(Fotó: Pravda)

Mindenképpen meg akarja várni Peter Pellegrini kormányfő az ügyészség és a nyomozó álláspontját Ján Kuciaknak Tibor Gašpar akkori rendőrfőnök utasítására történt állítólagos átvilágítása ügyében, mivel ez esetben állítás áll állítással szemben.

Arra a kérdésre, hogy Denisa Saková belügyminiszterrel beszéltek-e a helyzetről, azt felelte, csak általánosságban esett róla szó. „Nekem nyilvános forrásokból származnak az értesüléseim, nem pedig egyenesen az aktából, mivel abba nincs betekintési jogom. Ezért csak

közvetett információkkal rendelkezem, miszerint egy rendőr bejelentette, hogy a feladatot az akkori országos rendőrfőnök utasítására végezte el.

Másrészt viszont a volt rendőrfőnök ezt tagadja. Ezért nem várhatják el tőlem, hogy állást foglaljak az ügyben” – fűzte hozzá Pellegrini.

Mint mondta, meg kell várni a nyomozó és az ügyészség megállapításait, akiknek a feladatuk, hogy konkrét személyeket behívassanak, és bebizonyítsák, kinek van igaza. Véleménye szerint büntetni csak a bíróságoknak van joguk, nem pedig a nyilvánosságnak vagy a politikusoknak.

„Persze ha bebizonyosodna, hogy bárki bármilyen módon részt vett olyan tevékenységekben, amelyek törvényellenesek, a miniszter asszonynak valamilyen személyi döntést kellene hoznia. Azonban én még nem akarok üzengetni a miniszternek, sem a volt rendőrfőnöknek, hogy hol kell és hol nem kell lennie” – jelentette ki a kormányfő, mondván, a nyomozóknak szabad mozgásterük van, s bárkit kihallgathatnak, akit szükségesnek tartanak.  „Ma még nincs semmilyen bizonyíték a kezemben, csak állítás áll itt állítással szemben” – fűzte hozzá.

Amennyiben az információ igaznak bizonyulna, a kormányfő szerint határozottan kell rá reagálni, azonban jelenleg még csak feltételezésről van szó, s ennek alapján senki felett nem lehet ítéletet mondani.

Az ellenzék viszont kérdőre vonja Sakovát

Grendel Gábor (OĽaNO) ellenzéki parlamenti képviselő Gašpar tisztségben maradását elképzelhetetlennek tartja. A képviselő Sakovát is kérdőre vonja Gašpar ügyében, jelezte, hogy a képviselők már a héten feltehetik neki a kérdéseiket.

Az SaS ezzel összefüggésben azt kívánja, hogy a nyilvánosságot is tájékoztassák arról, mi történt az információkkal. „Felszólítjuk a nyomozót, valamint a Ján Kuciak és Martina Kušnírová ügyét felügyelő ügyészt, hogy a Büntető törvénykönyv értelmében tájékoztassák a nyilvánosságot arról, milyen jellegűek voltak azok az információk, amelyeket Pavol Vorobjov szerzett a rendőrségi adatbázisból Ján Kuciakról az akkori rendőrfőnöknek, Tibor Gašparnak.”

A felszólításra a Speciális Ügyészi Hivatal akképpen reagált, hogy az előkészítő eljárás még nem zárult le, ezért nem kíván nyilatkozni az ügyben.

(Pravda/Felvidék.ma)