Menyhárt József, Kelemen Hunor, Csáky Pál, Berényi József (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ ad otthont a Magyar Közösség Pártja ünnepi kongresszusának, melyet a párt megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából tartanak szeptember 29-én, szombaton, amikor egyúttal köztársaságielnök-jelöltet is választanak.

Frissítve: 

Az MKP kongresszusa döntött: Menyhárt Józsefet, a magyar párt elnökét jelöli a jövőre esedékes államfőválasztáson.

Az ünnepi közgyűlést Magyarországról megtisztelte jelenlétével Seszták Miklós kormánybiztos, Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Felvidéki Főosztályának vezetője, valamint Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete.

A szlovákiai ellenzéki pártok képviseletében Igor Matovič, Ondrej Dostál és Peter Bobula fogadták el a meghívást. A határon túli magyar pártokat Brenzovics László (KMKSZ), Kelemen Hunor (RMDSZ), Szilágyi Zsolt (EMNP) és  Andócsi János (Horvátországi Magyar Demokratikus Szövetség) képviselték.

Jelen volt Tőkés László erdélyi EP-képviselő, Vincze Loránt, a FUEN elnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, Fazekas László református püspök, Agárdy Attila, az Európai Néppárt szlovákiai sajtótanácsadója, Juhász György, a Selye János Egyetem rektora, s számos kulturális és társadalmi szervezet képviselője.

Küldöttek és vendégek (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy húsz évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen alakult meg a párt. „Csak sikeres választást követően lesz képes megerősödni” – biztatta a jelenlévőket, hogy legyen elég hitünk és erőnk a közelgő önkormányzati választásokhoz.

Csáky Pál, az MKP korábbi elnöke beszédében kiemelte az egységes politikai akaratot, az alázatot és a szolgálat szükségességét. Kitért arra, hogy idén lesz száz éve, hogy kisebbségi sorban élünk. „A megmaradás, a továbbélés szükségességének alapigazságát munkáltuk ki, amelynek lényege, hogy a közösségi érdekek soha ne csorbuljanak egyéni érdekek miatt” – hangsúlyozta.

Elmondta, a továbbélésünk a helyes döntések meghozatalától függ. Kifejtette, a két évtizednek voltak hibái, de egészében véve vállalható. Az eredmények mellett említést tett a fájdalmas pártszakadásról, de hangsúlyozta, hogy az MKP a felvidéki magyar közösség közéleti gerince. Az MKP stabil párt annak ellenére is, hogy már nyolc éve nem tagja a törvényhozásnak. „A választási eredmények bizonyítják, hogy a leghitelesebb párt vagyunk, ezért lehetséges, hogy a megyei és önkormányzati választásokban is a harmadik helyet tudja elfoglalni” – emlékeztetett.

Csáky Pál, EP-képviselő (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Csáky kifejtette, azért az MKP-nak is vannak hiányosságai. A hibákat el lehet követni, de utána ki kell javítani, hogy a párt ne veszítse hitelét. Tudatosítani kell, hogy MKP-nak lenni küldetés. A választóknak azt üzente, hogy az MKP soha nem adja fel a jövőért, a tiszta közéletért folytatott küzdelmet, s életerős szlovákiai magyar társadalmat szeretne. A fiatalok jelentik a jövőt, feladatok várnak rájuk, nekik kell újraéleszteniük a magyar egységet, de csak a tiszta értékekre építve. „Megyünk tovább! Munkára, munkára, munkára fel!” – zárta Csáky.

Berényi József korábbi MKP-elnök kiemelte, nem kell ahhoz új pártot alapítani, ha valaki cselekedni akar. Hat évig volt az MKP elnöke, 2010-ben került sor a névválasztásra, új logó elfogadására. „Azért is tudtunk megmaradni, mert vitáztunk, mely azt jelenti, hogy komolyan vesszük önmagunkat” – mondta.

