Illusztráció ( pixabay.com)

A szlovákiai piacra évente 1,1 milliárd PET-palack kerül. Azok, amelyeket nem gyűjtenek be, a környezetet károsítják, és akkora mennyiséget tesznek ki, hogy 22 méteres magasságig meg lehetne tölteni velük a pozsonyi Szabadság teret.

Solymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter megerősítette, hogy Szlovákiában is visszaválthatók lesznek a PET-palackok és aludobozok, amit pár évvel ezelőtt már több más országban is bevezettek. Ott a visszaváltás ára körülbelül 0,25 cent. A műanyag palackok visszaváltásában a legsikeresebb országok közé Svédország és Németország tartozik.
Sólymos szerint Szlovákia számára jelenleg az a legfontosabb ezen a téren, hogy a kereskedőkkel együtt egy működőképes rendszert alakítsanak ki. Teljes példát más országokból azonban nem vehetünk át, mert azokban először a palackvisszaváltást vezették be, csak azt követően a PET-palackok elkülönített gyűjtését, nálunk viszont fordított a helyzet.

Sólymos szerint a javasolt uniós irányelv és az államokkal folytatott tárgyalások abba az irányba haladnak, hogy a szeparált gyűjtés mértékét körülbelül 90 százalékra állítsák be. A mi tanulmányaink alapján azokban az országokban, ahol visszaváltják a PET-palackokat, a gyűjtés hatékonysága 90-98 százalékos.

A gyártókat terhelő költségek

Ezzel összefüggésben felmerül a kérdés, ki fizeti meg a visszaváltást. Sólymos szerint a költségek a PET-palackok gyártóit terhelik majd. Az uniós jogszabályok és a belső rendelkezések szerint ugyanis a gyártó köteles a hulladékról gondoskodni.
Némelyikük azonban azt állítja, hogy a visszaváltás megbontja a szelektált gyűjtés rendszerét. A környezetvédelmi miniszter szerint azonban ez nem így van. „Biztos, hogy jelent ez beavatkozást a szeparált gyűjtésbe. Vagyis logikusan lesz következménye. De ha működik máshol, akkor nálunk is működnie kell” – jelentette ki Sólymos.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)