Fotó: SITA

Az arról szóló vitát, hogy hány éves korig vezethet az ember gépjárművet, egy múlt heti közlekedési baleset váltotta ki, amely Nagymihályban történt, ahol egy 85 éves gépjárművezető halálra gázolt a gyalogátkelőhelyen egy biciklijét toló hatéves kislányt.

Bizonyított tény, hogy a gépjárművezetők figyelme és reakcióideje a korral csökken. Ezért az előírások értelmében a 65 évesnél idősebb gépjárművezetőknek ötévente orvosi kivizsgálásnak kell magukat alávetniük. A pszichológusok azonban arra hívták fel a figyelmet, nem biztos, hogy az orvosi kivizsgálás mindent felfed, ezért aztán kötelezővé tennék a pszichotesztek elvégzését is.

A magánorvosok szövetségének elnöke, Marián Šóth szerint azonban a nagymihályi balesetet akár egy húszéves gépjárművezető is okozhatta volna. „Szerintem a baleset nem feltétlenül a gépjárművezető kora miatt következett be” – mondta, hozzáfűzve, a nyugdíjas gépjárművezetők esetében jogszabályilag már nincs mit szigorítani. A 65. életévük betöltése után ötévente orvosi kivizsgáláson kell részt venniük, pszichológushoz csak akkor kell menniük, ha az orvosuk olyan egészségügyi problémákra gyanakszik, amelyek akadályozó tényezőt jelentenek a vezetésnél. A cukorbeteg, epilepsziás, szívbeteg vagy neurológiai betegségekkel küzdő gépjárművezetőknek az orvosok nagyobb figyelmet szentelnek.

Az orvos dönti el, alkalmas-e valaki a vezetésre

Az egészségi állapotról begyűjtött információk alapján az orvos dönti el, hogy a gépjárművezető cukorbeteg-e, nincs-e szürkehályogja, szed-e vérhígítókat, nem epilepsziás-e, s ezek alapján adja ki az alkalmassági igazolást vagy tagadja meg annak kiadását” – mondta Šóth a kivizsgálás menetét ecsetelve.

Az igazolást az orvos korlátozásokkal is kiadhatja. Ha például az illető szemüveget vagy hallókészüléket visel, nem vezethet éjszaka, csak 50 kilométeres sebességgel haladhat, vagy nem vezethet egyedül az autópályán.

A pszichológus szerint szigorítani kellene a kivizsgálásokat

Karol Kleinmann közlekedési pszichológus és a Szlovákiai Pszichológusok Szövetségének alelnöke azonban más véleményen van. Szerinte a nyugdíjasok nem járnak ezekre az orvosi kivizsgálásokra, ezért meg kellene szigorítani azokat. „ Idős korban szűkül a látószög, s ez ugyanolyan látást eredményez, mint amikor az ember véralkoholszintje 1,6 – mondta, holott a figyelem és a jó látás képezik a vezetés alapját. A térlátást a fáradtság és az alkoholfogyasztás is korlátozhatja. A közlekedési pszichológus szerint az orvos nem tudja a reakcióidőt sem megítélni. „Ezért lenne fontos a pszichikai kivizsgálás, melynek alapján megállapítható a gyorsaság, az éberség és a figyelem” – mondta. Kleinmann szerint az orvos ugyan korlátozhatja a nyugdíjas egészségi állapotáról szóló igazolását, csakhogy náluk nincs ellenőrzés, és többen el is hanyagolják ezt a kötelességüket.

Magdaléna Krasulová pszichológus szerint a műszereikkel végzett tesztek pontosan megmutatják azon gépjárművezetők esetében is, hogy alkalmasak-e még a vezetésre, vagy sem, akiknél az orvos nem feltétlenül gyanakszik valamilyen betegségre.

A belügyminisztérium statisztikái szerint egyébként a legtöbb közlekedési balesetet a 30 és 39 év közötti gépjárművezetők okozták, az év első felében szám szerint 904, a 60 és 64 év közötti gépjárművezetők 186, a 65 és 69 év közöttiek 127, a 70 év felettiek pedig 134 balesetet okoztak.

Bastrnák Tibor képviselő édesapja is halálos balesetet okozott

Ez év márciusában Komáromban is történt egy olyan idős gépkocsivezető által okozott közúti baleset, amely akkoriban nagy visszhangot váltott ki a médiában is. Az a gázolás is a gyalogátkelőhelyen történt, az áldozatául pedig egy 44 és egy 60 éves nő vált.

A balesetet okozó nyolcvanéves Bastrnák Sándor, a Most-Híd parlamenti képviselőjének, Bastrnák Tibornak az édesapja éppen a perbetei rendelőjébe sietett. Az orvost alkoholtesztnek is alávetették, amelynek az eredménye negatív lett, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

(Pravda,Topky.sk/Felvidék.ma)