A Felvidéki Magyarok 2018/4. számával 30. alkalommal jelenik meg elektronikus folyóiratunk.

Az év számunkra legkiemelkedőbb fontossággal bíró társadalmi eseménye a 2018. november 10-én tartott önkormányzati választások voltak. Utolsó ez évi lapszámunk kiemelt témája természetesen ez.

Célunk, hogy átfogó képet nyújtsunk a választásokról, elemzéseink pedig segítsék a számok és tényadatok közötti eligazodást. A táblázatok, infografikák az elemzői munkát kívánják segíteni.

Néhány további fontos témával is foglalkozunk. „Boncolgatjuk” a migrációs csomagként emlegetett ENSZ-agyrémet. Előretekintésként a jövő évi köztársasági elnöki, illetve európai parlamenti választásokra hívjuk fel a figyelmet.

Sajnos, a közelmúltat sem úsztuk meg veszteségek nélkül, Grendel Lajosra és Nagy János Lászlóra emlékezünk.

Karácsony és Újév között jelenik meg lapunk, így az ajándékozás örömére is visszatekintünk, ezúttal Gömörbe látogatunk.

Az idén május 6-án elhunyt Pogány Erzsébet (kiadónk, a Szövetség a Közös Célokért volt igazgatója) szellemi öröksége továbbra is hatással van közéletünkre. Novemberben Wekerle Sándor Közgazdasági életműdíj posztumusz kitüntetésben részesült.

Történelmi nagyjaink közül a 100 éve meggyilkolt Tisza István miniszterelnökünk életműve előtt adózunk tiszteletteljes főhajtással.

Minden jó, ha jó a vége – tartja a közmondás. „Győzött az igazság – A Felvidék hazatérésének képes albuma” címmel látott napvilágot novemberben Babucs Zoltán új kötete, melyet forgatva végre méltó módon emlékezhetünk az 1938-ban történt visszacsatolásra, a Hazatérésre! A Felvidék.ma hírportál egész évben kiemelt figyelmet fordított a 80 évvel ezelőtt történtek méltó, hiteles felelevenítésére, ezt tesszük most itt is.

Ezen témákkal foglalkozunk a Felvidéki Magyarok ez évi utolsó számában, 42 oldalon. Elektronikus folyóiratunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. Olvasóinknak kellemes időtöltést és boldog új évet kívánunk. És győzzön az igazság!

A szerkesztők

A lap itt tekinthető meg, illetve tölthető le.

A folyóirat további számai itt tekinthetők meg.