A felújított óvoda átadása Ladmócon (Fotó: MKP)

A magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának köszönhetően a hét folyamán három felújított óvoda átadására került sor a Bodrogközben.  

Ladmócon, Nagykövesden és Kistárkányban a magyar kormány támogatásának köszönhetően újulhattak meg az említett oktatási intézmények, csakúgy mint az eddig felújított óvodák is, amelyek a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program első és második ütemének keretén belül újultak meg.

A most átadott óvodák esetében a támogatást a tető felújítására és szigetelésére, a nyílászárók cseréjére, az épületek szigetelésére, külső és belső festésére és a játszóterek felszereltségének bővítésére használták fel a településeken. Az átadáson jelen volt Grezsa István óvodafejlesztésért felelős kormánybiztos, aki hangsúlyozta, hogy

az anyaország felelősségvállalásának kifejezése az a támogatás, amely a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradását, és a határon átnyúló nemzetegyesítést segíti.

A megmaradás egyik fontos eleme az identitás megőrzése, amelyhez az oktatási intézmények nagyban hozzájárulhatnak. Az intézményi oktatás, nevelés pedig az óvodában kezdődik, ezért is kezelte az anyaország kiemelt területként az óvodák támogatását.

A magyar állam eddig 10 milliárd forint támogatást nyújtott a felvidéki óvodák felújítására és korszerűsítésére, amelynek keretében 140 óvoda került felújításra.

A  támogatási program minden bizonnyal a jövőben is folytatódni fog.

Menyhárt József, az MKP országos elnöke ezúttal is köszönetet mondott a felvidéki magyar közösség nevében a magyar kormány támogatásáért, és kiemelte az óvodatámogatási program jelentőségét, hiszen az a megmaradás ügyét szolgálja. A magyar óvoda indítja a gyerekeket a magyar iskolába, ahol anyanyelvükön művelődve erősítheti tovább nemzeti identitástudatát a jövő nemzedéke. A  cél a megmaradás,  a szülőföldön maradás és a gyarapodás.

Az óvodaátadásokon jelen volt Furik Csaba megyei képviselő, az MKP tőketerebesi járási elnöke, Hack László, az SZMPSZ járási alelnöke, a községek polgármesterei, a kivitelező képviselője, pedagógusok, szülők és az oktatási intézményt látogató gyerekek, akik kedves programmal köszöntötték a résztvevőket.

Bizakodásra ad okot a magyar állam jövőbeni támogatási programját előrevetítő tájékoztatás, hiszen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a héten, Budapesten  tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a 2018-as külhoni magyar családok évét 2019-ben a külhoni magyar gyerekek éve követi, azzal az üzenettel töltve, hogy :

ne csak múltja és jelene legyen a magyarságnak, de jövője is“.