A női táncok másik terjedelmes csoportját a kötött dallamú táncok képezik, amelyeknek legalább egy részét mindig ugyanarra a dalra táncolják. A női táncok közül a valamely népszokáshoz, jeles naphoz, továbbá a sajátos névhez, valamint korosztályhoz kapcsolódók sorolhatók ide.
Ilyen például a martosiak ugrós női körtánca, amelynek egészen sajátos ritmusbeosztású dallama: 3/4, 3/4, 2/4, 2/4,3/4, 3/4, 2/4. 2/4, 2/4 Kerényi György népdalkutató zenetudós szerint „mazurka ritmusú, népies műdal eredetű” a dallam, amelyhez a tánc mozgásában, a szöveg pedig szótagbeosztásban illeszkedik.
„Barna kislány bő szoknyája, sárirom,
Megakadt a kapufába ’, sárga liliom.
Nem a kapufa fogta meg, sárirom,
Szeretője markolta meg, sárga liliom.
Ereszd István a szoknyámat, sárirom,
Ne szomorítsd az anyámat, sárgaliliom.
Megvan az már szomorítva, sárirom,
Fekete gyászba borítva, sárgaliliom.
(Népdal)
Martoson az ugrós táncot a pilike előzte meg, amely a női körtánc lassú részének a sajátos neve. A Dunántúlon több helyen a pilike, pilikézés elnevezés a gyerekjátékokra vonatkozik. Martoson kívül még nem találkoztam ezzel a táncnévvel. A pilike dallama kötetlen.
A hosszan tartó pilikézést rendszerint ugrós követte. A tánc főbb motívumai a haladó-lépő, a futó, az oldalazó-szoknyaringató, az egy és két lábon ugró, valamint a rida lépések voltak.
A dalszöveg a „sárirom” és „sárgaliliom” részére járták az ugrós motívumot. Az oldalazó-szoknyaringató lépésnél szinte harangozott a szoknya, és hogy ezt még jobban kihangsúlyozzák, a körben srégen bal felé fordulva haladtak. Úgy is mondták ezt, hogy oldalazva. Az ugrós dallamát alkalmanként kétszer, háromszor is megismételték. Ha belefáradtak, újrakezdték a lassút, a pilikét. Előfordult, hogy az ugróst megtoldották még egy gyors ridázással. A ridatáncnál mindig újabb dalokat énekeltek. A rida dallama már nem volt kötött, előre meghatározott.
A táncot kedvelték a lakodalmakban, ott még az idősebb asszonyok is szívesen beálltak a táncolók közé. A szakácsnők éjfél után bejöttek a konyhából elpanaszolni, hogy megégették a kezüket, és jó lenne, ha a lakodalmas nép adna valamit a patikára. Aztán a pénzbegyűjtés után örömükben eljárták az ugróst. Ezen felbátorodtak a lakodalmas nép idősebb asszonyai, akik eddig csak ültek, és ők is eltáncolták az ugróst. 1951. december elsején láttam a táncot először, s azóta még, kitudja hányszor, amikor a Csemadok martosi helyi szervezetének folklórcsoportja, a Martosi lakodalmas műsorának a bemutató előadását tartotta, és erre a bemutató műsoros délutánra meghívta a központi titkárt, Fellegi Istvánt is. Ő autóval ment és mint beosztottját vitt magával.
A Beneš-dekrétumok parancsára némaságra ítélt felvidéki magyarság, az 1949. március 5-én megalakított Csemadok szervezésében, a hagyományait még élő falvakban először ezekből a saját falujuk hagyományaiból összeállított terjedelmes műsorokat vitték a színpadra. Különösen vonatkozott ez azokra a falvakra, amelyeket az 1938-as visszacsatolás után a Magyarországon már évek óta élő „Gyöngyösbokréta” mozgalom meghívott Budapestre, az évente egy alkalommal a Városi Színházban megrendezett népművészeti bemutatóra. A meghívottak meghatározott műsoridőt kaptak a saját falujuk hagyományos szokásaiból, dalaiból és táncaiból kötött csokor színpadi bemutatására. Martos az egyike volt az évek során a Vág és a Garam folyók közötti hét falunak, amely ilyen lehetőséget nyert. Náluk még teljes pompájában élte a falu a szokásait.
