Bukovszky László (Fotó: SITA/Marko Erd)

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottságának elnöke azt várja, hogy az új összetételnek köszönhetően hatékonyabb lesz a nemzeti kisebbségek részvételi platformjának munkája.

A kormánybiztosi hivatal igazgatójának, Kovács Zoltánnak a tájékoztatása szerint a bizottság két kamarából áll majd, a kisebbségi kamarából és az államigazgatás központi szerveinek kamarájából. A 13 kisebbséget képviselő nemzetiségi kamarának továbbra is 23 tagja lesz, mint korábban, de ezentúl minden tag rendelkezik szavazati joggal.

Az államigazgatás központi szervei kamarájának az államigazgatás eredeti képviselőin kívül a roma ügyekért felelős kormánybiztos, a civil társadalom fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az oktatásügyi tárca nemzetiségi és inkluzív oktatásért felelős szekciójának vezérigazgatója és az igazságügyi tárca emberjogi osztályának igazgatója is a tagja lesz. A kamara minden tagja rendelkezik majd szavazati joggal, aminek célja, hogy növelje az államigazgatási képviselők felelősségét és érintettségét” – jelentette ki Kovács a sajtóközleményében.

Kibővített bizottság

A bizottságot állandó meghívott tagokkal is bővítették, akik azonban szavazati joggal nem rendelkeznek, ám a szakterületük vagy a tevékenységük összefügg a kisebbségpolitika megvalósításával.

Ebbe a csoportba tartozik az ombudsman is, továbbá a parlament emberjogi és kisebbségi bizottságának képviselője, az Emberjogi, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Kormánytanács civil társadalomért felelős alelnöke, a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatója, az Emberi Jogok Szlovák Nemzeti Központjának igazgatója, a RTVS, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének, a Szlovákiai Városok Uniójának és az Önkormányzati Régiók Szövetségének képviselője, illetve két szakember, akik bizonyíthatóan a nemzeti kisebbségek helyzetének és jogainak területén ténykednek” – olvasható a közleményben.

(SITA/Felvidék.ma)