Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár, archívum (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A magyar kormánynak fontos feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését erősítse minden magyar között, éljenek a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a madéfalvi veszedelem 255. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

Potápi Árpád János a Tolna megyei település székely emlékparkjában tartott megemlékezésen mindehhez hozzátette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy aki meg akarja tartani magyar identitását, az megtehesse, és mindenki meg tudjon maradni magyarnak.

„Mindent megteszünk annak érdekében is, hogy a székelyföldi települések megvalósíthassák céljaikat”

– fogalmazott, megemlítve, hogy a kormány közbenjárásának is köszönhetően újították fel az 1764-es Siculicidium – székelyöldöklés – madéfalvi emlékművét, mellette pedig új kápolnát avattak.

Az államtitkár elmondta: az évforduló alkalmából azokra az elüldözött székelyekre emlékeznek, akiknek egy része Bukovinában öt települést hozott létre, és akiknek leszármazottait 1941-ben az Al-Duna mellé, majd 1945-ben Tolnába, Baranyába és Bács-Kiskun megye három községébe telepítették.

Mint felidézte, a bukovinai „kirajzások”, majd a letelepítések mindig a magyar kormány támogatásával történtek, 1945-ben is az új magyar kormány sietett segítségére a népcsoportnak.

A folyamatot ellentmondások, atrocitások kísérték, hiszen ez akkor a kitelepített németek rovására történt meg.

„Az elmúlt évtizedek a sebeket már begyógyították, mi arra emlékezünk, hogy segítséget kaptunk ahhoz, hogy népcsoportunk hazára leljen ezen a tájon” – fogalmazott.

(MTI)