Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Ősszel betöltötte második életévét a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége. A szervezetet 2016 őszén azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítse a vállalkozókat, egyrészt szakmai tanácsokkal, másrészt kapcsolati lehetőségekkel.

Az eredeti terv az volt, hogy a szervezet lassan, de folyamatosan építkezik, lépcsőről lépcsőre, ám az igény felülírta az elképzeléseinket. Már a nyitókonferencián közel 200 fiatal vállalkozó várta és figyelte a szövetség célkitűzéseit és lehetőségeit. Mára, két év elteltével pedig már több mint 350 vállalkozó csatlakozott hozzánk országszerte. Ez a szám két dolgot igazol számunkra. Elsősorban azt, hogy a vállalkozók részéről is igény van a közösségben való gondolkodásra, valamint azt, hogy az állam által felépített rendszer nem biztosít kellő mértékű fogódzkodót, segítséget a (fiatal) vállalkozók, valamint a vállalkozni vágyók részére, sőt sok esetben épp az ellenkezője történik, ellehetetleníti a kezdő vállalkozókat.

Hiszem, hogy egy szervezet csak akkor működhet igazán, ha az ténylegesen is aktív, és értéket közvetít a közösségnek. Pontosan ezt a vezérvonalat követve indultunk el mi is, és így születettek meg sorra azok az ötletek, melyek nemcsak közösséget hivatottak építeni, de segítségükkel a vállalkozóknak lehetőségük nyílik szakmailag is fejlődni.

A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének idáig elindított programjai:

– Tanácsadási programok: könyvelés, jog, pályázat, marketing és arculatépítés.
– Regionális klubtalálkozók: a klubtalálkozókon az adott régió, illetve járás vállalkozóit szólítjuk meg. Célja, hogy tudjanak egymásról, tapasztalatot cseréljenek és növeljék kapcsolati tőkéjüket. A találkozóra minden esetben egy előadót, mentort is biztosítunk, aki mindig más szakmai problémákra keresi a megoldást a vállalkozókkal.
– Online belső felület: aki csatlakozik a Szövetséghez, automatikusan bekerül a belső online felületre, ahol kapcsolatba léphet a többi vállalkozóval.
– Felvidéki Junior Expó: immáron második alkalommal szerveztük meg a Junior Expót Dunaszerdahelyen. Célja, hogy minél több vállalkozónak reklámfelületet biztosítson és teret adjon termékeik, szolgáltatásaik bemutatásának.
– Év vállalkozója verseny: ezen a versenyen a Szövetséghez csatlakozott vállalkozók mérték össze tudásukat, kreativitásukat, termékeiket és szolgáltatásaikat, valamint prezentációs tehetségüket.
– Mentorprogram: a programban 8 mentor és 16 vállalkozó vett részt. Minden vállalkozóra 2 mentor jutott, akiknek szakmai területe megegyezett az adott vállalkozó által megadott problémakörökkel, kihívásokkal. Így minden vállalkozó abban a szegmensben tudott fejlődni, amelyben igazán szüksége volt segítségre. Ilyen például a szervezetfejlesztés, HR, marketing, vezetői készségek, diverzifikáció stb.

Mindezek ellenére úgy érezzük, még mindig lehet és van hová fejlődni. A következő időszakban az a célunk, hogy automatizáljuk a klubtalálkozókat országszerte. Szerencsére már most rendelkezünk 40-50 olyan vállalkozóval, akik hajlandóak a szervezet operatív feladataiból is kivenni a részüket. Ez a tény nagyon sok erőt és energiát ad számunkra, hiszen ez egyfajta visszaigazolás arról, hogy jó úton haladunk. Szeretnénk, ha a Junior Expó és az Év vállalkozója verseny még nagyobb rendezvénnyé nőné ki magát a jövőben. Tervben van, hogy kiszélesítjük a mentorprogramunkat, hogy még több fiatalnak tudjunk segíteni vállalkozása fejlesztésében. Végül, de nem utolsósorban pedig útra bocsájtjuk a klubkártya rendszerünket, melynek segítségével a felhasználó bizonyos kedvezményeket vehet igénybe azoktól a cégektől, amelyek csatlakoztak a klubkártya programunkhoz. Ezzel az újítással növelni szeretnénk az interakciót a vállalkozóink, valamint a vásárlók és a vállalkozók között, továbbá reklámfelületet biztosítani az adott cégeknek és a Szövetségnek is egyaránt.

Két év alatt levezettünk több ezer kilométert, megittunk több száz kávét, megismertünk több száz fiatalt és vállalkozót egyaránt. Meg kellett értenünk, hogy teljesen más a habitusa, vállalkozói vénája, gazdasági környezete, helyzete a bodrogközi, a bódva-völgyi, a gömöri, vagy akár a csallóközi vállalkozónak. Más-más környezetben szocializálódtak, máshol tanultak meg alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez és küzdöttek a mindennapok kihívásaival. Két közös pont azonban mindig is volt és lesz bennük, és ez a két dolog összeköti őket és összeköt minket is velük. Mindannyian anyanyelvünkön és a szülőföldünkön szeretnénk boldogulni, és ezért készek vagyunk mindent megtenni. Ez az az eszme és kötelék, ami mássá, többé teszi egy egyszerű szakmai szervezetnél a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségét. Ez az a hitvallás, ami miatt az eltelt két év alatt igazán közösséggé tudtunk formálódni, alakulni. Ez a lelke a tömörülésünknek, lélek nélkül egy szervezet pedig mit sem ér.

A szerző a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke