A Magyar Ízek Utcáján nem számít az időjárás. Előfordult egyik-másik évben, szerencsére ritkán, hogy esernyővel és megrakott tányérral egyensúlyozva ettük a finom falatokat, máskor, ez a gyakoribb, mint ezúttal is, mindenki a Duna-parti fák alá menekül „zsákmányával”. Kihagyni azonban vétek lenne az eseményt.
Természetesen az ünnepre hirdetett versenyen győztes két tortából és a Szent István napi kenyérből mindenki akar kóstolni. Legalább félórás sorban állásra számítunk, mert özönlik a nép a Várkert Bazár főépületének bejáratához. A szervezés azonban kiváló: a kongresszusi terem előtti nagy előcsarnokban hosszú pultokon sorakoznak a kis papírtálcák egy-egy szelet tortával, s mert gyorsan fogynak, köszönhető az ügyes és készséges eladóknak, a háttérben dolgozók folyamatosan pótolják is.
1-2 perc lassulás a kiszolgálásban csak akkor következik be, ha valaki több szeletet csomagoltat be, mint az előttünk sorra kerülő úr, aki mint győzelmi jelentést harsogta távolabb várakozó feleségének, hogy „harmincat vettem!” Termetüket elnézve csak drukkolhattunk, hogy vendégeket is hívtak a Komáromi kisleány névre keresztelt igen laktató süteményre, amely után kimondottan jól esett a szemközti jurtánál a Szent István napi kenyérből kínált kis ízelítő. Olyan volt, mint nagy vacsora végén a gyümölcs és sajt. Lehet, hogy inkább a Három kívánság nevű cukormentes tortát kellett volna megkóstolni?
A hőség nem tartotta vissza a sátrak előtt fel-le hömpölygő emberek többségét attól, hogy a magyar pizzaként divatba jött langallo, a sült hús, főtt kolbász, hatalmas kondérokban fortyogó gulyás, vagy éppen a híres karcagi birkapörkölt és más, nem kifejezetten kánikulai étel mellett kipróbálja a kárpátaljai borscs levest vagy a mátyusföldiek káposztalevesét. A Felsőszeliből érkezett hölgykoszorú tagjai szinte megállás nélkül mérték a gőzölgő, sűrű levest a káposzta illatára odacsábult vendégeknek, miközben válaszolgattak a riporterek kérdéseire, ugyanis szombaton, a Magyar Ízek Utcája megnyitása napján több televíziós stáb is forgatott a leglátogatottabb sátrakat meg a különlegességeket keresve.
Ebéd után a szemfülesebb vendégeknek sikerült a fák alatti kis zöld szigeteken elhelyezett babzsákokon kipihenni a fáradalmakat, mások örültek, ha árnyékos padot találtak egy szusszanásnyi időre, mielőtt nekivágtak éhüket, szomjukat vagy csupán kíváncsiságukat kielégíteni.
Közben folyamatosan szólt a zene. Jó esetben magyar nyelvű számok szórakoztatták a közönséget, de kizárólag a pop és a rock műfajából. A tudósító azonban – élénk fantáziával – el tudná képzelni, hogy Szent István ünnepe alkalmából a Magyar Ízek Utcáján magyar népzene, sőt, nóta, cigányzene szóljon. Talán akkor sem csökkenne a fogyasztási kedv.
