A Szent László hadosztály felállítását 1944. október 12-én vitéz Csatay Lajos vezérezredes, akkori honvédelmi miniszter rendelte el a következőképpen: „Hazánk a keleti veszedelemmel, a bolsevizmussal vívott élet-halál harcában a még rendelkezésre álló emberanyag legjavából egy új elit hadosztályt, a Szent László hadosztályt állítom fel.”
A rendelkezés szerint a hadosztály parancsnoka vitéz Szügyi Zoltán vezérkari ezredes lett. A hadosztály parancsnoksága Budapesten, 1944. december 2-án alakult meg, azonban együtt sehol sem került bevetésre, egyes ezredeit, zászlóaljait tűzoltó módra vezényelték a veszélyeztetett frontszakaszok között. Ezt a zászlóaljat abban az időben a legelitebb alakulatnak tartották. Azóta eltelt több mint 70 év…
A Heeresgruppe Süd főparancsnokság elhatározása alapján a Szent László hadosztály 1/II. ejtőernyős zászlóalját Székesfehérvár térségéből, Esztergomon át a Dunától északra a Bélára áttelepült német parancsnokság alárendeltségébe Garamkövesd, Bajta, Leléd, Ipolyszalka, Letkés területére kellett átcsoportosítani. Majd – szintén német parancsra – a Fóton lévő csonka 1/II. ejtőernyős zászlóaljat is áthelyezték Letkésre, persze a Szent László hadosztály parancsnokságának tudta nélkül.
Egyetlen feladatuk volt Kemence irányából a Kemence–Szob útvonalon biztosítani a német erőknek a visszavonulást az Ipolyszalka–Letkési hídon át.
A letkési híd stratégiailag igencsak fontos volt. Már hetekkel korábban a magyar műszaki alakulatok a híd mindkét oldalára robbanóanyagot kötöztek, melyet december 20-ig Borzsa János tábori csendőr és a nemzetőrök őriztek. Utána az őrzést németek vették át.
Az ejtőernyős vadászok lendületes rohammal meglepték az ellenséget, és sikerült a községet elfoglalva kisebb hídfőt létesíteni. A hídfőt addig tartották, amíg az Ipolytól keletre lévő szétzilált német alakulatok át nem vonultak az Ipolyon nyugati irányba. A hidat december 24-én éjjel robbantották fel. Az utolsónak visszavonuló ejtőernyősöket a Garamnál kínos meglepetés érte, Kicsindnél – a kijelölt átkelési helyen – a híd fel volt robbantva, és a térségben már orosz alakulatok manővereztek. A felvonuló szovjet harckocsikkal és gyalogsággal kilátástalan véres küzdelem kezdődött, amelyben sokan hősi halált haltak. A harc olyan elkeseredett volt, hogy látták, amikor több orosz elkapott egy magyar katonát, mert a puskája besült és már nem tudott védekezni, majd kezét, lábát, nyakát kitekerve ölték meg.
Pályi százados 70 katonával, december 26-án indult Ipolyszalkáról, Kéménd, Garampáld felé. A kéméndi hídon akartak átkelni. Meghallották a szovjet 5. és a 7. harckocsizó hadtest páncélosait vonulni, ebből gondolták, hogy a híd orosz kézen van. Elfogadták Őze főhadnagy tanácsát és a szentjánosi erdőben megvárták, míg elmennek a szovjetek. Majd a kicsindi zsidóföldi szőlők mellett egyenesen a szovjet harckocsik útját keresztezve a ködben, leereszkedtek a kicsindi malomhoz.
A domboldalról orosz kiabálást hallottak. Akik semmiképp nem akartak orosz fogságba esni, megpróbáltak úszva vagy a gázlókon gyalogosan átkelni a jeges folyón. Kicsinden is bent voltak már az oroszok. Nem tudtak mást tenni, mint átmenni a Garamon. Pályi levetkőzött, a jég beszakadt alatta, úsznia kellett. Így úszva, ruha nélkül kelt át a Szent László hadosztály repülő lövészezrede I. zászlóaljának 70 katonája Pályi György százados vezetésével. Pályi százados látta Őze főhadnagyot, a malom egyik ajtaján állva, felöltözve, nyakában géppisztollyal. A tutaj megbillent, Őze főhadnagy beleesett a Garamba és azonnal elmerült.
