Az esemény résztvevői (Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

Július 27-én, immár hagyományosan a hónap utolsó péntekén, 15. alkalommal rendezték meg a lovagkirályunk, Szent László hagyomány szerinti nyitrai halála 923. évfordulója tiszteletére bemutatott emlékmisét. Helyszíne a nyitrai kéttornyú piarista templom volt.

Tavaly a várban található székesegyházban rendezték meg az egyházi eseményt, mivel akkor felújítási munkálatok folytak a piaristáknál, melyek nyomán új „köntösbe” öltözött a templom.

A délután három órakor kezdődő ünnepi szentmise előtt Józsa Mónika karnagy vezetésével Szent Lászlót dicsőítő énekek próbájára került sor a hívekkel.

Három óra után következett az ünnepi bevonulás, élén a ministráns által vitt keresztaljjal, ministránsokkal, a Nemzetközi Szent György Lovagrend Szlovákiai Nagypriorátusának tagjaival, koncelebráló lelkiatyákkal és a helyettes főcelebránssal, mons. Gyurcsó Zoltánnal, a Nyitrai Egyházmegye püspöki helynökével.

Az eseménynek otthont adó templom (Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

A szentmise elején Kondor Katalin, a Kossuth rádió szombat reggelenként jelentkező Reggeli krónikájának egykori műsorvezető-szerkesztője üdvözölte a megjelent különböző szervezetek, csoportosulások, intézmények képviselőit, az egyházi és laikus személyeket, lovagokat, népviseletbe öltözött hagyományőrző zoboraljaiakat, nagycsaládosokat Kolonból illetve Peredről, s nem utolsósorban a közelebbi és távolabbi egyházközségek zarándokait.

Majd Gyurcsó helynök az eredetileg meghirdetett főcelebráns, dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök üdvözletét adta át, aki sajnos más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a nyitrai szentmisén.

Így a prédikáció helyett Pécsi L. Dániel jelképtervező mondta el Szent Lászlóról szóló előadását. Magával hozta azt a saját tervezésű zarándokzászlót is, melyet több száz zarándok látott el kézjegyével a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors utasai közül.
Az eseményen koncelebráltak a környékbeli lelkiatyák: Bíróczi István, Patyi Ferenc Károly és Józsa Attila.

A mise végén Kondor Katalin méltatta a Szent László ünnepe alkalmából idén kitüntetett Esse Jánost, Bencz Margitot, Fülöp Zoltánt és Varga Szilviát. Az esemény két óra után a himnusz eléneklésével ért véget.