A napokban a Pesti Vigadóban mutatta be a Magyar Művészeti Akadémia B. Révész László Ferdinandy György portréját bemutató Örökké úton című filmjét, s a vetítést követően mind a rendező, mind az író felelevenítették a film létrejöttével kapcsolatos élményeiket. A filmet ma 13.20 órától a Duna World műsorán is megnézhetik.
„Apai ágon Gömörből származom, a családi hiedelem szerint egyik szépapám 1740 körül Rozsnyó városbírája is volt” – kezdi a történetét Ferdinandy György, akinél nagyobb távolságot kevés magyar író járt be. A világégés és a Rákosi-korszak viszontagságos évei után, amikor a Sas hegyen található lakásuk garázsában vészelték át a nem túl szívderítő éveket, 1956 december 13-án, hat hétnyi egyetemi lét után Ferdinandy is a távozás mellett dönt. Igaz, akkor még nem gondolta, hogy a franciaországi kiruccanás közel egy életre szól majd. Pedig Ferdinandy, amikor csak tehette, hazalátogatott nyomorék, elfekvőben élő apjához, s büszkén mondja, hogy magyar állampolgárságát sosem adta fel, sőt amerikai állampolgár is már csak nyugdíjas éveiben lett. A nyolcvanas évektől Ferdinandy kétlaki életet él, büszkén vállalva az ablaknyitogató szerepet is. Ami köznyelvre lefordítva annyit tesz, hogy kubai feleségével számtalan magyar írót mutattak be spanyol nyelven, ahogy nem egy karibi író az ő fordításukban vált magyarrá.
B. Révész László még a nyolcvanas években ismerkedett meg Ferdinandyval, s kisebb-nagyobb kihagyásokkal azóta követi kamerájával az írót, jártak a gyerekkori helyszíneken, Franciaországban, ahol Ferdinandy francia nyelvű, Saint-Exupéry-díjas íróvá küzdötte fel magát, anyagiak híján egyedül Puerto Ricóba nem jutottak el a stáb tagjai, ahol Ferdinandy 36 és fél évet töltött egyetemi tanárként, s ahol a diákjaiból igazi hazafiakat és jó focistákat nevelt.
1956 ötvenedik évfordulóján 19 előadást tartott szerte az országban, köztük a pásztói magyar-francia gimnáziumban is, ahová szintén vele tartott B. Révész László, s ahol Ferdinandy két nyelven idézte vissza menekültéveit, ami nem volt sétagalopp, a nyugati világ ugyanis jóval szűkmarkúbban viselkedett a menekültekkel szemben, mint ahogyan azt talán a menekülők maguk elvárták volna. Ferdinandy is volt könyvvigéc, sőt kőműves is, s hiába tervezte a Puerto Rico-i létet is csak két esztendőre, nem volt annyi pénze, hogy Franciaországban kezdjen ismét új életet. Akkor francia felesége viszont a közös gyerekekkel együtt hazatért, mert Amerika ide vagy oda, Puerto Rico mégsem a világ közepe.
„Útközben nem lehet élni. Az útnál ma már többre tartom a kertem” – idézi a beszélgetés végén az egyik általa fordított gaucho költőt, s bár az év nagy részét már ismét Budapesten tölti, pár hét múlva feleségével ismét útra kelnek, hogy pár hónapra hazalátogassanak második otthonukba, Miamiba, ahol közös fiuk várja őket.