A legénység úszva vagy a tutajba kapaszkodva jött át a folyón. Úszás közben egy katona szintén a vízbe fulladt. A Garamot átúszva rohantak a házak felé Kőhídgyarmatra. A harcok után a hősi halottakat temető lakosság onnan tudta, hogy magyar a halott, hogy nem volt rajta ruha vagy félmeztelen volt. Az oroszok a magyarokat levetkőztették és meztelenül otthagyták.
A veszteséglisták alapján a Kicsind környéki harcokban 1944. december 26-27-én a hadosztály állományából 557 fő tűnt el. Nagy részük hősi halált halt.
A védővonal mögött a Szent László hadosztály parancsnoksága újjászervezte az ejtőernyős alakulatot. A Szent László hadosztály újra történő felállítása 1945.február 23-án fejeződött be. Első riasztására március 19-én került sor a Balaton-felvidéki és a zalai halogató harcokban. Itt is övék volt a németek visszavonulásának a biztosítása. A hadosztály I. ejtőernyős zászlóaljának maradéka 1945. április 4-én lépett át Ausztria területére. A legénység létszáma menet közben is folyamatosan csökkent. A szovjet csapatok csak a Muráig követték őket.
Az eseményeknek érdekes momentuma, hogy Hermann Balck német tábornok megbízásából írásbeli parancsot kapott a német és magyar hadsereg: „A m. kir. Szent László hadosztály 1945.március 30-án teljes egészében átment az oroszokhoz és orosz vezetés alatt a németek elleni ellenségesedést megkezdte. Ez alapján minden magyar csapatot azonnal le kell fegyverezni, és fegyvereiket, járműveiket, lőszerüket a német csapatoknak át kell adniuk.” Ezt a parancsot azonban a Szent László hadosztály – fegyelmét megőrizve nem hajtotta végre. Szembeszálltak a Balck parancsát végrehajtó német SS-, vagy más német alakulatokkal.
Miután a Szent László hadosztály parancsnoksága tudomást szerzett arról, hogy május 8-án aláírták a fegyverszünetet, utasítást adott a harc beszüntetésére, egyben, hogy hős csapatait az orosz hadifogság borzalmaitól megóvja, intézkedett, hogy a csapat az angolok előtt tegye le a fegyvert. Deinsburg területén Szügyi vezérőrnagyot május 11-én este az angol hadosztályparancsnok udvariasan fogadta, elrendelte, hogy a brit katonák teljes fegyverzettel tisztelegjenek előtte és meghagyta a magyar katonák fegyvereit is. Később megengedték, hogy a katonák tetszésünk szerint hazatérjenek, vagy nyugatra távozzanak. A vitéz ellenfél megbecsülésének jele volt ez. Ilyesmire a keleti fronton nem volt példa!
A Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős vadászai a világháború poklában, lehetetlen feladok végrehajtásával, a túlerőben lévő ellenséggel szemben is bizonyították, hogy elit katonák, akiknek számára csak egyetlen íratlan parancs létezett: A hazáért mindhalálig!
A Szent László hadosztályba beosztott tiszteket és katonákat a hazatérésük után háborús bűnösként kezelték, nyilas bérenceknek nyilvánították. Szügyi vezérőrnagyot az angolok kiadták a szovjet–magyar hatóságnak, s a magyar pártbíróság életfogytiglanra, majd tizenöt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
A Szent László hadosztály katonái űzött vadak lettek hazájukban, Magyarországon. Ezek a katonák a haza védelmében a lelkiismeretük parancsára cselekedtek.
Dicsőség adassék a magyar katonának, a Szent László hadosztály minden harcosának!