Egy néprajzi gyűjtésem alkalmával Tóth Julianna néni így emlékezett a táncra: „Az ugrós táncot a pilikén járták, meg a lakodalmakban. Annak csak ez az egy nótája volt. Körbe álltunk, összekapaszkodtunk, de nem úgy, mint a pilikében, hanem egészen szorosan (lásd a mellékelt képen), és úgy jártuk a táncot”.
Sajátos dallammal bírnak a tavaszi sor- és kapuzó táncok, a falusorozók és a falukerülők. A táncot a falu végén, vagy az utca végén lakó lányok kezdik. A falu közepe, vagy a megszokott játszóhely felé haladó sorhoz aztán felzárkózik a többi lány is, akik a kapujuk elé kiállva várják a többieket, így a sereg állandóan gyarapszik. A sétáló, futó, szökdelő lépésekkel haladó sor elébe megy a csatlakozásra váró újabb és újabb lánynak. Ezért a sor állandóan cikcakkban halad az út egyik oldaláról a másikra. Haladás közben mindig ugyanazokat a dalokat énekelik. A daloknak több strófájuk van. Például, ilyen sokverses dal Magyarbődön a: „Felkel Anna, jókor reggel, jaj, ja, jaj/Feje alja, mint a bokor hibibib, hababab, hop, hop, hop.” A Bodrogközben, a Tiszaháton a dalnak tizennégy versszaka van. Az egyik vers szövege humorosabb, mint a másiké. Jó borsos szövegeket közölnek a táncosok a falu népével. Hangosan és vidáman fújják:
Elment az én uram Pestre, jaj, jaj, jaj,/ Majd haza jön, holnap este hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Főzök neki száraztésztát, jaj, jaj, jaj,/ Rápergetem a kis macskát hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Tizenhárom kacsatojás, jaj, jaj, jaj,/ Ez a kislány fodros ruhás hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Nem az isten adta neki, jaj, jaj, jaj,/ A babája vette neki hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Este van már, késő este, jaj, jaj, jaj,/ / Jár a bicikli kereke hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Azt is tudom ki ül benne, jaj, jaj, jaj,/ Orosz Marcsa lötyög benne hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Orosz Marcsa bő ruhája, jaj, jaj, jaj,/ Megakadt a rózsafába’ hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Nem a rózsafa fogta meg, jaj, jaj, jaj,/ A babája markolta meg hibibib, hababab, hop, hop, hop..
Ereszd babám a ruhámat, jaj, jaj, jaj,/ Ne szomorítsd az anyámat hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Meg van az már szomorítva, jaj, jaj, jaj,/ Te vagy a vigasztalója hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Holdvilágos az én kötőm, jaj, jaj, jaj,/ Béreslegény a szeretőm hibibib, hababab, hop, hop, hop..
Nem bánom én, ha béres is, jaj, jaj, jaj,/ Lesz még abból dohányos is hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Kútágasra szállott a sas, jaj, jaj, jaj,/ Engem babám ne csalogass hibibib, hababab, hop, hop, hop.
Csalogatott engem más is, jaj, jaj, jaj,/ Náladnál szebb virágszál is hibibib, hababab, hop, hop, hop.”
(Népdal)
A Murány-völgyi Gicében is ilyen sok versszakos dal: „Az én ludam elveszett, / Én azt keresni megyek,/ Lika, lika, pántlika,/ Lika, lika, pántlika.” A sortáncnál ezeket a sok versszakos dalokat kedvelik igazán. Előfordul, hogy egy-egy kapuelőtérben vagy kiszélesedett utcarészen megáll a sor, a lányok kört formálnak, eltáncolnak egy rövid karéjt, majd folytatják a sortáncot. Máskor a sortáncot kapuzóval szakítják meg. Olyankor a sor elején táncoló lányok szembefordulnak egymással és felemelt kézzel kaput tartanak, a többiek pedig áthaladnak, átbújnak alatta.
(Folytatjuk)
