Andrej Danko (Fotó: TASR)

Csak egy erős Európai Unió lehet a partnere az olyan nagyhatalmaknak, mint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína – jelentette ki Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke csütörtökön a közép-morvaországi Kroměřížben a cseh, a szlovák és az osztrák parlament elnökeinek találkozója utáni sajtótájékoztatón.

Az úgynevezett slavkovi hármas parlamenti vezetői egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a jövőben szükség lesz az Európai Unión belüli együttműködés megerősítésére, s egyben nyilvános társadalmi vita megnyitására az EU jövőjéről.

Andrej Danko szerint a tanácskozás résztvevői elsősorban a jelenlegi szlovák visegrádi elnökséggel, valamint az osztrák európai uniós elnökséggel foglalkoztak.

„A V4-ek számunkra nem az Európai Unió alternatívája, és soha nem is lesz az. Európa szerves részének érezzük magunkat és igyekezetünk célja Európa megerősítése“ – jelentette ki Danko, aki a visegrádi csoportot „a közös érdekek pragmatikus platformjának tekinti“. Dankonak meggyőződése: az EU számára nincs más út, mint a tagállamok együttműködésének megerősítése és az összetartás.

„Ez az EU globális versenyképessége megtartásának kulcsa. Csak az erős EU lehet a partnere az olyan nagyhatalmaknak, mint az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és Kína“ – hangsúlyozta a szlovák parlament elnöke.

Radek Vondráček, a cseh képviselőház elnöke azt mondta, a találkozó legfőbb célja az érintett közép-európai országok együttműködésének a megerősítése volt. „Most erre ideális lehetőségünk van, hiszen Ausztria jelenleg az Európai Unió, Szlovákia pedig a V4-ek soros elnöke. Kölcsönösen támogatnunk kell egymást, és közösen kell védenünk az érdekeinket“ – szögezte le a cseh képviselőház elnöke.

Wolfgang Sobotka, az osztrák képviselőház elnöke kijelentette, hogy az osztrák uniós elnökség egyik legfőbb célja az európai biztonság megerősítése és az illegális migráció elleni küzdelem.

A cseh sajtó által „slavkovi háromszögnek” (S3) nevezett csoportot Csehország, Szlovákia és Ausztria hozta létre 2015 januárjában a kormányfők találkozóján a dél-morvaországi Slavkovban (régi nevén Austerlitz). Akkor a három ország kormányfője megegyezett a szorosabb szomszédsági együttműködésben, regionális gazdasági, elsősorban a közlekedési infrastruktúra területén, valamint európai uniós témákban.

A sajtóban többször felmerült: miért volt szükség a slavkovi háromszög létrehozására, ha már létezik a visegrádi csoport, illetve hogy nem lesz-e idővel a két platform egymás versenytársa. Pontosításként azt is meg kell jegyezni, hogy a V4-es csoportnak Ausztria nem tagja, a slavkovinak pedig Magyarország. Cseh és szlovák vezető politikusok a múltban azt nyilatkozták, hogy mindkét csoportnak megvan a maga szerepe, s nem versenyeznek egymással.