogságot sugárzó előadás rámutatott a család egyedülálló értékeire.

A 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat 25. születésnapjára érkezett Szőgyénbe a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Gál Erik és Csémi Szilárd ügyvezető elnök. Együtt emlékeztek a cserkészekkel a szülők, cserkészpártolók és más csapatokból érkezett cserkészek is. Fényképekből összeállított rövidfilmmel idézték fel a cserkészélmények egy kis töredékét. Elhangzott a cserkészinduló, a cserkészima, a kiscserkészek két törvénye, a tíz cserkésztörvény, majd a csapat megújította fogadalmát. Gál Erik köszönetet mondott a lelkiatyának, az önkormányzatnak és az iskolának, hogy segítik a csapat munkáját, majd Berényi Kornélia csapatalapító emlékezett az elmúlt évtizedekre. Megtisztelte jelenlétével a csapat születésnapi ünnepségét a Tatáról érkezett, szőgyéni gyökerekkel rendelkező Nágel Béla, Szőgyén díszpolgára, a csapat hajdani mecénása, valamint felesége, Zsuzsanna. Nem hiányzott az ünnepi torta sem, melyből bőven jutott a vendégeknek is.

Prof. Dr. Tulassay Tivadar köszönti az ünnepet (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A Csonrády-emlékév jegyében a magyar tannyelvű iskola vette át az emlékezés fonalát, akik tizennégy évvel ezelőtt választották névadóul Csongrády Lajost. A Csongrády család a századforduló idején hosszú évtizedeken át szolgálta a községet, és Csongrády Lajos kántortanító jóságos mester úrként maradt meg a szőgyéniek emlékezetében. Ebből az alkalomból az anyaországból érkeztek a leszármazottak, dr. Csongrády Attila és dr. Kysburgné Csongrády Ildikó, akik unokái, valamint prof. dr. Tulassay Tivadar, aki dédunokája a 175 éve született Csongrády Lajosnak. Ebből az alkalomból a Csongrády Lajos Alapiskola tanulói prezentációjukkal szemléltették az iskola munkáját és szellemiségét, emlékezve névadójukra is, majd furulyamuzsikával és énekkel köszöntötték az ünnepet. Tulassay Tivadar szólt az ifjúsághoz, és tiszteletét fejezte ki mindazért a munkásságért, amivel a szőgyéniek őrzik az ősök hagyatékát, köztük dédapja, Csogrády Lajos emlékét. A Szőgyén Öröksége Társulás elnöke és Farkas Zsolt atya a nap folyamán minden közreműködőnek és vendégnek emléklapot adományozott.

A gyermekrajzpályázatok kiértékelése után filmvetítés következett, levetítésre került a „Legszebb ajándék” című amerikai film, ami az igaz emberi értékek megtalálását és azok fontosságát mutatta be.

A Csongrády kiállítás – a jóságos mester úr ma is megszívlelendő Arany ABC-je (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Végezetül a mécsesek fényénél zenés szentségimádással és szentségi áldással fejeződött be a nyitott templom napja.

A kiállítások június 25-ig láthatóak a Nagyboldogasszony-templomban.

A rendezvény támogatói Szőgyén önkormányzata, a Bethlen Gábor Alap, Nyitra megye önkormányzata, az egyházközség és a hívek, valamint a Csongrády Lajos Alapiskola voltak.