A kassai református templomban szeptember 16-án, vasárnap egyházmegyei konferenciára került sor, melyet az Abaúj-Tornai Református Egyházmegye rendezett.
Orémus Zoltán esperes házigazdaként üdvözölte az egybegyűlteket.
A bevezető áhítatot Nagy Gábor felsőlánci lelkipásztor tartotta, aki a naimi ifjú feltámasztását választotta alapigének (Lukács 7, 22-26.). Egy özvegyasszony, akinek egyetlen fia meghalt, egyedül maradt. Jézus a város kapujában találkozott a gyászmenettel. Miután felszólította a gyászoló özvegyet, hogy ne sírjon, a fiú felé fordult: „Ifjú, hozzád szólok, kelj fel!” A feltámasztott ifjú újra egy család tagja lehetett. A gyülekezet Isten ajándéka, mely akkor jelent áldást, ha családdá formálódik.
A Rozsnyói Református Egyházi Alapiskola kórusa után Prof. Dr. Kocsev Miklós budapesti egyetemi tanár, a Selye János Egyetem Református Teológiai Fakultása Gyakorlati Teológiai Tanszékének tanszékvezetője a vasárnap délelőtti istentiszteleten prédikált. Előadásában a Biblia, család és gyülekezet összefonódását vizsgálta Kihívás vagy lehetőség? címmel. A kettős kisebbségi létben ez a kérdés felértékelődik – hangsúlyozta.
A család-iskola-gyülekezet a második világháború előtt összetartozott. A család egyházi iskolába íratta gyermekeit, akik onnan nőttek bele a gyülekezetbe. A család táplálta a gyülekezetet. Napjainkra viszont minden régi kapcsolódás eltűnt.
Ha a családon belül olvassák a Bibliát, az üzenetté válik. A gyülekezet családokból áll, mely egy nagy család kell hogy legyen. Ha rendezetlen a család, a gyülekezet is az. Ha a család olvassa a Bibliát, biblikus lesz a gyülekezet is. Az egyén hite közösségi hitté válik. Egy értelmét vesztett világgal szemben csak egy értelmet kínáló közösség állhat helyt. Ez a szolgáló és ünneplő gyülekezet, mely ezáltal válik élő közösségé. Ekkor érezzük jól magunkat az ilyen helyen. Egyéni felelősséggel tartozunk azért, hogy szabadidőnket mire használjuk fel.
Az embereknek az intézményekkel szemben ellenérzéseik vannak. Az egyház is intézmény. A keresztyének szépeket mondanak, de a valóság néha más, s itt merül föl a hitelesség kérdése. Ma annyiféle „isten” van, melyeket a valódi helyett tisztelünk. Ezért fontos a kapcsolatunk a transzcendenciával, a „másik valósággal”. A Biblia-család-gyülekezet hármasa egy lehetőség. Ha a gyökerek jó táplálékot kapnak, a növény virul.
Az előadó többek között a többgenerációs táborokra hívta fel a figyelmet, ahol meg lehet tanítani utódainkat Bibliát olvasni, imádkozni, miközben megőrizzük a gyülekezet sokszínűségét, hiszen különbözőek vagyunk. A gyülekezet közös út, de a hit az egyénnél kezdődik!
A következő előadó előtt a Kassai Magyar Egyházközség Énekkara, a Laudate Dominum és az Abaúji Kamarakórus dicsérte énekével az Urat.
Dr. Urbán Károly kassai presbiter, pszichiáter a Biblia, család, gyülekezet mint erőforrás címmel tartott előadást. „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, hálát adjatok…!” – hívta fel a Szentírás szavaira a figyelmet. Az ének, melyet dupla imádságnak is mondanak, harmonizálja a testet és a lelket, ezért hasznos naponta gyakorolni.
Miután irodalmat ajánlott a napi elmélyedéshez, fontosnak tartotta leszögezni, hogy ügyelnünk kell kiejtett szavainkra és figyelnünk egymásra. Csak akkor lehetünk hitelesek, ha példamutató az életvezetésünk. Csak így lehet hatni. Minden tevékenység előtt imádkozzunk!
Meg kell ismernünk saját ellentmondásainkat. Az ember nem annyira ész-, mint érzelmi lény és hangulatember. Olofsson Placid bencés szerzetes azért tudta túlélni a gulágot, mert a következő elvek lebegtek a szeme előtt: Ne dramatizáljunk, mert attól gyengébbek leszünk! Az élet apró örömeit is vegyük észre! Tudatosítsuk, hogy nem vagyunk különbek másoknál, de adott helyzetben mutassuk meg, hogy így van! Kapaszkodjunk Istenbe, mert az Ő segítségével túlélünk minden poklot!
Ilyen lelkülettel, türelemmel tudjuk elviselni az élet kihívásait. Az ének és a hálaadás átsegít a nehézségeken!
Dr. Judák Endre nyugalmazott egyetemi docens, a Magyar Református Presbiteri Szövetség titkára Gödöllőről érkezett. A vasárnap délelőtti istentisztelet után röviden vázolta a szövetség munkásságát.
Mint mondta, Isten gyermekeiként kettős állampolgárok vagyunk, a mennyei királyság a másik hazánk. Aztán egy történettel folytatta: Egy alkalommal a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy egy papirost osszanak ketté egy vonallal. Az egyik részre felül azt írták: Isten, a másikra: ördög. Jellemezniük kellett mindkettőt. Az egyik kislány az egyik felét kitöltötte, a másikra odaírta: erre nem volt időm. Jó lenne, ha mi is Isten dolgaival törődnénk, hogy ne maradjon időnk az ördögre.
Két kérdésre kell választ adnunk: Mit kíván tőlünk Isten? Mit tudunk adni? A megosztott teher fele olyan súlyos. A gyülekezet Krisztus teste! Ha imaközösségben élünk, a többiek előtt is kitárulkozunk, nem csak Isten előtt kell megvallanunk bűneinket. Ilyenkor számos gátlás lép fel és felmerül a kérdés: Ki kezdje el?
Hasznos, ha alkalomadtán a gyülekezet előtt felidézzük a kátét, mert nem árt, ha tudatosítjuk, miért is vagyunk reformátusok. De tudomásul kell venni, hogy Magyarországon egymillió ember él vegyes házasságban, tehát szükség van az ökumenére, hogy tartsuk magunkat a meggyőződésünkhöz, de nyitottak legyünk a másik irányában.
Majd a presbiterek feladatairól szólt. A lelkészek nagyobb része iskolában tanít, nem marad idejük másra. Így a presbitereknek kell például az apa nélkül felnövő gyermekeket felkarolniuk, apai mintaképet adniuk, magányos időseket látogatniuk. Az előadó személyesen is tapasztalta, ez mennyire jótékonyan hatott rájuk.
Röviden: ahhoz az elvhez kell tartanunk magunkat, hogy jobb adni, mint kapni! Az idősek átadhatják tudásukat, gyermekeinket megtaníthatják sok hasznos dologra.
Én békességet adok nektek – mondja Krisztus -, ne nyugtalankodjatok!
