Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap szeptemberi száma. Az alábbiakban a lap tartalmából válogattunk.

A címlapon olvashatnak a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Štefánik téri óvodáról.  A jubileum ünneplése egyben a felújított óvoda átadásának eseménye is volt.  Az önkormányzat első sikeres épületfelújítási projektjeként valósult meg a kiterjedt felújítás. Az ötszázalékos önrésszel megvalósult tatarozás több mint 230 ezer euróba került.

A regionális havilap részletesen beszámol a második alkalommal megrendezett Ipolysági Szent István Napok rendezvénysorozatáról. A három nap alatt koncert, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, valamint színpadi játék is várta az érdeklődőket.

Kovács Norbi ismét Ipolyságon koncertezett. Az idén ötvenéves zenész augusztus utolsó napjaiban nagyszabású koncerttel ünnepelt az Ipoly menti városban.

Az önkormányzati választásokra hangolódva interjú olvasható ifj. Zachár Pál független polgármesterjelölttel.  Az MKP és a Híd helyi szervezetei közösen támogatják a fiatal jelöltet.

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Ipoly mente néprajzával, helytörténetével és természetével foglalkozó Ipoly-napot. Az eseményen jeles szakemberek adtak elő a fenti témákban, s nem hiányozhatott a folyó köszöntése sem.

Ugyan már elkezdődött az iskola, de alig két hete még javában tartott a táborokkal tarkított szünidő. Az utolsó héten zajlott az Ipolysági Református Egyházközség Örömhír elnevezésű tábora.

Különleges és megrendítő kiállításnak adott otthont augusztus folyamán a Menora Saag Centrum Artis épülete. Memento címmel több, zömmel Veresegyházhoz kötődő alkotó emlékezett a tárlattal a holokauszt borzalmaira.

A helyi iskolák részben visszatekintést adtak az előző iskolaév eseményeiről, sikereikről. A nyáron folytatódott a régészeti ásatás a város tövében fekvő Őrhegyen. Az idei eredményekről is beszámol a Honti Lapok.

A környék hírei között olvashatunk az Ipolybalogon megtartott neves és nívós Szent Korona Ünnepségről, Kutak Adrienn keramikusművész zólyomi önálló kiállításáról,  az ipolyszécsénykei testvértelepülési találkozóról, a palásti csata emléknapjáról.

Dr. Kiss László orvostörténész, helytörténész rovatában Sztankay Abát mutatja be.  A regionális lap már hangolódik a szeptember 13-a és 16-a között megrendezendő 37. Honti Kulturális Napokra.