A sok munka ellenére a parlamenti küszöböt nem tudtuk elérni, viszont értékőrző párt vagyunk, nem a biznisz pártja. „Ennyi év után is elmondható, hogy csak a szépre emlékezem. Az elnöki feladatnak egy nagyon szép része, hogy Pozsonytól Királyhelmecig mindenhol nagy szeretet övezi, olyan támogatást kaptam a mieinktől, aminek alapján elmondhatom, van mögöttünk erő, támogatottság. Kötelességünk támogatni az MKP mindenkori elnökét – szögezte le.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Menyhárt József pártelnök ünnepi beszédében az MKP húsz évét összefoglalva csak két elnökről beszélt. A párt első elnökéről, akinek a neve el sem hangzott, annyit mondott: „Mindenki jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának.”

„Csáky Pál és Berényi József esetében viszont nincs olyan ember a Felvidéken, aki őket ne ismerné. Két nagyszerű ember. Óriások vállára állhattunk, láthattuk, hogyan kell döntéseket hozni. Az indulás és a továbbhaladás a felvidéki magyarság dolga. Nekik pedig kijár az örökös elnök úr megszólítás” – szögezte le.
Szólt az önkormányzati választásokról is. Egymás kezét fogva tudunk egymásról, tudjuk, ki milyen gondokkal küzd, biztatta a jelenlévőket, akik között nagy számban voltak polgármester- és képviselőjelöltek.

„A taktika abban áll, hogy tudjuk, mit kell tenni, ha van mit tenni. Mi tudjuk, mi a dolgunk, tudjuk, hogy mi vagyunk a magva a felvidéki magyarságnak. Várok mindenkit a harmincadik évfordulóra. Isten áldjon mindannyiunkat!” – zárta beszédét.

Menyhárt József, az MKP országos elnöke (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Ünnepi beszédek hangzottak el a magyarországi pártok, a szlovák pártok, s a határon túli magyarok képviselői részéről is. Az Európai Néppárt vezetősége videóüzenetben köszöntötte a közgyűlést.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke nagyon szellemesen és óriási hatással köszöntötte a közgyűlést. Néhány mondatonként hangos tapsot kapott, szinte kampánybeszédet tartott. Az elején azt mondta, szinte úgy érezte magát, mintha randevúra érkezne. Nagy elismeréssel szólt az MKP munkájáról és struktúrájáról, melyet irigyel is. Kifejtette, hálás azért, hogy az MKP hozzásegítette Szlovákiát, hogy bekerüljön az EU és a NATO tagjai közé.

„Nagyon köszönöm, hogy az MKP mindig a helyes oldalon állt” – mondta. Ugyanezt emelte ki Ondrej Dostál is, akinek beszédét hasonló taps fogadta.

Igor Matovič (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Igor Matovič nagyon kemény szavakkal illette a Most-Híd elnökét, akinek a politikája csak az anyagi haszonszerzésről szól. „Neki mindegy, hogy jobban fognak-e élni a szlovákiai magyarok. Nekünk viszont az a célunk, hogy mindenki jól éljen itt” – tette hozzá.
Hozzáfűzte, nagyon sajnálja, hogy csak egy szót tud magyarul, s ez az áruló. Kijelentette, hogy ezen személynek, akire ez a kifejezés ráillik, az volt az érdeke, hogy az MKP-ról azt terjessze, olyan autonómiatörekvései vannak, amellyel a területi elszakadást akarja elérni.

„Itt az idő, hogy valóban visszakerüljön az MKP a parlamentbe, hogy bebizonyítsa, milyenek is a magyar politikusok, hogy azt szeretnék, az emberek jól éljenek Szlovákiában. Nagyon örülnék, ha a következő választásokon közösen mérettetnénk meg. Azt szeretném, ha partnerek lennénk, én az önök 100 ezer választójának nyújtom ezt a támogatói kezet” – fejtette ki. Kijelentette, ugyanezt szeretné kérni a KDH-tól is. A KDH képviselője a közgyűlésen szintén támogatásáról biztosította az MKP-t.

