(Fotó: pixabay.com)

Mint már korábban megírtuk, Szlovákiában január elsejétől  a 49-nél több alkalmazottal rendelkező cégek kötelesek belföldi helyszínekre szóló üdülési utalványt biztosítani az alkalmazottaiknak. Ez vonatkozik a 49-től több pedagógust alkalmazó tanintézményekre is, ugyanakkor a legtöbb iskola nem tudja, honnan teremtse elő a forrásokat az utalványok biztosítására.

Az oktatási intézmény fenntartójának, tehát a településnek, illetve a megyének kell bebiztosítania a forrásokat

– jelezte a TASR szlovák hírügynökségnek az oktatási minisztérium. Mint hozzátette, semmiképpen sem lehet a minisztérium által az iskola működésére szánt pénzösszegeket erre használni.

A szaktárca kifejtette: a szlovákiai iskolahálózat jelenleg 1623 alapiskolát számlál, ebből 175 intézménynek van több mint ötven alkalmazottja. A számarányuk nem éri el a tizenegy százalékot. Amennyiben a középiskolákat is figyelembe vesszük, akkor is csupán 236 tanintézmény érintett. Ez az szlovákiai összlétszám 22,5 százalékát teszi ki.

A Szlovák Tanári Kamara (SKU) a kormány átgondolatlan lépésének nevezte az üdülési utalvány ily módon való bevezetését. Vladimír Crmoman emlékeztetett,

az iskolák nem tudtak erre pénzt elkülöníteni.

Véleménye szerint az iskolavezetőknek nyomást kellene gyakorolniuk a  fenntartókra a pénzforrás biztosítása érdekében. Az oktatási intézmények költségvetésével kapcsolatban kifejtette: „az üdülési utalvány nélkül is elég nehéz és feszültségekkel teli a költségvetés megszervezése. A rendelkezésre álló pénzösszegek sok esetben az alapvető fenntartásra és működésre sem elegendők. Így nem várható el, hogy az iskolák még erre is spóroljanak.”

Ennek függvényében nagyon kicsi annak az esélye, hogy az egyes iskolák pedagógus és nem pedagógus alkalmazottai megkapják az üdülési támogatást.

A 49 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégek a minimum két éve nálunk dolgozók részére adhatják az utalványt, melynek értéke maximum 500 euró lehet. Az indokolt költségek 55 százalékát a munkáltató, az üdülés költségeinek fennmaradó 45 százalékát az alkalmazottak fizetik. A járulék nem adóköteles.