A későbbiekben Kelemen Hunor, Seszták Miklós, Brenzovics László, Andócsi János, Szilágyi Péter, aki Semjén Zsolt üzenetét is átadta, valamint Tőkés László is üdvözölte a pártot. Mindannyian biztatták a pártot, kiemelték a megpróbáltatásokkal teli két évtizedet, azt, hogy nem adták fel, s őrzik a folyamatosságot. Vincze Loránt, a FUEN elnöke tájékoztatta a résztvevőket az őshonos kisebbségek érdekében gyűjtött aláírások sorsáról és az európai lobbiról.

Szilágyi Zsolt azt emelte ki, hogy Erdélyben nincsenek, akik Igor Matovičhoz hasonlóan a kisebbségek számára is biztonságot szeretnének. „Békét, biztonságot, barátságot, kölcsönös tiszteletet szeretnénk, ezért üdvözlöm őt, s arra kérem, jöjjön el Romániába, s ott is mondja el beszédét” – mondta Szilágyi.

Kiss Beáta a Femine Fortis, Gubík László pedig a Via Nova ICS nevében köszöntötte a közgyűlést.

Küldöttek és vendégek (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A szervezők kultúrműsort is biztosítottak, ahol teret adtak a tehetséges felvidéki együtteseknek, zenészeknek, kamarakórusoknak, akik emelték a rendezvény ünnepi hangulatát.

Az ünnepi kongresszus délután a kitüntetések átadásával folytatódott, erről részletes beszámolónk ITT olvasható.

A Magyar Közösség Pártja ünnepi kongresszusának nyilatkozata

A Magyar Közösség Pártja megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli. A rendszerváltás után alakult pártokból szerveződött a Magyar Koalíció Pártja, amely 1998. június 21-én tartotta alakuló közgyűlését Dunaszerdahelyen. A rendszerváltást követően ez az első egységes magyar politikai érdekképviseleti szerv, tevékenységének köszönhetően is sikerült elősegíteni Szlovákia euroatlanti csatlakozását.

2012. szeptember 22-i kongresszusán a Magyar Közösség Pártja elnevezést vette fel, folytatja, és immár húsz éve az önálló magyar politikai érdekképviseletet biztosítja, ami a párt működésének és irányultságának egyik alappillére. Továbbra is a felvidéki magyar politizálás szükségességét tartja szem előtt, legfontosabb célja, küldetése a szlovákiai magyarság megmaradása és boldogulása saját szülőföldjén. Az Európai Néppárt stabil tagjaként a szociális piacgazdaság elveire épülő jóléti társadalom kiépítését, a demokratikus jogállam megerősítésének elengedhetetlen szükségességét, illetve az emberi jogok és szabadságjogok – beleértve a kisebbségi jogokat – következetes kiteljesedését és betartását szorgalmazza. Politikájának két egyenrangú pillére: Dél-Szlovákia gazdasági felemelkedése, valamint a magyarság megmaradása és gyarapodásának biztosítása.

A Magyar Közösség Pártja a 2018-as év kiemelt feladatának tartja az idei novemberi önkormányzati választások során az olyan helyi érdekképviseletek biztosítását, amelyek a magyar közösségek megmaradását helyezik előtérbe.
További fontos mérföldkőnek tekinti a következő köztársaságielnök-választást, utána az európai parlamenti választásokat, majd pedig a soron következő parlamenti választást.

Az MKP ünnepi kongresszusa megszavazta köztársaságielnök-jelöltjét, éspedig Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét.

A Magyar Közösség Pártja továbbra is felelősséggel áll feladatai ellátásához. A számunkra kedvezőtlen népszámlálási adatok arra ösztönzik, hogy a szlovákiai kisebbségi politika mindhárom területén – jogvédelem, pénzügyi támogatások és intézményi keretek – további jelentős bővítéseket harcoljon ki, beleértve az önkormányzatiság intézményes kereteinek kivívását is. Ez lehet ugyanis megmaradásunk legfőbb biztosítéka.

Tekintse meg Pósa Homoly Erszó az eseményen készült felvételeit.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=2064640673558238